A rovat kizárólagos támogatója

Egy kis pécsi csoport az első magyar csapatként jutott be a Németországban sokat emlegetett és súlyos gondokkal küzdő Asse sóbánya mélyére, amelyben 120 ezer hordó nukleáris hulladék van. A bajokról ma az állami bányavállalat már ugyanolyan őszintén beszél, mint tették azt a tanulmányút során földtulajdonosok, politikusok és aktivisták az elmúlt 40 év küzdelméről. Miközben idehaza a paksi bővítés anyagait 30 évre titkosították, Pécs mellé meg úgy terveznek végleges, nagy aktivitású atomtemetőt, hogy arról a városban szinte szó sem esik.

Az Energiaklub szervezésében kis pécsi csapat látogatott a múlt héten Németországba. A csoport tagjai között szakemberek, diákok, civil aktivisták, blogger és újságírók, köztük e sorok írója volt. A szédületes tempójú három napos út érintette a Lüchow-Dannenberg régió több helyszínét, Salzgittert és a remlingeni Asse II sóbányát, ma – éppen kiürítésre váró – nukleáris hulladéktárolót.

Lüchowban a Gorlebenbe tervezett mélységi, majd a felszínen végül megvalósult átmeneti hulladéktárolót övező, immár több mint 40 éves civil ellenállás résztvevőivel, valamint térségi és helyi politikusokkal, városvezetőkkel találkozhatott a kis csoport. Salzgitterben zöld politikus tartott előadást arról, hogy milyen ellenállás bontakozott ki a környéken létesített és tervezett több nukleáris hulladéklerakó ellen. Remlingenben pedig a Németországban ma már legendás Asse II hulladéklerakóban magyarázták el részletesen, hogy került oda több mint 120 ezer hordó nukleáris hulladék, illetve hogy milyen heroikus erőfeszítéseket tesznek ma, hogy a talajvizet szennyező edényeket eltávolítsák onnan.

A rövid idő alatt begyűjtött elképesztő mennyiségű ingerből most igyekszünk egy kis csokrot összeállítani, amit szerénytelenség lenne az út összefoglalásának nevezni, inkább afféle figyelemfelkeltő írás ez.

A gróf, a grófné meg a hippik

Lüchowban személyesen is találkozhattunk Anna és Andreas von Bernstorffal. A grófi család neve azután lett ismert, hogy az állam 1977-ben az ő földjükön fekvő sóbányát nézte ki Gorlebenben egy mélységi atomtemető helyszíneként. A környező kisebb területek gyorsan elkeltek, ám a grófot nem mozgatta meg a mesés összeg, amelyet a birtok egy részéért ajánlottak. Akkor még igen keveset lehetett tudni az atomhulladékokról, és még a német állam sem kommunikált olyan őszintén, mint manapság.

Azt viszont pontosan tudta Andreas von Bernstorff, hogy nem szeretne az amúgy gyönyörű alsó-szász birtoka végébe semmilyen ipar. Meg egy őse által írt könyvben is arról olvasott, hogy miként kell megőrizni a családi birtokot a következő nemzedékeknek. Ezért aztán a gróf és a felesége ellenállt, és ellenáll a mai napig. A gróf a jogviták és tiltakozások kezdetén 35 éves volt, felesége tíz évvel fiatalabb.

Az elmúlt ma már több mint 40 évük, két emberöltő javarészt azzal telt, hogy megóvják a birtokot egy atomtemető építésétől a kiszemelt sóbányában. Az állam közben őrületes erőfeszítéseket tett, hogy átvigye az akaratát, máig tartó jogi huzavona támadt, de ennek részletei egy külön cikket igényelnének. Hogy finanszírozni tudják az állammal vívott jogi csatát, a grófi család sóbánya-részvényeket bocsátott ki, amit vettek is a helyiek, mint a cukrot.

Asse II sóbánya Németország - mint ideiglenes radioaktív tároló. kép: wikipedia

Asse II sóbánya Németország – mint ideiglenes radioaktív tároló. kép: wikipedia.

Atomtemető a kertembe? Akkor inkább legyen Woodstock…

A gróf és családja fellépése nem csak a magyar delegációra volt elképesztően inspiráló hatással, de az egész környéknek nagyon komoly tartást adott. A kezdetektől sokan csatlakoztak a tiltakozáshoz, így az ősi család sarja egy platformra került a helyi gazdákkal, zöld aktivistákkal és azokkal, akik a tiltakozás hírére gyakorlatilag a környékre költöztek – ne felejtsük el, a hetvenes évek végén járunk, Európa boldogabbik felében javában tombolt a hippimozgalom. Az ősi család sarja így együtt tiltakozott olyan, német nagyvárosokból érkezett hippikkel, akik közül többen végül az amúgy békés környéken telepedtek le.

Kemény nők

A környékbeli hölgyek igen aktívan kivették a részüket a tiltakozásból, erről Asta von Oppen volt régiós parlamenti képviselő beszélt. Mint mondta, az itt élő anyák keményen harcoltak és teszik a mai napig. Egyikük, Kerstin Rudek természetvédelmi aktivista a gorlebeni ellenállás egyik ikonikus alakja lett, de komoly szerepet vállalt Anna von Bernstorff is. A grófnő fiatal kora óta főleg az egyházi fórumokon küzdött az atomtemető ellen, ez ott komoly fegyverténynek bizonyult.

Végül Gorlebenben egy felszíni ideiglenes tárolót épített a kormány, miközben a huzavona a végelegesnek szánt atomtemetőről a mai napig folyik. A felszíni tárolóba 1995 és 2011 között hordták az atomhulladékot, de nem volt benne köszönet. A fent vázolt széles körből verbuválódott, ám rendkívül szervezett ellenállók miatt a Franciaországból indult konvojok menetideje másfél napról olykor egy egész hétre nőtt, alkalmanként 15 ezer, de volt, hogy 30 ezer rendőrnek adott munkát.

Ahogy Kerstin Rudek mondta: sokba került az államnak, de az is volt a cél, hogy sokba kerüljön. Ma már mindenki, aktivisták és képviselők is nyíltan beszélnek a rendőri brutalitásról, amely ezeket az akciókat övezte. Ugyanakkor a sajtó érdeklődése is éppen a szállításokkor fordult aktívan az ellenállás felé – és enyhítette valamelyest a rendőri fellépés szigorát.

  Folytatás:   Ipar az atomipar ellen >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás