A rovat kizárólagos támogatója

László Ervin kapta a „The Visioneers International Network” elnevezésű nemzetközi szervezet életműdíját, az „emberiség hőse” kitüntetéssel. A díjjal a tudomány, a filozófia és a rendszerelmélet területein végzett példaértékű munkáját, valamint az emberiség életminőségének békés és igazságos körülmények között zajló javulásáért tett erőfeszítéseit ismerték el.

A „The Visioneers” kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy megvilágítsa és támogassa azt a tényt, hogy összefogással és küzdelemmel bármilyen kihívást le lehet küzdeni. Ez különösen fontos üzenet napjainkban, amikor békétlenséggel, gazdasági nehézségekkel és fenntarthatósági kihívásokkal kell megküzdenünk nap mint nap.

Küldetésük, hogy hozzájáruljanak olyan kivételes projektekhez, amelyek a világ békés és fenntartható fejlődéséhez vezetnek. Rendszeresen díjazzák a bolygó fennmaradásán dolgozó személyeket és szervezeteket. Globális platformot teremtenek, hogy a társadalomjobbító kezdeményezések és az elszánt tenni vágyók egymásra találjanak.

A szervezetet Dr. Desmond Berghofer és Dr. Geraldine Schwartz alapították. Partnerekként több mint három évtizede dolgoznak együtt, elképzeléseiket egyesítve számos olyan üzleti és oktatási szervezetet alapítottak és működtetnek, amelyek a vezetésfejlesztésre, az etikus vezetésre és a változások kreatív kezelésére összpontosítanak. A „The Visioneers” elindulását követően rengeteg ember csatlakozott, a világ minden tájáról együtt dolgoznak pozitív társadalmi változások elindításán.

„Hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra ez a díj. Megerősített abban, hogy van értelme küzdeni egy élhető jövőért, melynek kulcsa a fenntartható fejlődés, a rendszerben gondolkodás és természettel összhangba kerülés. Ezek megvalósulása nélkülözhetetlen és szükségszerű, ahhoz pozitív változások induljanak el a világban” – mondta László Ervin, a Budapest Klub alapítója.

A Budapest Klub, olyan kreatív emberek informális szövetsége, akik a tudomány, a művészet, és a spirituális kultúra legkülönbözőbb területeit képviselik. A Budapest Klub elkötelezett egy javaslat mellett, amely szerint csak sajátmagunk megváltoztatásával változtathatjuk meg a világot – és ahhoz, hogy magunkat megváltoztassuk szükséges egyfajta rálátás és felfogás, amely szerint az új paradigma a tudományban, a művészetben és a spiritualitásban biztosítja ezt a legjobban. A szervezet tagjai és tiszteletbeli tagjai többek között Őszentsége a XIV. Dalai Láma, Peter Russell, Mihail Gorbacsov, Milos Forman, Sharon Stone, Liv Ullmann, Karan Singh, Deepak Chopra, Csíkszentmihályi Mihály, Jane Goodall, Ken-Ichiro Kobayashi, Peter Gabriel, és Sri Sri Ravi Shankar.

Az alapító elnök Prof. Dr. László Ervin. A ma Olaszországban élő professzor zongoraművészként, filozófusként és jövőkutatóként egyaránt nagy elismertségnek örvend világszerte. 1932-ben született Budapesten. Pályáját zongorista csodagyerekként kezdte. 15 évesen kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán művészdiplomát, és megnyerte a Genfi Zongoraverseny nagydíját. Ettől kezdve, mintegy 20 éven át Európa- és Amerika szerte a világ egyik élen járó zongoraművészeként koncertezett. 1966-tól kezdődően pályát módosít, és a tudománynak szenteli életét: filozófiát, tudományos rendszerelméletet és jövőkutatást adott elő, és kutatott az Egyesült Államok (Yale, New York, Princeton stb), valamint Európa és a Távol-Kelet számos egyetemén. Hét évig az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézet programvezetője. A Római Klub tagja, 1984-ben költözik Olaszországba. 1993 óta a Budapest Klub Alapítvány alapító elnöke. Több mint ötven könyv szerzője vagy társszerzője, műveit több mint húsz nyelvre fordították le. További harminc kötetet szerkesztett, köztük egy négykötetes enciklopédiát. Cikkek és tudományos közlemények százai tartoznak tudományos munkásságához. Írásait rendszerelméleti-, interdiszciplináris-, jövőorientált szemlélet, globális gondolkodás, a társadalomtudományok és a természettudományok egységes szemléletben való vizsgálata jellemzik. László Ervin a párizsi Sorbonne Egyetemen a legmagasabb tudományos fokozatot kapta meg, négy egyetem választotta díszdoktorává (az Egyesült Államokban, Kanadában, Finnországban és Magyarországon) és a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja címet is megkapta. Számos díjjal tüntették ki, többek között 2001-ben megkapta a japán békedíjat (Goi-díj), 2004- és 2005-ben Nobel-békedíjra jelölték.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás