A rovat kizárólagos támogatója

Az Eurostat most közzétett statisztikáiból kiderül, hogy a legtöbb hulladék az Európai Unióba Norvégiából érkezik.

A felmérés szerint 2018-ban összesen 13,1 millió tonna szemét érkezett az EU-ba az unión kívülről, ebből 3 millió tonna Norvégiából, ami öt százalékos emelkedés 2017-hez képest. Nem sokkal marad le Svájc sem, onnan 2,5 tonnát szállítottak az EU-ba (ez 3 százalékos emelkedés), az Amerikai Egyesült Államokból pedig 2,1 millió tonnát, ami viszont 16 százalékos csökkenés az előző évhez viszonyítva. Az EU-n kívülről érkező hulladékimport értéke 11,2 millió euró volt.

Megnézték azt is, hogy hova megy az a 41,4 millió tonna szemét, amelyet az EU-n kívülre exportálnak a tagországok. Az élen Törökország áll, amely 2018-ban összesen 13 millió tonna hulladékot fogadott be az unióból.  Ez 2017-hez képest öt százalékos csökkenés, viszont a 2004-es mennyiségnek a háromszorosa. Kína áll a második helyen, 5,2 millió tonnával, ez viszont a tíz évvel ezelőtti mennyiségnek a fele. Ugyancsak jelentős partnernek számít India, ahova tavaly 4,7 millió tonna szemetet küldött az EU. A teljes hulladékexport értéke 16,6 millió euró volt-szúrta ki a 24.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás