Hirdetés

Immár 22. alkalommal írta ki az idén a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége hazánk és a régió legrangosabb természetfotós megméretését. A GDF SUEZ – Az Év természetfotósa 2014 pályázaton hazai és határon túli, profi és amatőr természetfotósok csaknem négyezer képe közül válogatta ki a legjobbakat a zsűri.

A pályázat ezúttal minden eddiginél szorosabb versenyt hozott: az értékes és komoly szakmai elismerést jelentő díjakért a döntőben több mint hatvan alkotó 98 műve versengett. A zsűri döntése értelmében a GDF SUEZ – Az Év természetfotósa 2014 győztese, az Év természetfotósa Daróczi Csaba, aki immár harmadszor nyerte el ezt a díjat. Az Év ifjú természetfotósa – a tavalyi győzelme után másodszor – Balla Tihamér lett. Az év természetfotóját Selmeczi Dániel készítette. A díjakat tegnap adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyben megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást is.

Körben  az Év természetfotója 2014 
A kép a teknősök szigetének is nevezett malajziai Sipadan-sziget közelében készült. Az esti órákban a kevesebb környezeti fény lehetőséget teremt különleges fotók készítésére. A felvételen egy éjszakai pihenőhelyét kereső olajzöld fattyúteknős (Lepidochelys olivacea) látható.  Fotó: Selmeczi Dániel 

A Magyar Természettudományi Múzeumban tegnap rendezték meg Az Év Természetfotósa GDF SUEZ pályázat 2014 díjátadó rendezvényét és nyitották meg a legjobb képekből rendezett kiállítást. A Dunapack és a Magyar Természetfotósok Szövetsége által 1993-ban közösen útjára indított pályázat célja, hogy a természetfotósok alkotásain keresztül a lakosság megismerhesse hazánk egyedülálló természeti értékeit. Magyarország környezeti iparának meghatározó szereplőiként a Prinzhorn Csoporthoz tartozó Dunapack Kft. és a Hamburger Hungaria Kft. azóta minden évben főtámogatóként segíti a pályázat megvalósulását.

A 22. alkalommal megrendezett pályázat győztes és Az Év Természetfotósa Daróczi Csaba lett, aki immár harmadszor nyerte el ezt a díjat. Az Év Ifjú Természetfotósa – a tavalyi győzelme után másodszor – Balla Tihamér lett. Az Év Természetfotóját Selmeczi Dániel készítette.
A díjakért a döntőben több mint hatvan alkotó 98 alkotása versengett. Az Év Természetfotósa korábbi négyszeres győztese, a világszerte elismert magyar fotós, Máté Bence ezúttal egy képpel indult, amely a Napnyugtától napkeltéig kategória győztese lett. Ugyanezzel a képpel nyerte meg néhány hete Máté Bence a világ legrangosabb természetfotós pályázatán, a BBC Wildlife Photographer of the Year 2014 versenyen a madárfotók kategóriáját.

Az utolsó fordulóba jutott rekordszámú, kilencvennyolc fotó látható azon a kiállításon, amely 2014. november 5-étől tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban, majd azt követően egy országjáró körúton, és ezek a fotók kerültek az Alexandra Kiadó gondozásában Az év természetfotói – Magyarország 2014 című kötetbe is.

Az Év Természetfotósa pályázat mára a régió legrangosabb megmérettetésévé vált

Az első Év Természetfotósa pályázat kiírása a Magyar Madártani Intézet 100 éves centenáriumi ünnepségsorozatának részeként a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium és az akkor DUNAPACK Papír- és Csomagolóanyag Rt. Támogatásával valósult meg 1993-ban. 1993-ban a Dunapack egyedüliként vállalta fel a pályázat főszponzori címét és megalapította Az Év Természetfotósa díjat, amelynek azóta folyamatosan egyik fő támogatója. Az Év Természetfotósa pályázat mára Magyarország, sőt a régió legelismertebb fotópályázatává vált. Az Év Természetfotósa pályázat, mint magas szintű mértékadó művészi mérce, és a hazai megmérettetés fóruma meghatározó a szerepet játszik a magyar természetfotózás utóbbi 22 évben tapasztalt hihetetlenül gyors fejlődésében és színvonalának nemzetközivé válásában. Az Év Természetfotósa pályázatoknak köszönhető, hogy a természetfotózás ma a fotográfia legnépszerűbb és legsikeresebb ágazatává fejlődött.  A pályázatot alapító és azóta folyamatosan főtámogatóként segítő Prinzhorn Csoport teljes mértékben elkötelezett az iránt, hogy a jövő generációk számára egészséges, tiszta és élhető környezetet biztosítson. Minden tevékenységében fenntarthatóságra törekszik, és magas szintű környezetvédelmi követelményeket állít fel mind magának, mind környezetének. Mindezek miatt természetesen adódik számára a környezetvédelem ügyének támogatása. A Prinzhorn Csoport számára a környezeti fenntarthatóság azonban nem egy jótékonysági terület, hanem maga az üzleti modell. A Prinzhorn Csoport olyan egyedülálló újrafeldolgozási értékláncot hozott létre, amely a hulladék anyagok begyűjtésétől az újrafeldolgozásáig és innovatív, személyre szabott, újrafeldolgozott papíron alapuló csomagolóanyagok gyártásáig terjed.

A Dunapack 2006-óta munkatársai körében maga is megrendezi minden évben a vállalat legjobb természetfotósa versenyét több kategóriában. A munkatársak által készített fotókat a magyar természetfotós szakma neves fotósai értékelik és díjazzák.
A Dunapack és a Hamburger Hungária az év legjobb 12 természetfotójának felhasználásával fali naptárt is készít, melyet a vállalat ügyfeleinek, dolgozónak ajándékoz. Az eddig készült összesen közel 80 ezer darab naptár terjesztésével is a cég népszerűsíteni igyekszik a természetfotókat.

Az Év Természetfotósa 2014 képei és díjazottjai

Az Év Természetfotósa 2014 képei itt tekinthetők meg >>>

A fotópályázat végeredménye:

I. kategória: Kezünkben a Föld
1. Horváth Ádám: Budapest új lakója
2. Selmeczi Dániel: A hal az hal
3. Potyó Imre: Porszívó

II. kategória: A madarak viselkedése
1. Gódor Miklós: Titkos szerelem…
2. Daróczi Csaba: Egyenlőtlen küzdelem
3. Hargitai László: Hajnali pillanatok

III. kategória: Az emlősök viselkedése
1. Selmeczi Dániel: Ámbrások
2. Dr. Almási István: Éhesek
3. Csótai László: Gyertyák

IV. kategória: Az állatok viselkedése
1. Selmeczi Dániel: Ősöreg
2. Násfayné Kőházi Mária: Pánik
3. Kaszás Norbert: Ne közelíts!

V. kategória: Állatok és környezetük
1. Daróczi Csaba: A csavargó
2. Vincze Bálint: Hóhányó
3. Krizák István: Az öreg tölgynél

VI. kategória: Az állatok szemtől szemben
1. Daróczi Csaba: Arany bika
2. Kocsis Richárd: Rókafutta
3. Dr. vet. Szőke Attila: Ünnepi fehérben

VII. kategória: Növények és gombák
1. Ritzel Zoltán: Az erdő virága
2. Darázs Zsolt: Lámpás
3. Sándor-Tóth Zsuzsanna: Erdő mélyén

VIII. kategória: Kompozíció, forma és kísérletezés
1. Jakab Tibor: Fényes vonzalmak
2. Kaszás Norbert: Lepkerajz
3. Laki Zoltán: Vert sereg

IX. kategória: Tájak
1. Lang Nándor: Egyszerű táj
2. Daróczi Csaba: Csillagporos éjszaka
3. Zsila Sándor: Tovatűnő örökség

X. kategória: Élet a vízfelszín alatt
1. Selmeczi Dániel: Párban
2. Selmeczi Dániel: Fibonacci
3. Selmeczi Dániel: Selyem

XI. kategória: Napnyugtától napkeltéig
1. Máté Bence: Nagy Göncöl
2. Daróczi Csaba: Szellemjárás
3. Dulai Dávid: Dunavirágok útján

XII. kategória: Fekete-fehér természetfotók
1. Daróczi Csaba: Ölelés
2. Dr. Nagy Edit: Az Univerzum anyja
3. Barbalics Nándor: Az első fények

XIII. kategória: A természet energiái
1. Forster Ádám: És mégis forog a Föld…
2. Palcsek István: Tánc a villámokkal
3. Jantyik Tibor: Tomboló elemek

XIV. kategória: Ifjúsági kategória
1. Balla Tihamér: Három meg három
2. Berecz Roland Balázs: Halászat
3. Szekeres Levente: Bundás

Különdíjak

Humoros felvétel különdíj
Barkóczi Csaba: Nagyterpesz

A Nimród vadászújság különdíja
Daróczi Csaba: Arany bika

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíja
Szuromi Tibor: Emeletes szerelem

A TermészetBúvár magazin különdíja
Szmolka István: Ikarusz

A Természet Világa tudományos ismeretterjesztő folyóirat különdíja
Fényes Lóránd: Antares-vidék

A Vadon természetvédelmi magazin különdíja
Vincze Bálint: Hóhányó

Piros-Fehér-Zöld különdíj
Mészáros András: Gólyatöcsnász

Hazai tájkép különdíj
Lang Nándor: Egyszerű táj

A Photoworkshop.hu különdíja
Krizák István: Az öreg tölgynél

Az Uniqball Kft. különdíja
Szekeres Levente: Csörgő

A Sakertour Team különdíja
Mészáros András: Gólyatöcsnász

A Magyar Fotóművészek Szövetségének különdíja
Daróczi Csaba: Monokróm impresszió

Az év Búvárfotósa 2014 – A PapuaParadise EcoResort különdíja
Selmeczi Dániel

A naturArt Dr. Tildy Zoltán-különdíja
A kiírásnak megfelelő pályázó hiányában nem adták ki

Az Év Természetfotósa 2014-ben
Daróczi Csaba

Az Év Ifjú Természetfotósa 2014-ben a benyújtott portfólió alapján
Balla Tihamér

A Hide Photography különdíja 2014-ben a benyújtott portfólió alapján
Balla Tihamér

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás