Hirdetés

A paksi bővítés több száz szerződése került nyilvánosságra a 2014 és 2016 közötti időszakből, összesen 21 milliárd forint értékben.

A Közérdekvédelmi Központ letölthető formában elérhetővé tette a paksi bővítés (vagyis az MVM Paks II. Zrt.) 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban kötött szolgáltatási és beszerzési szerződéseit, írja honlapján a szervezet. A dokumentumok annak az adatkérésnek az eredményei, amit Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és a Közérdekvédelmi Központ alapítója indított még 2014-ben. A szerződések itt elérhetők.  A dokumentumcsomag rengeteg megbízást tartalmaz, a szakértői megbízásoktól kezdve infrastrukturális megrendeléseken és ingatlanbérléseken át egészen a gépjármű-tisztításig. Nettó összértékük körülbelül 21 milliárd forint, a határozatlan idejű vagy egyéb olyan szerződéseket leszámítva, amelyek végösszege nem megállapítható.

Az igazságügyi miniszter ügyvédi irodája

Trócsányi László igazságügyi miniszter – aki jelenleg szünetelteti praxisát – 2017-es vagyonnyilatkozata szerint 16 százalékos részesedése van a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodában. A dokumentumok tanúsága szerint az MVM Paks II. Zrt. 2014-ben óránként nettó 420-450 eurós óradíjért bízta meg az irodát, hogy képviselje az LMP-s Szél Bernadett által indított közérdekű adatigénylési perben. A szerződésből az is kiderül, ha akad további hasonló eljárás, akkor ott is a Nagy és Trócsányi láthatja el ezt a munkát. A Paks II. Zrt. kötött egy másik szerződést is az ügyvédi irodával hasonló paraméterekkel, ami az Energiaklub által indított peres ügyre vonatkozik – írta a zoom.hu. Az ügyvédi irodával kötött szerződésekről bővebb cikkük itt olvasható.

A Fidesz házi közvélemény-kutatója

A szerződésekből az is kiderült, hogy a kormány házi közvélemény-kutató cége, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány mennyiért végzett kutatásokat a Paks II. Zrt-nek 2015-ben: két körben összesen 21,2 millió forintért. A Századvég 2013 és 2015 között végzett ilyen feladatokat a Paks II-nek (azóta Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának cégét bízzák meg). A Századvég Alapítvány jelenlegi elnöke Lánczi András politológus, ügyvezető igazgatója Giró-Szász András politológus, a 2. Orbán-kormány exszóvivője. A századvéges szerződésekről bővebb cikk itt olvasható.

A legnagyobb hazai kiberbiztonsági blama

A Paks II. 2016 júniusában azzal bízta meg a T-Systemst, hogy készítsen tanulmányt a felépítendő erőmű kiberbiztonsági követelményeiről. A T-Systemsnek 60 napja volt a tanulmány elkészítésére, a megbízásért  7 774 300 forintot kapott. Az ügy pikantériáját az adja, hogy a T-Systems 2017-ben épp kiberbiztonsági botrányba keveredett: a BKK-nak fejlesztett e-jegyrendszerét egy tizenéves is különösebb erőfeszítés nélkül fel tudta törni, a rendszert végül leállították.

Navigare necesse est

A Paks II. Zrt. 2014 végén 54 millió forint összegben utaztatási keretszerződést kötött az Ibusz Utazási Irodák Kft-vel. Az utazásszervezés keretében az Ibusznak a repülőjegyek (és vonat-, hajó-, busz-, kompjegyek) beszerzésétől kezdve a szálláshely-foglaláson át az autóbérléseken keresztül a konferenciaregisztrációkig mindenféle feladatot el kellett látnia. 2015-től a Paks II-nek már nem volt szüksége külön utaztatási szerződésre, életbe lépett ugyanis az állami szektor közös, 8 milliárd forintos utaztatási keretszerződése. Ezekről részletek itt olvashatók.

A kocsimosástól az angolóráig

A fentieken túl a nyilvánosságra került szerződésekben találni apróbb nyalánkságokat is, például 3,6 millió forintot költöttek kocsimosásra, 30 milliót gyakornokokra, egymilliót angolórákra, 86 milliót reklámkamionra. Az ilyen, megfelelő humorérzékkel viccesnek tekinthető tételekből itt mazsoláztunk.

Kapcsolódó anyagok:

Paks2 zsíros haveri állásai

Nem fűvel, hanem kamionnal kábítja az atomlobbi a fiatalokat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás