A Tisza újraszabályozását jelentené, ha a kormány az évtizedes vízlépcső-ellenességet letörve megvalósítaná csendben előkészített terveit. Az aszály akkora gondot okoz, hogy lépni kell, csakhogy a tervezett beruházások hosszú távon tovább fokoznák az elsivatagosodást.
Amióta adatokat gyűjtünk az aszályról, soha nem volt még csak hasonló kedvezőtlen állapot sem – ezt nem az egyik környezetvédelmi szervezet aktivistája mondta, hanem az Agrárminisztérium helyettes államtitkára. Főnöke, Orbán Viktor megfogalmazásában ez úgy hangzik: „Én is járom az országot, szembesülök ezzel a helyzettel. A napraforgófejek is tenyérnyi méretűek, tehát arra a termésre is keresztet vethetünk.”
Bár a kormányfő tusványosi látomásából a klímaváltozás teljességgel kimaradt, a táborlakók kérdései között előkerült az elsivatagosodás. Orbán ezt követően a Kossuth Rádióban már magától is beszélni akart az aszályról – máshogy nem történhetett, hogy a riporter szóba hozta a „térd alatt érő” kukoricát.
Az aszálykár tehát már Orbán Viktor ingerküszöbét is elérte – nem függetlenül attól, hogy a kormánypárt szavazói rétegét kiemelten érintik az extrém időjárás okozta mezőgazdasági gondok. A Fidesz választókerületi elnökei hallhatják eleget az aggodalmakat, Orbán pedig pénzzel próbálja kezelni a problémát, ha már vizet fakasztani egyelőre nem képes. A kormányfő ráhatására az agrárminiszter összerántotta az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset. Nagy István tárcavezető már vasárnap bejelentett egy 4,5 milliárd forintos azonnali támogatást. Ígérete szerint a kárenyhítési alapot is feltöltik – egyelőre ismertlen nagyságú összeggel.
Márpedig a kár jelentős, közelíti az ezermilliárd forintot.
Az elszenvedett veszteség miatt egyelőre a jövő évi ellátásunkat biztosító őszi mezőgazdasági munkák is bizonytalanok.
A gazdálkodók veszteségeit kompenzáló források előteremtése is kérdéses, de ennél is nagyobb baj, hogy a katasztrófát okozó vízhiány megoldásáról még kevesebbet lehet tudni. Az érintettek kétségbe vannak esve, hogy a munkájukhoz, a létükhöz szükséges alapfeltételt, a vizet nem látják biztosítottnak.
A kormány közben azzal próbál kedvezni nekik, hogy a mezőgazdasági járművekbe akkor is lehet olcsó üzemanyagot tankolni, ha azok nem magántulajdonban vannak. Csakhogy ez keveseket érint, a nagyobb gazdák a földjeikhez közeli tartályokat töltik fel, és ezért eddig is piaci árat fizettek, egyébként is megenné a traktor a spórolás jelentős részét, ha el kéne menni vele a legközelebbi benzinkútig.
A benzinhiány ellen van valamiféle terv, a vízhiányra viszont csak mutogatás a válasz.
Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, a helyzet kialakulásában a földtulajdonosok vagy bérlőik a hunyók, bár azt kénytelen volt elismerni, hogy a jelenleg öntözött terület töredéke annak, amekkora a rendszerváltás előtt volt, és ebben a kormányoknak is felelősségük van. Legalább annyi kiderült a szombati tájékoztatóból, hogy az ősszel egy öntözésfejlesztési koncepcióval rukkol elő a kabinet. Ha a háborús infláció vagy más brüsszeli ármány el nem sodorja.
A kormány nem is palástolja sokáig, hogy a vízhiány pótlását nem tekinti komoly problémának, hiszen nem fedez fel benne semmilyen fenyegető trendet. Orbán „hőmérséklet-változásról” beszél, és hogy az aszály mindössze az agrárium exportképességét csökkenti, nem veszélyezteti viszont az ország élelmiszer-ellátását. Véleménye a súlyosbodó helyzet ellenére nem változik: a „klímahiszti” a nyugatiak úri murija.
Úgy kalkulálhat a kormány, hogy a négy-öt évenkénti aszály veszteségeit benyelik a gazdák, mert a többi év nyeresége kárpótolja őket. Ezért nem lett semmi a tíz évvel ezelőtt Illés Zoltán egykori államtitkár megálmodta öntözési hivatalból és a vízgazdálkodás átalakításából. Az elmúlt néhány évben tapasztalható szárazság is csak felszíni kezelésre késztette a kormányt.
Három évvel ezelőtt két és fél hónappal meghosszabbították az öntözési idényt, és bejelentették, hogy tíz év alatt 170 milliárd forintot költenek az öntözésfejlesztésre (egyedül a Puskás Aréna építése több pénzt vitt el). Ezekkel a lépésekkel azt ugyan elismerték, hogy a baj komolyabb, mint hitték, de a vízpótlási koncepciójukkal csak csendesen rukkolnak elő.
Ennek az igencsak szordínós öntözési kampánynak két oka lehet.
Ha beadják a derekukat az Európai Unió által elfogadott koncepciónak, hogy 2030-ig 25 ezer kilométernyi folyót kell szabad folyásúvá tenni, akkor semmi dolguk nincs, de az öntözést megoldó természetes folyómederhez néhány százezer művelés alatt álló hektárt be kellene áldozniuk. Az itthon is tapasztalt földéhség miatt azonban ez a kormány számára kevésbé járható út: nem ezért osztották újra a földeket a kiszemelt nagybirtokosoknak. Ezért inkább arra apellálnak, hogy a rendszerváltás ethoszának számító Bős–Nagymarossal szemben kialakult társadalmi ellenállással belénk ivódott duzzasztóellenesség már megkopott, és lehet újakat építeni. Ez a régi, évtizedes technológiát eleveníti fel, ami a csatornák mélyítését, esetleg duzzasztók építését is jelenti.
Mutogatni van mire. A mostani katasztrófa elhárításában kétségkívül szinte az egyetlen mentsvára a vízhiányos területeknek a Tisza-tó, innen emelik át Kiskörénél a vizet, és vezetik a főcsatornákon keresztül az Alföld keleti és déli területeire. Ezzel az ötvenéves duzzasztóval példálóznak csendesen a hagyományos vízgazdálkodás támogatói. Bányai Gábor, a hivatalosan is elsivatagosodóként jegyzett Duna-Tisza közi térség egyik választókörzetének fideszes képviselője és egyben az egész dél-alföldi régió fejlesztési kormánybiztosa, nem tartja kizártnak, hogy Szolnoknál vagy Csongrádnál szükség lehet keresztgátak építésére a Tiszán, a kiskörei duzzasztóműhöz vagy akár a folyó alsó szakaszán a Vajdaságban megépült óbecseihez hasonlóan. Álláspontja szerint bár korábban a társadalom vízlépcső- és vízerőmű-ellenes volt, most elképzelhetetlen az egyes vízhiányos területek vízpótlása az előbbiek nélkül.
Bányai Gábor a HVG kérdésére válaszolva azt is írta, hogy a Homokhátság északi régiójában ez év végéig, a déli térségben pedig 2023 végéig elkészülnek a kiviteli tervek. Az északi térségben már jövőre megindulhat a vízpótló rendszerek 40 milliárd forint költségű kivitelezése, míg a Homokhátság déli részén, ha rendelkezésre állnak a források, 2024–2025-ben startolhat az építkezés. A Tiszára tervezett művek még ennél is később valósulhatnának meg. A Homokhátság köztudottan a legkitettebb terület, de a válaszból az tűnik ki, hogy ha nem állapodik meg Orbán Viktor Brüsszellel, akkor még a csendben előkészített projektek is kétségessé válhatnak.
Bár az aszállyal sújtott terület fejlesztési kormánybiztosa a társadalmi ellenállásról múlt időben írt lapunknak, szó sincs arról, hogy a szakemberek osztanák a véleményét a folyók újabb szabályozásának évtizedes terveit leporoló elképzelésekről.
Sem Ángyán József, sem Illés Zoltán, akik a második Orbán-kormány tagjaiként éppen a vidékfejlesztésért és a környezetvédelemért feleltek, sem a WWF Magyarország környezetügyi szakértője nem ért egyet ezzel a lépéssel.
Egyre több olyan gazdálkodói csoport is aktivizálta magát az utóbbi hónapokban, melyek a folyók szabad folyásúvá tételétől várnák a mezőgazdaság megmentését, és készek a területeik egy részéről lemondani a víz megtartása érdekében. Ők végzetesnek látják a vízpótlás évtizedes, tárolós-főcsatornás technológiájának leporolását, ami előbb-utóbb a térség teljes kiszárításához vezet.
Dedák Dalma, a WWF Magyarország vízügyi-környezetpolitikai szakértője szerint nonszensz az a tendencia, hogy duzzasztók beiktatásával lelassítjuk a vizek folyását, és állóvízként tároljuk azt, amit egy évszázada a folyószabályozásokkal gyorsítottak fel. Szerinte ez számos újabb problémát és költséges feladatot generál: például a gátak alatti folyószakaszok az aszályos térség felszín alatti vizeit csapolnák tovább, hiszen a beavatkozás miatt hordalékhiányossá váló vízfolyás medre mélyülne, a talajvíz szintjének további süllyedését okozva. Ha pedig ezt orvosolni szeretnék, újabb és újabb gátakat kellene emelni, tehát a Duna, illetve a Tisza teljes magyarországi szakaszát tele kellene rakni vízlépcsőkkel.
Nem új keletű a WWF álláspontja: a nagyvizek idején a csapadék és a belvíz talajba szivárogtatásával, valamint a mélyárterekre kiengedett vízzel lehetne a természetes folyamatokhoz igazodva megtartani a vizet. (Az idei csapadékhiány is azért okozott tragikus aszályt, mert már évek óta halmozódik a hiány, süllyed a talajvíz, így a növények se a talajból, se a föld felszíne felől nem kaptak nedvességet.)
Dedák Dalma szerint a vízügynek túl kellene lépnie azon, hogy az ár- és belvizet kizárólag károkozónak tekinti, és hogy elsődleges feladatának a víz minél gyorsabb elvezetését tartja. Ehelyett innovatív megoldásokat kellene alkalmazni a vízfolyások lassítására, a többletvizek talajba szivárogtatására, a felszín alatti vízkészleteik gyarapítására.
Az, hogy most valóban a Tisza-tó az utolsó mentsváruk az alföldi gazdálkodóknak, már egy rossz koncepció elkerülhetetlen következménye.
Nyitókép: Hármas-Körös kiszáradva a Békésszentandrási duzzasztónál 2022 07 Dr.Jakab Gusztáv FB
