A Balaton sajátossága, hogy az országban először ide készült regionális terv, a tó környékének fejlesztése különleges, kiemelt projekt volt. Már az 50-es években világszínvonalú terv készült, de a kukában végezte. A Balaton környékét régóta próbáljuk másként kezelni, mint az ország más vidéki régióit, komplexebb módon, és valóban, érzékenyebben. A gyakorlatban ez nem mindig érvényesül, de az igény jelen van rá.
Wettstein Domonkos, a Balaton 20. századi tervezéstörténetének kutatója az év elején megjelent Balatoni építészet című könyvében bemutatja, hogyan lett olyan a tó környéke, amilyennek ma ismerjük. És hogy sok minden alakulhatott volna másként is: miközben a spanyol és a román tengerparton betonszörnyeket építettek, Magyarországon elfogadták a korszak egyik legérzékenyebb, nyugaton is nagyra tartott fejlesztési tervét, ami teli volt még ma is korszerűnek számító elképzelésekkel. Rövid, pár éves aranykor után azonban a történet kisiklott.
Van-e jövője a sajátosan balatoni ízű építészetnek, és megóvható-e a túlépítéstől az egyedi tájkarakter?
– Az emberek a Balaton esetében különösen érzékenyek azokra az építkezésekre, amelyek megbontják az épített és a természeti környezet harmóniáját. Mintha a Balaton környéke – minden érzékelhető negatív változás ellenére – továbbra is különös odafigyelést, érzékenységet követelne.
– Az 1958-as terv a diktatúra legsötétebb időszakában, a Kádár-kor legelején született meg, mégis mai szemmel is meglepően korszerű dolgok vannak benne. Alapvető kiindulásnak tekinti például, hogy a térség befogadóképessége limitált, és hogy a települések összeolvadásának az északi parton gátat kell vetni. Foglalkozott a természeti értékek és a hagyományos szőlőterületek megőrzésével, a bányászat leállításával, az egyes települések eltérő funkcióinak megerősítésével. Hogy születhetett ilyen előremutató terv az akkori Magyarországon?
– Az egyik magyarázat nyilvánvalóan az, hogy kiváló szakemberek dolgoztak rajta Kotsis egykori tanítványa, Farkas Tibor vezetésével, akit ugyanekkor a Balatonkörnyék főépítészének is kineveztek. A terv nemzetközi szinten is újszerűnek számított, mivel addig nem készült olyan regionális terv, amelynek középpontjában nem egy nagyváros állt, hanem egy tó, és kifejezetten egy formálódó üdülőtáj problémáira próbált megoldást nyújtani. Látszólag nagyon szerencsés időpontban született, mivel a Balaton még előtte állt annak a hatalmas fejlesztési hullámnak, ami az 1960-as évektől elindult, és úgy látszott, hogy az állami tervezési rendszerben ezt jól mederben lehet majd tartani. Ezek a remények végül csak részben igazolódtak.
– Mennyire valósult meg ez az álom?
– Az új gazdasági mechanizmus bevezetéséig, 1968-ig a tervnek megfelelően mentek a dolgok – legalábbis hivatalosan, mert már a hatvanas évek közepétől már jelentkeztek problémák. Ugyanakkor a 60-as évekre esik a balatoni modern aranykorának tekintett építészeti periódus is. Megépültek a korszak emblematikus kikötőépületei, hotelei, éttermei és üzletsorai például Tihanyban, Badacsonyban és Szántódon, amelyek a tájjal harmóniában lévő, nemzetközi szinten is kiváló alkotások voltak. Közben egyfajta rezervátumként a hivatalos műemlékvédelem megpróbálta konzerválni a népi építészet legszebb együtteseit Szigligeten, Tihanyban és Nagyvázsonyban, ami szintén úttörő, előremutató kezdeményezés volt. Látszik, hogy a kiemelt figyelem miatt a Balatonnál sok minden előbb történik meg, mint máshol az országban.
– Létezik még balatoni építészet?
Zsuppán András interjúja Wettstein Domonkossal: Már az 50-es években világszínvonalú terv készült a Balatonra, de a kukában végezte
Nyitókép: Az északi part és a Tihanyi-félsziget 1956-ban, a nagy beépítések előtt; ezt a táji harmóniát próbálta megőrizni a regionális terv (fotó: Fortepan 17857 / Kotnyek Antal)
