Hirdetés
Forrás: népszava

Négy hónapig lesz nyomkövető a hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekménnyel gyanúsított Nagy Jánoson, akinek felmentését tegnap alá is írta Orbán Viktor.
A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) négy hónapra – 2021. április 1-ig – elrendelte annak a két férfinak a bűnügyi felügyeletét, akiket vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekménnyel gyanúsítanak – olvasható a bírósági portálon. A két gyanúsított egyike – amint azt az Agrárminisztérium tegnapelőtt közölte – Nagy János, a tárca földügyekért felelős helyettes volt államtitkára, akit Nagy István miniszter kezdeményezésére már fel is mentett Orbán Viktor miniszterelnök. Erről pedig Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a tegnapi kormányinfón.

A megalapozott gyanú lényege szerint az egyik terhelt vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó, aki tervezett új cégében jogtalan előnyként tulajdonrészt ajánlott a magas rangú minisztériumi tisztségviselőként dolgozó másik terheltnek, hogy az hivatali helyzetével visszaélve segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez. A vezető beosztású személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte. A vállalkozó cselekménye bizonyítottság esetén hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettének, míg a másik terhelté vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megállapítására lehet alkalmas. Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt kérte a terheltek bűnügyi felügyeletének elrendelését. A nyomozás jelenleg kezdeti szakaszban van, a tényállás tisztázása érdekében további nyomozási cselekmények elvégzése szükséges. Az eljárás elsődleges érdeke a bizonyítás zavartalan, a terheltek befolyásától mentes lefolytatása.

„A bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást – tanúk vagy az eljárásban érintett más személyek befolyásolásával, értesítésével, bizonyítékok eltüntetésével vagy megsemmisítésével – megnehezítenék vagy meghiúsítanák, ezért az ügyészi indítványnak megfelelően elrendelte bűnügyi felügyeletüket.”
A végzés végleges-írta a Népszava.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás