A rovat kizárólagos támogatója

Áron alul értékesítési eszközeit és dolgozókat bocsát el a magyar paksi atomerőmű-projekt mellett számos orosz presztízsberuházás finanszírozó bankja, a Vnyesekonombank (VEB). Az orosz állami hitelintézet hosszú hónapok óta tartó válságának aktualitásairól ezúttal a Bloomberg számolt be.

Továbbra is a csőd szélén áll a VEB Bank, amely többek között a szocsi téli olimpiát és az ukrajnai orosz expanziót is finanszírozta, rossz eszközei és finanszírozási problémái miatt azonban az állami bank most áron alul értékesít eszközöket, hogy ezzel javítsa likviditási és tőkehelyzetét, lényegében felfüggesztette új hitelezési tevékenységét és csökkentette finanszírozási volumenét már elindult projektek esetében is, fennmaradása a tulajdonos állam kegyeire van bízva.

A friss becslések szerint a korábban hittnél jóval magasabb, 1300 milliárd rubel lehet a bank megmentésének a költsége, ami mintegy 20 milliárd dollárnak felel meg. Nehezíti a tisztánlátást, hogy az orosz kormány hivatalosan nem ad tájékoztatást az ügyről, így elsősorban gyors eszközeladásaiból lehet következtetni arra, miként tennék rendbe a bank pénzügyeit.

Az eszközeladások során a bank

— megvált a Gazpromban meglévő 3,6%-os részesedésétől 132 milliárd rubelért, ami alig több mint a fele annak, amit ezért korábban a VEB fizetett,

— további közel 18 milliárd rubelnyi eszközt tervez pénzzé tenné a társaság a moszkvai tőzsdében meglévő 8,4%-os részesedése eladásából,

— Ukrajnában 2009 óta 8 milliárd dollárnyi fémipari ügyletet hajtott végre a VEB, ezek sorsa az ottani új kormánytól is függ, ukrajnai gyárait pedig a háború során ráadásul súlyos károk érték.

  •  

A VEB problémái a teljes orosz gazdaság válságát tükrözik.

A külföldi források elapadása miatt saját korlátozott erőforrásaira kell támaszkodnia a gazdaságnak a növekedés visszanyeréséhez. E rendszeren belül Karen Vartapetov, az S&P elemzője szerint a VEB Bank egy kvázi állami alap a prioritást élvező projektek finanszírozására, amely üzleti modellje alapján eleve folyamatos állami segítséget igényel.

Az eszközeladások mellett a bank új menedzsmentje most 20%-os létszámleépítést is tervez a társaságnál, lemondtak állítólag a magánrepülőgépekről és a limuzinokról is a vezetők. Folyamatosan csökken a banki és vagyonkezelői érdekeltségek száma és vagyona is a VEB Banknál. A VEB sajtóirodája szerint a társaság nem fagyasztotta be befektetési tevékenységét, ennek többet azonban nem árult el.

Putyin elnök a bank idei költségvetési támogatását 150 milliárd rubelben korlátozta, a bank emellett további 300 milliárd rubel likviditási segítségre számít az orosz szuverén vagyonalaptól. Félő, hogy ez a kettő is elégtelen lesz a bank idén lejáró 560 milliárd rubeles külföldi kötvénytörlesztésének teljesítéséhez. Felmerült, hogy az orosz jegybanktól is segítséget kapjon a VEB, ezt azonban a pénznyomtatásból eredő inflációs kockázatokra hivatkozva hárította el állítólag eddig a jegybank egyik vezetője- írta a portfolio.hu.
 

Óriási gondban a Paks II.-t finanszírozó orosz bank

Óriási gondban a Paks II.-t finanszírozó orosz bank

Putyin mankója kell a Vnyesekonombanknak, mert hiába alapította még Lenin és vált egy évtizede a legfontosabb fejlesztési bankká, az orosz export legfontosabb támogatójává és a nagy infrastrukturális beruházások finanszírozójává, ha Szocsival – a téli olimpiával – túllőttek a lehetőségeiken. A bank felszínen maradásához annyi nem elég, amennyit az orosz költségvetésből most ki lehet szorítani.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás