Hirdetés

A dél-afrikai Durbanben jelenleg is tartó ENSZ 17. Klímaváltozási Konferenciájának kilátásai a szokásosnál is borúsabbak, áttörésre senki sem számít. A világ az újrainduló gazdasági válsággal van elfoglalva, a klímavédelmi intézkedések pedig eleinte csak vinnék a (most éppen máshol is hiánycikknek számító) pénzt.

Egyes információk szerint Kanada egyenesen a kiotói megállapodás felmondására készül, mert minden olyan megkötéstől szabadulni akar, amely visszafoghatná az amúgy is nagyon törékeny gazdasági növekedést. A kanadaiak elsősorban a legfőbb gazdasági konkurens USA-ra figyelnek, a déli szomszéd ugyanis eleve alá sem írta a jegyzőkönyvet.  A kanadai kormány várhatóan még ebben a hónapban elindítja a kilépési procedúrát, ami nagy valószínűséggel a Kiotóban felépített törékeny rendszer széteséséhez vezet.

A valódi, 20-30 százalék körüli csökkentést szorgalmazó (és vállaló) EU, illetve a globális klímavédelemből leginkább az elnyerhető támogatásokra koncentráló fejlődők csoportja viszont már most, Durbanben érdemi megegyezést szeretne, egyebek mellett arra hivatkozva: a már sokat emlegetett két Celsius-fokos határt (ami után a hőmérséklet-növekedés a legtöbb számítás szerint öngerjesztővé és kontrollálhatatlanná válik) csak akkor nem fogjuk túllépni, ha legkésőbb 2020-ra megáll a gázkibocsátás növelése. Az erőviszonyok alapján pillanatnyilag ez az álláspont van kisebbségben.

RÉSZLETEK >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás