Egy egyszerű elírás teheti tönkre a kisoroszi szigetcsúcsot

Néhány hete online petíció indult a kisoroszi Szigetcsúcsra tervezett fejlesztési projekt leállítására, de erősen kérdéses, mennyi esély van még a visszakozásra: a polgármester, aki szerint „a zöld nem különbözik a vöröstől”, eltökélt; a Magyar Turisztikai Ügynökség már meg is ítélte a szükséges támogatást; és a Kormányhivatal is rábólintott a természetvédelmi terület fejlesztésére.

Annak ellenére is, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park több körben is jelezte az aggályait, és előre lehet látni, hogy a beruházás után az eddigieknél is nagyobb tömegek járnak majd ki nyaranta a Natura 2000-es védelem alatt álló területre. A vízicserkészek, nomádtáborozók, kenusok legendás szigetspicce a tömegturizmus miatt már mostanra is sokat változott, de az önkormányzat a félelmek szerint állami segédlettel teljesen beáldozná a tömegturizmus oltárán a nemzeti parki ligeterdőt.

Molnár Csaba, Kisoroszi független polgármestere hosszabb ideje ambicionálja a Szigetcsúcs fejlesztését, ahogy más jelentősebb projekteket is a Szentendrei-sziget északi szegletében fekvő, festőisége miatt sokak által kedvelt (írók, művészek mellett például a sokat horgászó Áder János köztársasági elnök családjának is van itt nyaralója) faluban. A polgármester teljes erővel támogatja a Szentendrei-Duna feletti kerékpáros híd megépítését, de kikötőt, új parti sétányt is szeretne, sőt egy „sziget a szigetben” ötlettel egy koncepciótervében egy mesterséges csatorna építését is felvetette, amivel a sziget csúcsát leválasztanák – természetvédelmi területen azonban nem lehet beavatkozni a természetes partszakaszba, így ez az ötlet lekerült a napirendről.

A Szigetcsúcs turisztikai fejlesztésének terveit Molnár 2017-es megválasztása után kezdték kidolgozni, amihez hátszelet adott az az akkor hozott kormányhatározat, mely a Dunakanyar strandjainak „egységes, élményígéretet fokozó fejlesztését” tűzte ki célul. A polgármester büfékről, „Hungaricum gasztronómiai tematikus napokról”, a Szigetcsúcsra menő elektromos kisvasútról beszélt, 2018-19-ben pedig elkészült a terület részletes megvalósíthatósági tanulmánya.

Az önkormányzat megrendelt egy olyan környezetvédelmi hatástanulmányt is, amely aztán lényegében az ő érveiket visszhangozta, a konkrétumokról azonban nem kommunikáltak túl sokat: a településvezető a sajtóval kapcsolatos rossz tapasztalataira hivatkozva nekünk sem akart részletesen beszélni a projektről, inkább csak az önkormányzati honlapra két éve feltett, laikusoknak nehezen átlátható pályázati dokumentációt ajánlotta figyelmünkbe.

Természetpusztító nagyüzemtől tartanak
A Szigetcsúcs fejlesztése azonban láthatólag sokakat érdekel, amit az is mutat, hogy néhány hete online petíció indult a fejlesztések ellen, amit idáig több, mint 3000-en írtak alá.

„Követeljük, hogy az illetékes felügyeleti hatóság lépjen fel a tervezett természetkárosító nagyberuházás ellen a természetvédelmi törvények maradéktalan betartatásával. Követeljük, hogy a vízitúrázók békés, csendes, különleges nomád tábora ne alakuljon át természetpusztító turisztikai nagyüzemmé” – olvasható ebben, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjének címzett petícióban. Az aláírók azt is kérik, hogy tegyék azonnal és könnyen elérhetővé az összes beruházási tervet, bérleti szerződést, környezeti hatástanulmányt, és hagyják meg a Szigetcsúcsot jelenlegi állapotában.

A Rácz Kert büfé és a focipálya területe, ahonnan a szigetcsúcs gyalog érhető el. A sportpályát a gyakorlatban parkolóként használják, nyári hétvégéken van, hogy 600 autó is áll itt – Fotó: Huszti István / Telex
Molnár Csaba polgármester a Telexnek annyit mondott, hogy szerinte a petíció csak egy politikai blöff, a tiltakozások súlytalanok. Molnár Csaba azt is megerősítette, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség már aláírta a nagyságrendileg 370 millió forintos támogatást a kisoroszi önkormányzat által beadott fejlesztési pályázatra, szerinte minden engedély rendelkezésre áll, és a beruházás a tiltakozások ellenére még 2021-ben megvalósul. Molnár szerint a petíció aláírói között alig harmincan vannak helyi lakosok.

Indiánok szelleme
A Szigetcsúcs sorsa miatt azonban a helyhez évtizedek óta kötődők, a Szentendrei-szigeten élők, és az alkalmi látogatók közül is aggódnak. A nyárfás-füzes, galériaerdős szigetspiccen a kavicspadokon alacsonyabb vízállásnál sok a rendszeres strandoló, Budapest közelében kivételes lehetőség, hogy itt pár méterre a Dunától lehet természetközeli módon sátrazni. Az ártéri ligeterdőt a Dunakanyarban még a hatvanas években, elsőként nyilvánították országos jelentőségű, kiemelt természetvédelmi területté. Az egyedi hangulatú fürdőhelyre már a két világháború között is sokan jártak a romantikája miatt: cserkészek, evezősök, kielboatosok, kajakosok, kenusok, túrázók és táborozók is. Mint az egyik, egy esetleges kisajátítástól tartó tiltakozó írja most a petíció oldalán:

„Egész életünkben oda jártunk a családdal sátorozni, evezni, és élveztük, hogy szabadok vagyunk, és mindenféle előírások nélkül igénybe vehetjük a szigetspicc gyönyörű kilátását, fantasztikus elhelyezkedését”. Mások szerint a szigetcsúcs „úgy jó, ahogy van, ha megváltoztatják, elveszti a varázsát”.

Igaz, a hely nyári hétvégéken már most is túl van terhelve, és az önkormányzat a tervezett fejlesztések indoklása során éppen erre hivatkozik. A hatvanas években még virágtenger borította a Szigetcsúcs belső ligeteit, de az egyre intenzívebb sátortáborozás ezt, és hamarosan szinte a teljes cserjeszintet is elpusztította. A rendszerváltás közeledtével a lakókocsis divat még jobban amortizálta a területet, a régi csónakos és bakancsos turizmus háttérbe szorult, az eredeti füzeseket pedig az invazív fajok fojtották meg. A nyolcvanas években ezért egy sorompóval zárták le a területet a behajtó autók elől, hogy az eredeti nomádtábor megmaradhasson, és csak minimális infrastruktúrát építettek ki, két WC-csoporttal, megoldották a hulladékgyűjtést, elszállítást, szervizút épült. A varázslatos atmoszférából még most is érezni valamit, még ha a két Duna-ág szétválásánál, a Szigetcsúcs csúcsán kicsit sok is a bulizó.

A tervezett turisztikai fejlesztést az önkormányzat éppen azzal indokolja, hogy mostanra olyan túlturizmus alakult ki a Szigetcsúcson, amit az eddigi minimális eszközökkel már nem lehet kezelni, a környezet védelmében is be kell avatkozni. A részletes megvalósíthatósági tanulmány a megoldatlan hulladék- és a szennyvízkezelést, és a rendezetlen parkolás környezeti kockázatát említi, és az önkormányzat szerint nincs más lehetőségük, mint előremenekülni az infrastruktúrafejlesztésbe.
Folytatás a telexen: Jobb leaszfaltozni az ösvényt, mert még letapossák

Egy egyszerű elírás pecsételheti meg a kisoroszi szigetcsúcs sorsát

A napokban bejárta a hír a sajtót, miszerint egy 373 milliós beruházás kezdődik a Szentendrei-sziget legromantikusabb részén, a kisoroszi szigetcsúcson. Sokakban felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetséges ilyen volumenű fejlesztés az ország talán legszebb panorámájú területén, egy természeti értékekben igen gazdag élőhelyen. A válasz rendkívül bagatell: hibás helyrajzi számok kerültek természetvédelmi oltalmat kimondó jogszabályba, 14 éve az önkormányzat is mulasztott, ezért a szigetcsúcs természetvédelmi státusza igen nehezen állapítható meg.

Natura 2000, nemzeti park, helyi védelem – hogy is van ez?

Ahhoz, hogy megértsük a kisoroszi szigetcsúcs problémáját, ismerni kell, milyen természetvédelmi oltalmakat kaphat ma Magyarországon egy terület. Ehhez négy nagy kategóriát érdemes elkülöníteni, az alábbiak szerint.
1. Országos jelentőségű védett természeti terület: ide tartoznak a legismertebb természetvédelmi kategóriák, a nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek, amelyek kiemelt oltalmát területenként egyedi jogszabályok, miniszteri rendeletek biztosítják. Az ilyen területek pontos elhelyezkedése a miniszteri rendeletekben felsorolt helyrajzi számokból ismerhető meg. Szintén ide tartoznak az ún. „ex lege”, vagyis törvény erejénél fogva védett területek: a szikes tavak, lápok, kunhalmok, földvárak, források, víznyelők és barlangok. Ezek elhelyezkedéséről nem találunk külön helyrajzi számokat felsoroló jogszabályt, bárhol is vannak, országos oltalomban részesülnek az ilyen képződmények.
2. Helyi jelentőségű védett természeti területek: hasonlóak az egyedi jogszabállyal védett természeti területekhez, azonban csak önkormányzati rendelettel létesíthetők. Fontos, hogy az ilyen területek nem lehetnek átfedésben az országos jelentőségű védett természeti területekkel
3. Natura 2000 területek: az Európai Unió élőhelyvédelmi és madárvédelmi irányelvének mellékletein szereplő fajok és élőhelyek előfordulása alapján kijelölt különleges védelmi területek. Nem szabad összekeverni az előbbi két kategóriával, a Natura 2000 területekre bizonyos szempontból enyhébb, de uniós szinten meghatározott speciális előírások vonatkoznak.
4. Egyéb védettségi kategóriák: számos nemzetközi egyezmény és hazai jogszabály segíti közvetetten a természet védelmét, ezekre egészen eltérő korlátozások és szabályok vonatkoznak. Ide sorolható például a területrendezési szempontú Országos Ökológiai Hálózat, vagy nemzetközi egyezményekhez tartozó területek (ramsari területek, Európa Diplomás területek, világörökségi helyszínek stb.)

A természetvédelem hajnalán

A kisoroszi szigetcsúcs – vagy ahogyan a helyiek mondják: a „spicc” – rendkívül egyedi módon mind a négy védettségi kategóriában érintett volt, ugyanis egykor helyi jelentőségű természetvédelmi terület volt, később nemzeti park lett, továbbá Natura 2000 terület és az Országos Ökológiai Hálózat magterületébe egyaránt tartozik, illetve mindezekbe tartozhatna, ha nem történt volna egymás után több adminisztrációs hiba, mulasztás, elírás a helyrajzi számokkal és jogszabályokkal összefüggésben.

A terület védettségének története a ’80-as években kezdődött, mikor is a Pest Megyei Tanács 1/1985. számú tanácsrendeletében a Szentendrei-sziget teljes területét – beleértve a kül- és belterületeket egyaránt – védetté nyilvánította. Teltek-múltak az évek, elérkezett a rendszerváltás, a megyei tanácsok megszűntek, a települési önkormányzatok megerősödtek, számos szentendrei-szigeti település döntött úgy, hogy nem tartja fenn a fejlesztéseket korlátozó, így gazdaságilag egyre terhesebbé váló természetvédelmi oltalmat. A területek védettségének eltörlése nem csupán a Szentendrei-sziget településein volt jellemző, országos jelenség volt, és felmerült országos jelentőségű védett természeti területek esetén is. A természetvédelmi szempontból káros folyamatnak az Alkotmánybíróság 28/1994. (V. 20.) AB határozata szabott gátat, mely kimondta, hogy a védettség egyszer elért szintjének csökkentése természetvédelmi szakmai és alkotmányos szempontból egyaránt aggályos. Innentől kezdve nem lehetett eltörölni egy-egy terület jogszabályi védelmét, vagyis, ami ’94 után is védett természeti terület volt, annak később már annak is kellett maradnia.

Jogszabályok útvesztőjében

Kisorosziban nem törölték el a természetvédelmi oltalmat, így a falu teljes területe, vagyis a spicc és a belterület is védett maradt az 1/1985. számú tanácsrendelet alapján, és ez a védettség érvényes mind a mai napig. A probléma ott kezdődik, hogy a védettséget kimondó tanácsrendelet ma már nem hatályos.

2007. július 1-jén hatályba lépett ugyanis egy ún. deregulációs törvény (2007. évi LXXXII. törvény), melynek legfőbb célja az volt, hogy az olyan „elavult” jogszabályokat hatályon kívül helyezze, mint például az igen nehezen hozzáférhető megyei tanácsrendeletek. A deregulációs törvénynek ugyanakkor nem volt célja megszüntetni a régi jogszabályokban szereplő normákat, ellenkezőleg, kifejezett előírásokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogyan kellene új formában fenntartani azokat. A védett természeti területek esetén a fent említett alkotmánybírósági határozat miatt minden esetben meg kellett volna tartani a régi jogszabályban szereplő előírásokat – hiszen az egyszer elért védettségi szint nem csökkenhet –, csak hát, ahogyan ez lenni szokott, a jogszabályok hatályon kívül helyezése gyorsan megtörtént, azonban a szigorú előírások ellenére sok esetben nem született meg a régiek helyébe lépő, új formába öntött szabályozás.

Kisorosziban az „elavult” 1/1985. számú tanácsrendelet alapján egy korszerű önkormányzati rendeletben kellett volna rögzíteni a falu védettségét, csakhogy ez a mai napig nem történt meg. Ennek ellenére a teljes kül- és belterület védett természeti területnek számít, mivel a 28/1994. (V. 20.) AB határozat nem engedi a védettségi szint csökkenését. Ezt bizonyítja az is, hogy az ingatlannyilvántartásban minden ingatlanon szerepel – és nem is törölhető – a „természetvédelmi terület” jogi jelleg. Ez a gyakorlatban bonyolítja a házak és egyéb földrészletek tulajdonoscseréjét, de a természetvédelmi szervek hatályos jogszabály hiányában az élővilágvédelmi és tájképvédelmi korlátozásaikat nem tudják érvényesíteni.

Mindebből kifolyólag előállt egy igen abszurd helyzet: Kisoroszi természetvédelmi területnek számít akkor, amikor valaki a házát szeretné eladni, de nincsenek természetvédelmi korlátozások akkor, amikor a falu legszebb utcaképét és vízparti élőhelyeit károsító módon kerékpáros hidat akarnak építeni.

Labirintus az útvesztőben

Ha eddig nem lett volna untig elég a bonyolult jogi csavarokból, akkor itt a következő, az eddigieknél is abszurdabb probléma, ami ténylegesen megpecsételte a szigetcsúcs sorsát.

Ennek megértéséhez megint kicsit vissza kell menni az időben, 1997-ben történt ugyanis, hogy alapos szakmai előkészítést követően megalakult a Duna–Ipoly Nemzeti Park, ami a tágabb értelemben vett Dunakanyart – a Pilis, Visegrádi-hegység és Börzsöny területét, valamint a Duna Esztergom–Budapest szakaszához kapcsolódó és Ipoly vidéki értékes élőhelyeket – foglalta magába. A nemzeti park részei lettek a Szentendrei-szigeten található értékes területek is, beleértve a kisoroszi szigetcsúcsot. Csakhogy – ahogyan azt a kiemelt szövegben említettük – egy terület nem lehet helyi jelentőségű természetvédelmi terület és országos jelentőségű nemzeti park egyszerre. Ilyen esetben az erősebb, országos védelem megszünteti a helyi természetvédelmi oltalmat, hiszen – gondoljunk csak a 28/1994. számú alkotmánybírósági határozatra – a védettségi szint ilyen esetben nem csökken, hanem éppen hogy nő. Azaz nőne, ha minden rendben ment volna a jogalkotás során.

A kisoroszi spicc, mint az ország egyik legszebb tájképi adottságú területe, értékes ártéri erdejével és látványos kavicszátonyával egyértelműen helyt kapott minden szakmai előkészítő anyagban, ami a nemzeti park létesítéséről szólt, a szigetcsúcs helyrajzi számai azonban ismeretlen okból kimaradtak a Duna–Ipoly Nemzeti Park létesítéséről szóló 34/1997. (XI. 20.) KTM rendeletből. Minden bizonnyal egy véletlen adminisztrációs vagy ingatlannyilvántartási-adatszolgáltatási hiba történhetett, mivel a KTM rendelet 2. számú mellékletében szövegesen is szerepel, hogy a Szentendrei-szigeten lévő védett természeti területek közül a Kisoroszi-Tahitótfalu környéki gyepek és erdők a Duna–Ipoly Nemzeti Park részét kell, hogy képezzék. Hiába azonban a melléklet szövege, a gyakorlatban a hatóságok és nemzeti park igazgatóságok – nem felróható módon – a felsorolt helyrajzi számok alapján végzik a munkájukat, így a spiccet nem tekintik a Duna–Ipoly Nemzeti Park részének.

Mindennek a következménye pedig az lett, hogy annak rendje és módja szerint a nemzeti park létesítésekor a szigetcsúcs – fentiekben részletezett okokból egyébként sem túl erős helyi jelentőségű védettége – megszűnt, az országos jelentőségű védettség viszont a gyakorlatban nem érvényesülhet. Vagyis – kis képzavarral élve – a spicc két védettség között az asztal alá esett. Azt lehet mondani, hogy de facto megszűnt a szigetcsúcs természetvédelmi oltalma, bár jogilag – azaz de iure – továbbra is védettnek tekinthető, ez azonban semmit sem ér, ha a gyakorlatban nem érvényesíthetők az előírások.

Az apró hibák súlyos következménye

A fenti okok miatt a kisoroszi strand fejlesztéséhez, a spiccre vezető utak burkolásához, valamint a szigetcsúcs turizmusát jelentősen befolyásoló, Kisoroszi belterületére vezető kerékpáros híd építéséhez készített hatástanulmányok egyaránt figyelmen kívül hagyták mind a helyi, mind az országos védettséget. A jogszabályok hiányosságai a természetvédelmi kezelőt és a hatóságokat is megzavarták, ezért a területet nem részesítették természetvédelmi oltalomban, a védett természeti területekre vonatkozó korlátozásokat egyáltalán nem érvényesítették az engedélyek a kiadása során.

Igen nagy a valószínűsége, hogy más tartalmú engedélyek születtek volna akkor, ha a szigetcsúcs országos jelentőségű védettségéből következő, valamint a település egyéb részeit érintő helyi jelentőségű védettségből fakadó kiemelt természetvédelmi oltalmat figyelembe veszik a tervezők és a természetvédelmi szervek, de ez sajnos nem történt meg. Nem lehet emiatt hibáztatni senkit, apró hibák szerencsétlen sorozata pecsételte meg a kisoroszi spicc sorsát.

Mi lehet a megoldás?

A hatóság meghatározott ideig még hivatalból módosíthatja az engedélyét, ha tudomására jut, hogy a természetvédelmi oltalmat nem vették figyelembe. Az önkormányzat is pótolhatja 2007 óta esedékes kötelezettségét, és megalkothatja a Kisoroszi védettségét kimondó rendeletet. A természetvédelemért felelős miniszter szintén módosíthatja, korrigálhatja a hibás helyrajziszámlistát tartalmazó a KTM rendeletet. A nyilvánosság ereje is rengeteget számít, a helyiek petíciót indítottak a fejlesztés ellen, és részletes cikkek is születtek a témában.