A rovat kizárólagos támogatója

Egyiptomban éves szinten kb. 5,7 millió madár esik az illegális madárpusztítás áldozatául.

Ezt a rejtőzködő életmódot folytató madarat a legtöbben még sosem látták, inkább csak hallották. Sokan nem is sejtik, hogy télre akár egészen Észak-Afrikáig is elvonul. Sajnos ez a veszte, Egyiptomban ugyanis a faj közkedvelt csemege, piacokon és éttermekben árulják Egyiptom szerte, vadászata legális.

Azonban fürjek számára kirakott hálók akár több száz! kilométeren keresztül vannak kifeszítve, és nem válogatnak a fajok között, így éves szinten akár 5,7 millió vonuló madárnak Egyiptom jelenti a végállomást. Egyes területeken, melyek földrajzi elhelyezkedésük miatt különösen sok vonuló madarat vonzanak, kiemelten magas az illegális befogások száma, sőt, a hagyományos vadászattal ellentétben ma már hanghívó szerkezeteket is bevetnek, mely még több madarat vonz a területre.

Az országban a csapdázásra és vadászatra létrehozott jogszabályok bonyolultak, sokszor a vadászok számára is nehéz értelmezni.

A helyi természetvédelmi szervezet, az NCE (Nature Conservation Egypt) elsődleges célja az, hogy véget vessen a hanghívó szerkezetek széleskörű használatának. A helyi közösségek bevonásával arra ösztönzi a lakosokat, hogy a vadászat helyett madarásztúrák szervezésével termeljenek bevételt, mely a következő generációnak is megélhetési forrást biztosít.
Támogasd a madárvédelmet!

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás