Hirdetés
Forrás: hvg.hu

Nem állt meg a nyugat-nílusi vírus terjedése Magyarországon. Július végén jelentették az első esetet, azóta az ország több pontján is találtak betegeket. Tovább nőhet a következő hetekben a fertőzöttek száma a meleg idő miatt.

 A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb járványügyi tájékoztatója szerint augusztus első hetében újabb megbetegedéseket mutattak ki az országban.

A vírus okozta nyugat-nílusi láz három hete jelent meg Magyarországon, először egy 59 éves hajdú-bihari nő és egy 51 éves budapesti férfi lett beteg. Azóta két újabb esetet találtak Csongrád-Csanád megyében, szintén kettőt a fővárosban és egy Hajdú-Bihar megyei lakos is elkapta a lázat, így már összesen hét esetről tudni idén. A betegek átlagéletkora 63 év, és mindannyszúnyogian idegrendszeri tünetekkel kerültek kórházba. Egyikőjük sem külföldről hozta be a fertőzést. Magyarországon korábban több halálos áldozatot is követelt a betegség, tavaly összesen 33-an jelentettek eseteket, és öt ember vesztette életét.

A nyugat-nílusi láz egy szúnyogcsípés útján terjedő vírusos betegség, amelyet főleg a dalos szúnyogok hordoznak madarakról emberre, de más hazai szúnyogfajokban is kimutatták már a vírust. A maláriát terjesztő rovarokkal ellentétben ezek a szúnyogok nappal is aktívak és leginkább július és szeptember között tevékenykednek. Nem véletlenül terveznek szúnyogirtást a héten a fertőzéssel érintett megyék közül kettőben is.

A nyugat-nílusi láz az esetek nyolcvan százalékában tünetmentesen zajlik le, másoknál azonban hányinger, láz, fényérzékenység, izomfájdalom, kötőhártya gyulladás és arcpirulás jelentkezhet, valamint testszerte bőrkiütések jelenhetnek meg. Ez az állapot körülbelül hat napig tart, amit gyors javulás követ. Súlyosabb esetben viszont agyvelőgyulladással is járhat és akár halállal is végződhet a lázas betegség, az idősebb embereknél gyakoribbak az ilyen kimenetelű szövődmények.  Akár az idegrendszerre is hatással lehet a szúnyogcsípés, de ez a fertőzések kevesebb mint egy százalékánál fordul elő.

A rizikófaktorok közé nemcsak az idősebb életkor tartozik, azoknál is gyakrabban fordul elő szövődmény, akiknek magas a vérnyomásuk, vérképzőszervi betegségük van, cukorbetegek, vesebetegek, vagy alkoholproblémájuk van, de genetikai okok is állhatnak a háttérben.

A vírus nemcsak Magyarországon terjed, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint július végéig nyolc országból összesen 69 esetet jelentettek. Jelenleg nyolc halálesetről tudni, öt görög, kettő olasz és egy spanyol állampolgár vesztette életét. Görögországban és Spanyolországban idén több beteget regisztráltak, mint a korábbi években, de a többi országban nincsenek kirívóan magas számok

A nyugat-nílusi láznak jelenleg csak tüneti kezelése létezik és nincs ellene védőoltás. Az ECDC szúnyogháló és szúnyogriasztó használatát javasolja, illetve a teljes testet elfedő ruházat viselését –írta a HVG.hu.

Nyitókép: csípőszúnyog lárvák Wikipédia

Kapcsolódó anyagok:

A virágok miatt szokhattak le a hím szúnyogok a vérszívásról

Ahol gazdag a vérkonzerv kínálat – látogatóban a nemzeti szúnyoglaborban

Biológiai vagy kémiai? Milyen fegyverekkel harcoljunk a szúnyogok ellen?

Egyre több a betegséget terjesztő tigrisszúnyog Európában

Tigrisszúnyogok és veszélyes kórokozók: reális-e egy járvány kirobbanása?

Többet árt, mint irt? Fókuszban a szúnyoghelyzet

Árvaszúnyogok segíthetnek megérteni, hogy hogyan lehetne megvédeni a Balatont

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás