Hírek
Nem állt meg a nyugat-nílusi vírus terjedése Magyarországon. Július végén jelentették az első esetet, azóta az ország több pontján is találtak betegeket. Tovább nőhet a következő hetekben a fertőzöttek száma a meleg idő miatt.
Hírek
Nem állt meg a nyugat-nílusi vírus terjedése Magyarországon. Július végén jelentették az első esetet, azóta az ország több pontján is találtak betegeket. Tovább nőhet a következő hetekben a fertőzöttek száma a meleg idő miatt.
Hírek
A szúnyogkérdés iránt rendkívül érdeklődő közönség előtt került megrendezésre Balatonalmádiban a “Többet árt, mint irt?” című szakmai fórum, mely a NIOK és az EU támogatásával megvalósuló kommunikációs kampány első állomásaként arra tett kísérletet, hogy a témában tapasztalható dezinformációk sokaságában segítse a tisztánlátást.
Hírek
Egészen döbbenetes megállapításokra jutott egy friss, globális felmérés: a kétéltűek több mint 40 százalékát fenyegeti a kihalás veszélye, így az eltűnés szélére kerülhetnek a békák és a szalamandrák is.
Hírek
Egy brit cég genetikailag módosított szúnyogokat engedne szabadon Floridában. Környezetvédők szerint a kísérletnek nincsenek megfelelő hatástanulmányai, ezért tiltakoznak a Jurassic Park-kísérletnek is nevezett beavatkozás ellen.
Helyszín:
Sajtótájékoztatók
A változó éghajlat és a globális kereskedelmi forgalom növekedése miatt társadalmunk új ökológiai kihívásokkal szembesül. Az elmúlt évtizedben megváltozott számos, az emberi kórokozók terjesztése szempontjából fontos ízeltlábú faj elterjedése, éves szaporodási ciklusa és egyedsűrűsége. Ezért a járványos megbetegedések veszélye a mérsékelt égövben, így Európában, és ezen belül Magyarországon is növekszik.
Hírek
Egyre inkább közismert tény, hogy a klímaváltozás egyik fontos hatása, amely az átlagemberek életét érintheti, az az újabb vérszívó ízeltlábúak és az általuk terjesztett betegségek megjelenése Magyarországon. A Margit-szigeten már kimutatták egy új kullancsfaj előfordulását, amely a krími-kongói vérzéses láz kórokozóját hordozhatja.
Hírek
Naponta ezer szúnyogot is elfogyaszt egy denevér. Egyetlen példány élete során több, mint 2.7 millió vérszívót pusztít el.
Hírek
Újra itt a nyár, ezzel együtt pedig mindenki nagy örömére a szúnyogok is megérkeztek – ráadásul a megszokottnál sokkal nagyobb számban. A szúnyogcsípést megakadályozni elég macerás, már csak azért is, mert a szúnyogok az evolúció során megdöbbentően kifinomult rendszert fejlesztettek ki a vérszívásra, ami közelről elég hátborzongató tud lenni.
Helyszín: Nyereg étterem 1146 Budapest, Városligeti krt. 2
Sajtótájékoztatók
Szezonról szezonra egyre több problémát jelentenek a szúnyogok és az általuk terjesztett különböző betegségek, amelyek akár halálosak is lehetnek. A szívférgesség mellett ma már a lepkeszúnyog által terjesztett veszélyes kórsággal is számolniuk kell a kutyásoknak.
Hírek
Világszerte egymilliárd ember válhat a betegségterjesztő szúnyogok új áldozatává az évszázad végéig a globális felmelegedés nyomán – figyelmeztetnek a kutatók.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.