Hirdetés

Egy forgóalkatrész meghibásodása okozta a hajnali üzemzavart. A négyes blokk éjszakára eléri maximális teljesítményét a paksi atomerőműben, a szakemberek hozzáfogtak a meghibásodott alkatrész cseréjéhez – közölte Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója.

A paksi atomerőmű 4. blokkja ma hajnal óta 250 megawattos teljesítményen, a névleges teljesítménye felén működik, mert 1 óra 33 perckor a 8-as generátor hibajelzése miatt védelmi működés lépett életbe, ami a 8. turbina kiesésével járt.
Kovács Antal az MTI-nek elmondta, hogy az atomerőmű szakemberei azonosították a műszaki probléma okát: egy forgóalkatrész hibásodott meg, ami nem atomerőmű-specifikus, az eseménynek nukleáris biztonságra gyakorolt hatása nincs.

"Kollégáim hozzáfogtak az alkatrész cseréjéhez. Terveink szerint még éjszaka eléri a blokk a százszázalékos teljesítményt" – tette hozzá a kommunikációs igazgató. A 100 megawattot meghaladó teljesítménycsökkenéssel járó üzemi eseményről honlapján adott hírt a paksi atomerőmű. Mint írták a szakemberek, a hibafeltárása miatt 3.18 és 5.12 óra között feszmentesítést hajtottak végre, ezért erre az időszakra a 7. turbinát is leállították.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás