A rovat kizárólagos támogatója
Elment egy példakép, egy igazán nagyszerű és puritán ember. Dr. Kovács Gábor a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület örökös tagja 2023. július 19.-én délután egy gyors lefolyású gyógyíthatatlan betegségben hortobágyi otthonában elhunyt.
35 éve ismertem meg őt, és nyugodtam állítom, hogy a szakmai kapcsolatokon kívül nagyon közeli barátság is fűzött össze minket. Számtalanszor jártuk együtt hortobágyi pusztákat, mocsarakat, halastavakat, hogy gyönyörködjünk a tájban, a gazdag madárvilágban. Együtt fotóztuk a csíkosfejű nádiposzátát, a havasi liléket, a pásztormadarakat és még számos más Hortobágyra jellemző ikonikus madarat. Nehezen lehetett őt kimozdítani a Hortobágyról, de nekem sikerült rávennem egy közös norvégiai és dobrudzsai madarászásra.
Ugyanis Gábor egész életét a madarak és szeretett hortobágyi puszta védelmének és kutatásának szentelte, minden nap távollétet áldozatnak tekintett. Csupán egyetlen munkahelye volt, a Hortobágyi Nemzeti Park, ahonnan 37 szolgálat után ment nyugdíjba, de a pusztától nem tudott megválni, hiszen továbbra is minden szabadidejét ott töltötte. A fényképezőgép és a távcső elmaradhatatlan kellékek voltak nála, hogy ne csak megfigyelje, hanem dokumentálja is a látottakat.
Közel 600 madártani publikáció, több természetvédelmi témájú könyv, számtalan fotópublikáció jelzi kitartó, példamutató és áldozatos munkáját. Hatalmas szakkönyvtáránál csak közel 40 éves megfigyeléseit összegző, rajzokkal és fotókkal illusztrált madarásznaplói csodálatosabbak, melyek 116 kötetben őrzi a hortobágyi megfigyeléseit.
Gábor halála óriási veszteség a családnak, a magyar természetvédelemnek, az MME-nek, a hazai madártani kutatásoknak, valamint nekünk, akik tiszteltük Őt hihetetlen szakmai tudásáért és álhatatosságáért, de hatalmas veszteség a Hortobágynak is, amelynek legjobb ismerője és fáradhatatlan védelmezője volt.
Nyugodjon békében! Emlékét a nagyok között kegyelettel megőrizzük!
Egy régi, és igaz barátja: Dr. Kalotás Zsolt
“Megtudjuk-e egyszer, hogy a Hortobágynak mekkora lelke van? Most még csak valamennyit érzünk belőle: némelyik pusztáján erősebben, máshol halkabban visszhangzik bennünk. A Kunkápolnás vízivilágában nagyon intenzíven sugallja valami: itt ezer évek óta nagy természeti erők működnek. Ehhez képest az én itt töltött negyven esztendőcském csupán a felszínét simogatta meg, nyomot nem hagyott rajta, mert azt a terület hagyta bennem.”
Búcsúzunk saját szavaival a Hortobágy madárvilágának őrzőjétől, egy pusztajáró örök természetvédelmi őrtől, Dr. Kovács Gábortól, aki a Debreceni Agrártudományi Egyetem elvégzése után 1976-tól volt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa; 1977-ig természetvédelmi őr, 1989-ig természetvédelmi területkezelő, majd 1990-től 2012. évi nyugdíjazásáig területi felügyelői beosztásban. Fiatal természetrajongóként a bihari szikesek élővilágának feltárásával indult érdeklődése hivatásává vált és 37 évig fáradhatatlanul vigyázta nagyiváni őrkerületében a Kunkápolnási-mocsár mellett 5 pusztarész természeti értékeit, madárvilágát. Doktori disszertációjának témája a hortobágyi halastavak madárvilágának dinamikája volt. A pusztához fűződő erős érzelmi kötődése és tudásvágya révén gyűjtött hatalmas ornitológiai ismeretanyag mellett a Hortobágy növénytani értékeinek, néprajzának, helyneveinek is pótolhatatlan ismerőjévé vált.
Közel hatszáz madártani publikációja jelent meg hazai és külföldi tudományos folyóiratokban, szaklapokban, részt vett tudományos kutatásokban, szakkönyvek megírásában.
Tudományos munkássága mellett a természetfotózással művészi rangra emelte a madárvilág és a hortobágyi táj értékeinek, szépségeinek bemutatását. Fényképei mindenki számára láthatóvá tették azt, ami csak a pusztával együtt élő ember számára tárul fel és – a nevezési dokumentáció részét képezve – nagyban segítették, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park elnyerte a Világörökség címet. A puszta mélységes ismeretét és szeretetét közvetítő, négy évtizednyi képanyagát három önálló kötetté formálta; az elsőt Évszakok sorsunk pusztáján, a másodikat Sorspusztánk üzenetei, a harmadikat pedig A Kunkápolnási-mocsár címmel. Emellett 15 könyv társszerzője volt. A Hortobágy madárvilága című könyvben 92 faj-fejezet megírása fűződik a nevéhez és az élőhelyfotók többségét is maga készítette.
1974 óta volt tagja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, 1993-tól a Hortobágy Természetvédelmi Egyesületnek. 1989-es megalakulása óta vett részt a Magyar Természetfotós Szövetség munkájában.
A természet védelméért végzett munkája elismeréseként „Emberi környezetért” díjjal, Chernel István emlékplakettel, Pro Natura emlékplakettel és Pro Natura díjjal tüntették ki.
Kegyelettel emlékezve hisszük, hogy számára kedves madarai; a havasi lile, az ugartyúk, a réti fülesbagoly és a csíkosfejű nádiposzáta kísérik Őt örök pusztai útján.
Dr. Kovács Gábor, „sorspusztáink parkőrje”, tiszteletét, zárszóként idézze meg néhány róla megjelent és általa is írt cikk:
Tükör (1977) – Fedezzük fel magunknak a Hortobágyot!
Természettudományi Közlemények (1977) – Nagykócsag a Hortobágyon
Népszabadság (1980) – Boldog pusztajáró
Népszava (1983) – Egy csöndes nap
Hajdú-Bihari Néplap (1984) – Természetvédelmi Lovastábor, avagy júliusi kirandulások a Hortobágyon
