Hirdetés
greenfo/MTI

A szeptember 21-i takarítási világnapon indult európai uniós kampány során az összegyűlt és tengerbe került hulladékot fogják összeszedni minden lakott kontinens több mint 80 országának strandján – közölte az Európai Bizottság.

Karmenu Vella, a környezetpolitikáért, a tengerügyekért és a halászati politikáért felelős biztos tájékoztatása szerint a szeptember végéig tartó, az ENSZ-szel közösen szervezett és a helyi hatóságok és iskolák bevonásával megvalósuló akció során tonnaszámra kerül majd a szemét a tengerekből és tengerpartokról a helyi hulladékkezelő létesítményekbe.

Évente 8 millió tonna műanyaghulladék kerül a tengerekbe, és a strandtakarítás önmagában nem jelent megoldást e hatalmas kihívásra. Ezért kulcsfontosságú a megelőzés – hangsúlyozta Karmenu Vella, aki e emlékeztetett arra is, hogy az EU májusban fogadta el a műanyagok körforgásos gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos európai stratégiát azon jogszabályokkal együtt, amelyek a tengeri hulladékként legáltalánosabban előforduló tíz, egyszer használatos műanyagtermék előállításának és felhasználásának csökkentését célozzák.

Az egyszer használatos műanyagokról szóló irányelv egyebek mellett megtiltja egyes olyan eldobható műanyagtermékek használatát, amelyek alternatív termékekkel helyettesíthetők. Az új szabályok értelmében 2021-től tilos lesz az egyszer használatos műanyag tányérok, evőeszközök, szívószálak, lufipálcák és fültisztító pálcikák használata.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás