A „lítium-háromszög” – amely Argentínát, Chilét és Bolíviát foglalja magában – a Föld legnagyobb lítiumkészletének ad otthont. Ez a fém kulcsfontosságú a nettó nullára való átállásban, az elektromos autók akkumulátoraiban használják, létfontosságú a nap- és szélenergiában és még sok más technológiában. A kitermeléséhez azonban a bányák elszívják a vizet a földeket borító fehér sós síkságokból.
Azoktól földektől, amely több ezer őslakos közösséget éltet és éltetett, és amelyek már akkor is itt éltek, amikor Elon Musk még meg sem született. A világ egyik legszárazabb környezetében a víz olyan életerő, amely mindent megalapoz.
Miközben a világ leghatalmasabbjai egyre inkább a háromszögre tekintenek mint a terveik egyik fontos kirakós darabjára, sokan attól tartanak, hogy a lítium keresése éppen annak az életerőnek az feláldozását jelenti, amely évszázadok óta eltartotta a régió őslakosait – írja az Euronews.
Hogyan élhetünk ivóvíz nélkül?
Irene Leonor Flores de Callata őslakos kolla népe évszázadokon át járta az észak-argentin hegyvidéket egy egyszerű anyagot, friss ivóvizet keresve. A városukat körülvevő kiszáradt vízfolyások szorosan összekapcsolódnak az alatta elterülő fehér sós síkságokkal, földalatti lagúnákkal, amelyek vize tele van a „fehér arany” néven ismert anyaggal, a lítiummal.
„Mindent el fogunk veszíteni” – mondta a 68 éves Flores de Callata az Euronewsnak egy csontszáraz folyómedernél, miközben egy lámákból és birkákból álló csordát vezetett a sivatagban. „Mit fogunk csinálni, ha nem lesz víz? Ha jönnek a bányák, elveszítjük a kultúránkat, nem marad semmink.”
Lítium: A pillanat anyaga
2021 és 2023 között a lítium tonnánkénti ára az amerikai piacokon csaknem megháromszorozódott, és tavaly elérte a 46 000 dolláros (42 000 eurós) tonnánkénti csúcsot – derül ki az Egyesült Államok Földtani Intézetének jelentéséből.
Kínában, a régió lítiumának fő vásárlójánál a fém tonnája a tavalyi csúcson 76 000 dollár (69 000 euró) volt.
Bár azóta az árak csökkentek, a világ vezetői, bányászati vezetők és vállalatok vezetői kezdtek el én célpontokat keresni. Az Egyesült Államokból és Kínából a régió kopár sivatagjaira úgy tekintettek, mint a gazdagság forrására és a zöld energiára való áttérés motorjára.
A lítiumot sós síkságokból nyerik ki
A keresett „fehér aranyat” a régiót tarkító több száz sós lapály, a „salares” tartalmazza. Messziről úgy néznek ki, mint a sarkvidéki hómezők, de alatta ásványi anyagokkal teli, sós talajvíz mély kútjai húzódnak. A bányászat más formáitól eltérően a lítiumot itt nem kőzetből, hanem a sós síkokból kiszivattyúzott sós vízből nyerik ki.
A probléma az, hogy a sós síkságok egy rendkívül változatos élővilágú ökoszisztéma alapvető részét képezik – mondják olyan tudósok, mint Ingrid Garcés, a chilei Antofagasta Egyetem hidrológusa.
Bár a lagúnákban lévő víz nem iható, a környező édesvízforrásokhoz, a ritka esőzésekhez és a közeli hegyi patakokhoz kapcsolódnak, amelyek több ezer őslakos közösség túléléséhez nélkülözhetetlenek.
Az Associated Press ügynökség által megkérdezett tudósok aggodalma az, hogy az ipari méretű vízszivattyúzás egyrészt szennyezi az édesvizet az általuk szivattyúzott sós vízzel, másrészt pedig ténylegesen kiszárítja a környező környezetet. Azt mondják, hogy ez a régió életére nézve kaszkádszerű hullámhatásokat okoz, miközben a régiót már most is sújtja az éghajlatváltozás okozta aszály.
Belefáradtak a bányavállalatok elleni védekezésbe
Környezeti jelentőségük miatt a sós síkságok és a környező vizek szent helyet foglalnak el az őslakos kultúrákban, és egész augusztusban a bennszülöttek ünnepeinek szerves részét képezik. Flores de Callata városa egyike annak a 38-nak, amely két ilyen sós lapály – a Guayatayoc-lagúna és a Salinas Grandes – mellett fekszik, amelyek a turizmus és a kisipari sóbányászat révén jövedelmet biztosítanak az olyan városoknak, mint az övé.
A közösségek kollektívája évtizedek óta küzd a nagyszabású bányászat ellen, és hosszú jogi csatákat vívott a projektek megállításáért. De évről évre nehezebbé vált a bányavállalatok elleni küzdelem.
Hivatalosan több mint 30 vállalat kér engedélyt arra, hogy a két sóbányában bányászhasson. A közösség táblákat helyezett el a síkságok szélén: „Tiszteld a területünket. Kifelé, lítiumcég!”
„Mi vagyunk a felföld őrzői” – mondta Flores de Callata. „Megvédjük a földünket. Nemcsak magamért, hanem mindannyiunkért aggódom. Ha a lítiumbányász cégek idejönnek, az az egész régióra kihatással lesz, tágabb értelemben az összes vízfolyásra.”
Megsértette-e a helyi kormány a nemzetközi jogot a bányászat engedélyezésével?
A dolgok tavaly nyáron csúcsosodtak ki, amikor a bányákból származó profitra éhes helyi kormányzat megváltoztatta a hatályos szabályokat, megkönnyítve ezzel az őslakosok bizonyos földhöz fűződő jogairól való lemondást, és korlátozva a bányászat kiterjesztése elleni tiltakozás lehetőségét. Alicia Chalabe, a közösségeket képviselő környezetvédelmi ügyvéd szerint a lépés sérti a nemzetközi jogot. Őslakosok ezrei kezdtek tiltakozásba, lezárva a lítiumbányák által használt utakat.
Argentína új, jobboldali „anarchokapitalista” vezetője, Javier Milei, akit novemberben választottak meg, és aki azt ígérte, hogy rendbe hozza az ország gazdaságának hanyatló spirálját, szélesre tárta a kapukat a bányavállalatok előtt.
A láncfűrészt forgató vezető széles körű deregulációt jelentett be, csökkentve a bányavállalatok költségeit, hogy a gazdasági válság mélyülése közepette befektetőket csábítson. Milei hatalomra kerülése valószínűleg tovább fogja hátráltatni az őslakos közösségek amúgy is nehézkes erőfeszítéseit a bányavállalatok visszaszorítására. Flores de Callata és kisvárosa, Tusaquillas számára az otthonuk iránti növekvő érdeklődés egy újabb rémálom forgatókönyvet jelent.
Nyitókép: chilei lítiumbánya a világűrből NASA Earth Observatory
