A március elején végzett telelő denevérállomány felmérés hatalmas meglepetést okozott a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak. A Mecsek egyik legjelentősebb denevér telelőhelyén, a fokozottan védett Mánfai Kőlyuk-barlangban évtizedek óta nem látott számú, összesen mintegy 175 példányos kolóniáját találták meg a fokozottan védett hosszúszárnyú denevérnek.
A barlangi automatikus detektor adatai alapján február utolsó napjaiban, több hullámban érkeztek az állatok. Az országosan is nagyon ritka faj itteni 4-500 példányos kolóniája az 1980-as évekre eltűnt a barlangból, főként a barlang víztározó célú kiépítése és kedvezőtlen lezárása következtében. A 2000-es évek végén kezdett a faj egy-egy példánya visszatérni, és az akkor elvégzett denevérvédelmi beruházásoknak köszönhetően napjainkra a barlang fontos nászhellyé és téli/tavaszi átmeneti szálláshellyé vált a faj számára. Szülőkolóniája ugyan még nincs, de a nemzeti park igazgatóság szakemberei bizakodók a jövő tekintetében. Mivel a Dunántúlon csak a Szársomlyó barlangjaiban ismert szaporodó kolóniája, és a Mánfai Kőlyuk-barlangban nászoló és telelő állománya, a DDNPI nagy hangsúlyt fektet a faj védelmére és a védelmet megalapozó kutatásokra, védelmi célú beruházásokra.
hosszúszárnyú denevér fotó: Dombi Imre
A hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersi) Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 250 000 Ft. Közepes termetű, testtömege 10-14g. Nyílt területeken vadászik éjszakai rovarokra, főleg lepkékre. Előfordulásának súlypontja a mediterráneum. Hazai állományának zöme az Északi-középhegységben él, mely elterjedésének északi határa is. Szinte kizárólag barlangokban, illetve felhagyott bányavágatokban tanyázik. Zavarásra rendkívül érzékeny, és a barlangbejáratok rácsos lezárása is kedvezőtlen számára. A XX. század közepén még számos nagy, több ezres kolóniája élt Magyarországon, de a barlangok hasznosítása (barlangászat, turizmus, stb) következtében töredékére zsugorodott nem csak hazai, de európai állománya is.
Dombi Imre
hirdetés
hirdetés
Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Feltétlenül szükséges sütik
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
A honlap által használt sütik részletezése
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.