A világhírű főemlőskutató annak ellenére optimista, hogy a világon sok ember számára 2017 is megpróbáltatásokat és szenvedést hozott a klímaváltozás okozta hurrikánok, árvizek, aszályok és tüzek miatt. Sokan veszítették el otthonukat, az ingóságaikat, van, hogy a családjukat és a barátaikat is. És ne feledkezzünk meg az őserdők megdöbbentő pusztításáról, az óceánok szennyezéséről, és sorolhatnánk a listát. De még mindig oly sok mindenért érdemes küzdeni a világon.
Hadd osszam meg veletek azt az újévi üzenetet, amelyet 2017 utolsó napjának hajnalán írtam. Összefoglaltam, hogy érzek, ahogy belépünk 2018-ba.
December 23-án, több, mint két hónap folyamatos utazás után végre hazatértem (a "Nyírfaligetbe", a házba, ahol az angliai Bournemouth-ban felnőttem, és ahol a nővérem él a családjával. Ide vonulok vissza az utazásaim között.). Az utazás repülőgépeket, reptereket, szállodákat, előadásokat, találkozókat, stb. jelentett. Őrületes volt az időbeosztásom ebben az időszakban. Voltam Japánban, Osakában és Tokyo-ban, egy csomó amerikai és kanadai városban, Buenos Airesben, néhány európai nagyvárosban, pl. Bécsben a kétévente megtartott JGI-Global találkozón, aztán megint előadások, média-megjelenések Belgiumban a belga és német intézetek szervezésében Brüsszelben, Düsseldorf-ban és Münchenben. Münchenben kölcsöncsizma volt a lábamon, ami túl nagy volt és egy fagyos pályaudvaron megbotlottam és teljes súllyal az egyik térdemre estem. Jaj! Ezután átbicegtem Kuala Lumpur-on, vissza San Francisco-ba és Los Angeles-be a National Geographic JANE című dokumentumfilmjének három vetítésére, amelyet a Jane Goodall Intézet közreműködésével készítettek – és amelyet jó eséllyel Oscar-ra fognak jelölni.
LA-ben, egy nagyon sikeres és rangos vetítés után, amelynek Leonardo DiCaprio volt a házigazdája, végül kénytelen voltam elmenni megnézetni a térdemet és kiderült, hogy megrepedt a térdkalácsom. Szóval még szerencse, hogy most január 17-ig itthon vagyok. Addigra a térdemnek is meg kellene gyógyulnia, ha vigyázok vele. És vigyáznom kell, máskülönben, a doki könyörtelenül megmondta, hogy meg kell műteni, ami jó pár hónapra kiesés lenne, és a 2018-as naptáramba semmiképp nem fér bele ilyesmi!
Ahogy ezt írom, világosodik. Kint csípős hideg van, szürke, ködös és szeles az idő. Egész Ünnepek alatt ilyen volt. A múlt év eseményein tűnődöm. Számomra, és a legtöbb JGI munkatárs számára sikeres volt ez az év. Lehet, hogy túl sok dolgom volt, de minden egyes esemény rendben lezajlott.
JANE: az új Jane Goodall dokumentum film
Jane Goodall vadon élő csimpánzokról szóló, az 1960-as évek kezdetén készült forradalmi tanulmányai ellent mondtak a tudományos világ állatokról és nőkről alkotott képének. Ez a történet soha nem évül el, számos film, még több könyv és számtalan újságcikk kedvelt témája volt már. A világhírű főemlőskutató múltidéző filmjét tavaly október óta vetítik az amerikai mozikban.
Ezért olyan meglepő, hogy a Brett Morgen által rendezett és Philip Glass zenéjével 2017-ben készült ‘Jane’ még mindig tud valami újat mutatni Goodall életéről. A film több, mint 100 órányi, azelőtt soha be nem mutatott olyan felvételt használ fel, amelyek az 1960-as évek elején készültek a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban, ahol Goodall kutatómunkájának legfontosabb éveit töltötte.
Nem gondoltam volna, hogy még egy dokumentum film valaha is újat tudna mutatni nekem" – mondta Goodall a riporterek egy csoportjának a film október 9-i bemutatója alkalmából tartott média kerek-asztal beszélgetésen. "Ez a film bármely más rólam készült filmnél hatásosabban repít vissza a múltba".
De a világon sok ember számára 2017 megpróbáltatásokat és szenvedést hozott a klímaváltozás okozta hurrikánok, árvizek, aszályok és tüzek miatt. Sokan elveszítették az otthonukat, az ingóságaikat, van, hogy a családjukat és a barátaikat is. A klímaváltozás másokat az egyre ellenségesebbé váló környezet miatt elvándorlásra kényszerített. Aztán ott van a sok százezer menekült, akik az erőszak, a háború és a népirtás elől menekülnek. A horribilis számú ember, akiket a családjukon belül bántalmaztak. A szegénység, az egyre több hajléktalan, és a modernkori rabszolgaságnak alávetett milliók, köztük gyerekek. Állatok milliárdjainak okoztunk elképzelhetetlen szenvedést a nagyüzemi állattartással, a vadállatok kereskedelmével vagy az orvosi és gyógyszeripari kísérletekkel. És ne feledkezzünk meg az őserdők megdöbbentő pusztításáról és az óceánok szennyezéséről sem, továbbá a Föld véges erőforrásainak nem fenntartható módon való felhasználásáról, a földterületek fejlesztések és nagyüzemi állattartás miatti letarolásáról a kémiai rovarirtókkal, gyomirtókkal és gombaölő szerekkel és műtrágyákkal együtt. A biológiai sokszínűség eltűnéséről és a veszélyeztetett állat- és növényfajok növekvő számáról. Bizony ijesztő és elkeserítő forgatókönyv. A végtelenségig sorolhatnánk.
De ahogy mindezen tűnődtem, egy apró vörösbegy szállt le az ablakom előtti madáretetőre, azzal a mókás kis vörös mellényével. Alig láttam a halvány reggeli fényben. És mielőtt felcsippentette az ennivalót, ott üldögélt és majd kiénekelte a lelkét. Egy áthatóan elbűvölő, reggeli áhítat amely a lelkembe férkőzött. Akkor ráébredtem, hogy a madár üzenetet ad át: arra emlékeztetett, hogy még mindig oly sok mindenért érdemes küzdeni a világon.
Annyi szép dologért, annyi csodálatos emberért, akik azon dolgoznak, hogy visszafordítsák a károkat és hogy enyhítsék a szenvedést. És oly sok fiatal emberért, akik elszántan tesznek egy jobb világért. Akik mindannyian arra esküdtek fel, hogy ihletet és reményt adnak másoknak, hogy még nem túl késő visszafordítani a dolgokat, ha mindannyian megtesszük a magunkét.
A vörösbegy, az éjjeli lámpám fényében csillogó gyöngyszemével hosszasan nézett rám az üvegen keresztül, mielőtt elrepült. Ő megtette a magáét, újjáélesztette a reményt, amely majd tettekhez vezet. Felkészített az előttem magasló kihívásokra.
Ez tehát az az üzenet, amit most abban a reményben osztok meg veletek, hogy 2018-ban a körülöttünk levő szépség fog erőt adni és nem csüggedünk el és nem tesz bennünket tehetetlenné a nyilvánvaló tudatlanság és gonoszság, és a mindent átható jóság és szeretet fog bennünket erőssé tenni. És akkor majd képesek leszünk, hogy életünk ajándékát arra használjuk, hogy egy kicsivel jobbá tegyük a világot – nap, mint nap.
És, jut eszembe, időt kell szánnunk a vidámságra, a mulatásra és a nevetésre!
Mindnyájatoknak sikeres és eredményes 2018-as évet kívánok.
Szeretettel,
Jane Goodall
