Hirdetés
greenfo/MTI

Japán az idén Kína után a világ második legnagyobb napenergia-piacává válhat a megújuló forrásokból származó áramért a piacinál magasabb árakat kínáló kormányzati ösztönző programnak köszönhetően. 2011-ben a szigetország áramigényének mindössze 1,6 százalékát fedezte megújuló forrásokból.

A napenergia-termelés mértéke a szigetországban 2013-ban 6,1-9,4 gigawattal nőhet, ami jelentősen meghaladja a korábbi, 3,2-4 gigawattos kapacitásbővítésre vonatkozó előrejelzést – írta jelentésében a Bloomberg New Energy Finance. A londoni központú kutatóintézet a leszállított napkollektorok számának növekedésével, valamint a bejelentett napenergia-projektek megszaporodásával magyarázta a korábbi előrejelzés módosítását.

Japán tavaly júliusban indította meg a szélenergia és a napenergia kihasználását ösztönző támogatási programját, miután az ország atomerőműveinek a 2011-es fukusimai nukleáris balesetet követő leállítása miatt súlyos áramhiánnyal küzd. Az atomenergia korábban az ország áramellátásának mintegy 30 százalékát adta.

A befektetésösztönző programnak köszönhetően a jelenleg a világ negyedik legnagyobb napenergia-termelőjének számító Japán az év végére megelőzheti az Egyesült Államokat, és talán még a világvezető Kínát is. A program keretein belül a napkollektor-telepek méretétől függően 10 vagy 20 évig kilowattóránként 42 jenes, azaz nagyjából a Németországban fizetett összeg kétszeresére rúgó áron veszik át az áramot a termelőktől a japán szolgáltatók.

A program az ország energiaéhségének csillapítása mellett a belföldi napkollektor-gyártók, köztük a súlyos anyagi gondokkal küzdő Sharp, valamint a Kyocera bevételeinek is komoly lökést adhat.  Ugyanakkor Japán előtt még hosszú út áll a zöldenergia-nagyhatalommá válásig: 2011-ben a szigetország áramigényének mindössze 1,6 százalékát fedezte megújuló forrásokból, ami Kanada után a második legalacsonyabb részarány a világ hét legnagyobb fejlett gazdasága (G-7) között.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás