Hirdetés
greenfo/MTI

A Jobbik szerint nem lehet a megújuló energiák ellen menni, a magyar rendszerekben még bőségesen van lehetőség a bővítésre. Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője erről ma nyilatkozott, azt ígérve, ha kormányra kerülnek, újra ki fogják írni a szélenergia-tendert.

Az ellenzéki politikus mai budapesti sajtótájékoztatóját követően ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a parlament a jövő héten tárgyalja az energetikai törvény módosítását. Elmondása szerint a jogszabályban a kormány saját hatáskörbe akarja vonni a szélerőművek beruházásának engedélyeztetését.
Mivel korábban – a képviselő szerint – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt mondta, szélerőművek nélkül is megvalósítható az energiastratégia, a kormánynak az a célja a törvény elfogadásával, hogy ne épüljenek újabb szélturbinák a beleegyezése nélkül.
A Jobbik viszont úgy látja, nem lehet a megújuló energiák ellen menni, a magyar rendszerekben még bőségesen van lehetőség a további bővítésre.
Kepli Lajos hozzátette: arról próbálják majd meggyőzni a kormányt, hogy "könnyen visszahullhat a kormányzatra, ha széllel szemben végzik a dolgukat".
 

Nem kell Orbánéknak a szélenergia

Nem kell Orbánéknak a szélenergia

Ha a kormányon múlik, nem épül több szélerőmű Magyarországon. A jövőben ugyanis csak a kabinet adhat ki engedélyt ilyen építésére, a Fejlesztési Minisztérium szerint nem indokolt újabbak építése. Paks 2 szele mindent elfúj.

 A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondja, több negatív hatása van a szélerőműveknek a hálózat biztonságára. Az LMP szerint viszont a kormány azért nem támogatja a megújuló energiát, mert csak így tudja igazolni a Paksi Atomerőmű bővítését.

Kapcsolódó anyagok:

A magyar fiatalok a megújulókra szavaznak

Nem kell Orbánéknak a szélenergia

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás