A rovat kizárólagos támogatója

Rekordszámú kis liliket, összesen 131 példányt regisztráltak a Hortobágyi Nemzeti Park területén október első napjaiban. A szakemberek 25 éve nem mértek ekkora egyedszámot, a tavalyi évhez képest ez 160 %-os állománynövekedést jelent. A kis lilik Európa legveszélyeztetettebb vadlúdfaja, óriási siker, hogy idén szinte teljes létszámban eljutottak magyarországi őszi állomáshelyükre.

A kis lilik (Anser erythropus) világszinten csökkenő állományú –hazánkban fokozottan védett – lúdfaj, melynek megóvása nemzetközileg is fontos természetvédelmi kérdés., A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája szerint sérülékeny státuszú faj, az Európai Unión belül pedig kritikusan veszélyeztetettnek számít.  A kis lilik európai populációját a XX. század elején még 10.000 egyedre becsülték, mely az 1960-as évek óta erősen csökkenő trendet követve a 2000-es évekre mindössze 40-60 egyedre csökkent. A faj Európában kizárólag Norvégia északi területein költ. Leginkább az illegális lelövések, a természetes élőhelyek állapotromlása, vagy eltűnése, valamint a legkülönfélébb emberi eredetű zavarások veszélyeztetik. 2009 óta sikerült megállítani a csökkenést és a szakemberek újra enyhén emelkedő egyedszámkat regisztráltak.

A sikeres költést követő vonulás során ezek az apró termetű vadludak Norvégiából Finnországon és a Baltikumon át Magyarországra (elsősorban Hortobágyi Nemzeti Park területére és környezetébe) vonulnak, majd Görögország északkeleti régióiba repülnek telelni. Ha a költés sikertelen, egy jóval kockázatosabb és hosszabb útvonalon jutnak el délre Oroszországon és Közép-Ázsián át. A faj védelmében kiemelt szerepet játszik hazánk, hiszen a kis lilik skandináviai egyedei őszi és tavaszi vonulásuk során összesen akár 2-4 hónapot is tölthetnek Magyarországon.

Kis lilikek a HortobágyonKis lilikek a Hortobágyon
Jelenleg az Európai Bizottság és a norvég Directorate of Nature Management társfinanszírozásával EU LIFE+ projekt keretén belül folynak erőfeszítések a populáció védelme érdekében. A 2015-ös nyár során a Birdlife Norway norvég civil szervezet szakemberei rekord fészkelési sikerről számoltak be, 1994 óta a legmagasabb egyedszámot regisztrálták a norvégiai Porsanger-fjord közelében. Jelentésük szerint 137 egyedre nőtt a populáció, köztük 74 fiatallal. A növekedés az egyre biztonságosabb vonulási útvonalakon túl a rágcsálók kiemelkedően magas számának tudható be. Egyes években, amikor a sarkvidéki rágcsálók (pl. lemmingek) jobban elszaporodnak, kisebb predációs nyomás nehezedik a földön fészkelő madarak fiókáira.

Bogyó Dávid, PhD
biológus/projekt-koordinátor
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek