A civilek és tudósok összefogását sürgeti László Ervin (76 éves) filozófus, aki szerint a globális kataklizma még elkerülhető, feltéve, hogy többségbe kerülnek az egyéni érdekeikről lemondani képes, a fenntartható jövő iránt elkötelezett emberek.
HVG: Az emberiség válaszúthoz érkezett, csak még nem tudni, hogy a 21. század első évtizede a régi világ utolsó, szétfoszló évtizede, vagy egy teljesen új világ első dekádja lesz-e – írja most megjelent könyvében. "Kollégája", James Lovelock brit tudós, a Gaia-hipotézis atyja szerint már át is billent a világ, s menthetetlenül összeomlik. Mennyire vegyük komolyan ezeket az elméleteket, miközben a tények azt mutatják, hogy például az ezredfordulóval kapcsolatos félelmek sem igazolódtak be?
L. E.: Amennyiben Lovelocknak igaza van, akkor tényleg nincs mit tenni. De egyáltalán nem biztos, hogy már átbillentünk egy végső fázisba. Ettől függetlenül sokan, tudósok és misztikusok egyaránt, úgy vélik, hogy 2012-ben nagy változások lesznek. Csillagászok szerint például igen erős lesz a naptevékenység, néhány őszi napra még a repülőgép-forgalmat is le kell majd állítani. Amiről én beszélek, az nem több és nem kevesebb, mint hogy minden társadalomban vannak olyan hirtelen változások, amikor a nagyobb közösségben kialakul egyfajta kritikus instabilitás. Ki látta előre például 1989 elején, hogy mi fog történni pár hónappal később Európa keleti felén? Abban bízni, hogy a bekövetkező globális változások majd valami csoda folytán az emberiség javát fogják szolgálni, óriási felelőtlenség. Nincs semmi garancia arra, hogy ha nagy változások jönnek, akkor az emberiség túléli azokat.
HVG: Nem érzi úgy, hogy miközben tudós körökben már-már trendi lett a klímaváltozásról, globális válságról értekezni, az emberek kezdenek immúnissá válni a témára?
L. E.: Gandhi mondta nagyon szellemesen, hogy ha valaki valami újat mond, akkor először mellőzik, majd támadják, végül pedig közlik, hogy ezt mindig is tudtuk. A támadáson már túl vagyunk, és én úgy látom, abban reménykedem, hogy az érzékenység egyre nő. Az emberiség mint modern kultúra legalább 10 ezer év óta fenntartható módon cselekszik. Egy ideig korrigálni tudtuk ballépéseinket a modern technológiákkal, de nagyon hamar elérjük azt a pontot, amikor már nem lesz korrekciós lehetőség. Azelőtt úgy gondolkodtunk, ha kiöntjük a szennyet a folyóba, akkor az eltűnik; ha elégetjük a szenet, az köddé válik, megsemmisül. Aztán felfogtuk, hogy minden mindennel összefügg, s ami ezen a bolygón történik, az ránk is visszahat. A mi generációnknak a fenntarthatóságot kell helyreállítania.
HVG: El tudja képzelni, hogy radikális váltás jöhet létre a fenntarthatóság irányában pusztán azáltal, hogy a társadalom átitatódik ennek a gondolatával, vagy szükség van globális krízisre?
L. E.: Félek az utóbbitól, és remélem az előbbit. Ha megvárjuk a krízist, akkor már nehezebb lesz változtatni, mint ha most lépnénk.
HVG: Írásaiban, előadásaiban gyakran eltávolodik az egzakt tudományosságtól, úgy is mondhatnánk, nézeteit egyfajta spirituális dimenzióba helyezi. Mivel magyarázza, hogy a tudósvilág komolyan veszi, sőt elismeri a munkásságát?
L. E.: Én csak azt mondom, hogy vannak olyan folyamatok a természetben, amik – még ha annak is látszanak – nem a véletlen mechanizmusok logikája alapján működnek. Egyébként nem vagyok profi filozófus. Nem törődöm azzal, mit gondolnak rólam, csak az érdekel, mit látok igaznak, mit látok valódinak. Magamat úgy szoktam meghatározni, hogy homo vagyok, aki szeretne sapiens lenni.
HVG: Elméletei alapján már-már úgy tűnik, ön egy új, részben természettudományos alapokon nyugvó vallást alkotott…
L. E.: Magam nem vagyok a hagyományos értelemben vallásos, nem hiszek egy természeten kívüli személyes isten létezésében, mindazonáltal teóriám nehezen utasítható vissza, mert a legújabb tudományos felfedezéseken alapszik. Felfedezték például a nemlokalitást a kvantumfizikában. Kiderült, tényleg van összeköttetés két, egymástól akár több tízezer kilométerre levő kvantumállapotú részecske között. Nos, az utóbbi 10-15 évben rájöttek, hogy hasonló hatások vannak az élővilágban, de a világegyetemben is. A pszichológiában is régóta ismert az a jelenség, hogy az ikrek – még ha távol vannak is egymástól – megérzik, mi van a testvérükkel. Szerintem a földön minden ember, ha nem is hasonló erősséggel, de valahogy kapcsolatban áll egymással. Az ilyen dolgokra a tudósok általában azt mondják, véletlen, vagy hogy nincs rá magyarázat. Én azt mondom, találjunk rá magyarázatot. Felvetésem szerint egy információs mező köti össze az embereket, olyasféle, mint amilyen például a gravitációs erő vagy az elektromágneses mező, amiket szabad szemmel nem látunk, csak a hatásaikat érzékeljük.
HVG: A modern, nyugati társadalomban sokan nem hisznek a természetfölöttiben, mégis úgy gondolják, jó dolog jót tenni még a számukra idegenekkel is. Miért érzi feladatának a spiritualitás és a környezetvédelem valamifajta összekapcsolását?
L. E.: Fel lehet fogni a világot tisztán racionálisan, de fel lehet fogni erősen intuitív módon is. Érdekes, hogy mindkét irányból indulva hasonló következtetésre jutunk. Szerintem nincs lényegi ellentmondás a két világnézet között: a vallások eredetileg éppen valamilyen spirituális meglátásból és – csak ma látjuk igazán – egyfajta tudományos felismerésből születtek meg. Amíg az ember azon a darwinista és Adam Smith-i alapon működik, hogy ha magamnak gyűjtök, akkor attól majd automatikusan másoknak is jó lesz, nem lehet nagy változást elérni. Egyre több ember érti meg, hogy világunk egyensúlya nagyon kényes, könnyen felborulhat, s a globális rendszerben mindenkinek van valamilyen szerepe. Egyre többen még úgy is megteszik a tőlük telhető legtöbbet, hogy nem biztosak abban, egyéni akciójuknak komoly hatása van. Hisznek abban, hogy ami a bioszférának jó, az nekünk is jó kell hogy legyen.
HVG: Miközben írásaiban elítéli azt a fajta nacionalizmust, amely elsősorban egy nép, ország közvetlen érdekeiben gondolkodik, globális agytrösztjét – talán magyarságát hangsúlyozva – Budapest Klubnak nevezte el. Nincs itt némi ellentmondás az elmélet és a gyakorlat között?
L. E.: Kezdettől fogva tagja voltam az emberiség túlélési lehetőségeit kutató Római Klubnak, és javasoltam, hozzunk létre egy olyan szervezetet, ami több embert képes megszólítani. Szerettem volna írókat, művészeket és vallási vezetőket is bevonni a közös gondolkodásba. Felvetésemre nagyon pozitívan reagált az Antall-kormány, és végül a Magyar Kultúra Alapítvány keretében született meg 1993-ban a szervezetünk. A Római Klubnak Rómában volt az első ülése, innen a név is, mi pedig Budapesten gyűltünk össze először, így lettünk Budapest Klub. A névválasztást azért sem bántam meg, mert Budapest neve a világban egyet jelent a kreativitással.
HVG: Számtalan jól csengő nevű szervezetben feltűnik alapítóként vagy támogatóként. Ha nem lenne a rendszerelméletek szakértője, akkor is átlátná a tucatnyi agytröszt munkáját és azok eredményeit?
L. E.: Nemrégiben meg kellett bíznunk egy német szervezetet, hogy koordinálja munkacsoportjaink működését. Azért tartjuk fontosnak sok, különböző embereket megszólítani képes szervezet létrehozását, mert nem tudhatjuk, melyik "pillangó szárnycsapása" indítja el azt a tornádót, amiből valami nagyobb változás indulhat el. Legalább 15 országban van Budapest Klub, félévente kiadunk egy jelentést, de bízunk a most alakuló egyetemünkben is.
HVG: Nem gondolja, hogy a Budapest Klubot politikai elfogultság vádja érheti? Végtére is az azt működtető alapítvány létrehozói – például Vitányi Iván, Zwack Péter, Hankiss Elemér – sokak szemében a balliberális oldalt képviselik.
L. E.: A megalakulásunk ma már történelem. Az említettek személyes barátaim, és annak idején kellett három alapító, nekem meg fogalmam sem volt – nem is érdekelt -, hogy ők milyen irányban politizálnak. A jobb- és baloldali felosztás egyébként maga is egyike az olyan lejárt szavatosságú elméleteknek, amelyekkel szemben mi valami újat akarunk felmutatni.
László Ervin
Zongorista csodagyerekként kezdte pályáját, majd évtizedeken át zenészként turnézott a világban. Közben filozófiával is foglalkozott, különösen a rendszerelméletekbe ásta bele magát, olyannyira, hogy többek között a Yale és a Princeton Egyetemen is katedrát kapott. A hetvenes évek elején – 130 munkatárs közreműködésével – elkészítette a Római Klub harmadik jelentését, mely a politikai és a gazdasági élet szereplőire váró jövőbeni feladatokat vette sorra. Később az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézetének igazgatója lett. 1993-ban nemzetközi agytrösztöt alapított: a Budapest Klub tagja például a dalai láma, Liv Ullmann, Milos Forman, Elie Wiesel, Mihail Gorbacsov, Václav Havel és Göncz Árpád. Olaszországban él, legújabb könyve A világváltás – A változás harmonikus útja.
