Hirdetés

Jött Lázár János, leállhatnak a több milliárd forintért előkészített állami beruházások, Budapest szinte mindent elveszíthet. Az első áldozat a H7 HÉV-vonal fejlesztésével és meghosszabbításával kapcsolatos csepeli beruházások. A Ferencváros – kormány atlétikai stadion alku is elszállt.

Szinte valamennyi Budapestre tervezett állami projektet leállítaná a kormány, veszélyben van a Galvani híd és a déli körvasút építése, a Műegyetem rakpartot és a Kopaszi-gátat is érintő újabb budai fonódó villamospálya kialakítása, a Ráckevei-Duna revitalizációja, a Városmajor megújítása, a csepeli és a gellérthegyi közpark valamint a dunai evezős központ létrehozása, a Városliget autómentesítése és a dél-budai centrumkórház is – írja a Népszava.

A Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium kapta a feladatot, hogy az állami spórolás jegyében felülvizsgálja a még el nem indult kormányzati beruházásokat, és eldöntse, melyik valósulhat meg a takarékoskodás ellenére is. A folyamatnak már van egy budapesti áldozata, a Fővárosi Kormányhivatal a napokban közölte, hogy szüneteltetik a H7 HÉV-vonal fejlesztésével és meghosszabbításával kapcsolatos csepeli beruházások engedélyezési eljárásait.

A Népszava szerint a fejlesztések leállítása azért lehet gond, mert ezzel kárba mehetnek, az adott beruházásokhoz kapcsolt, eddig elköltött források, amik leginkább tervezésre mentek el. Ezt azonban az Építési és Beruházási Minisztérium tagadta, a lap kérdéseire válaszolva azt írták, „az eddig elvégzett előkészítési, engedélyezési munkálatok nem vesznek kárba, azokat a beruházások későbbi megvalósulásának alkalmával – ha kell módosítva azokat – felhasználjuk”. A Népszava szerint azonban éppen a HÉV-fejlesztés leállítása nem ezt bizonyítja.

Az Építési és Beruházási Minisztérium írta a Népszavának: „a kormány a jövőben – minden egyes ügyet külön vizsgálva – nem a felfüggesztésről dönt, hanem a beruházások folytatásáról. Ez a munka folyamatos, a mindenkori forrás-helyzettől függ. Az eddig elvégzett előkészítési, engedélyezési munkálatok azonban nem vesznek kárba, azokat a beruházások későbbi megvalósulásának alkalmával – ha kell módosítva azokat – felhasználjuk.”

Mint emlékezetes, Lázár János beruházási miniszter kinevezése után szinte azonnal bejelentette, hogy felülvizsgálják az állami projektlistát és nagy elánnal hozzá is látott a feladatnak. A minisztérium javaslata alapján a kormány egyenként dönt a beruházások sorsáról. A törölt projektek listája még nem állt össze, de a fő csapásirány azért már kirajzolódik. Lázár János első döntései közé tartozott a Fürjes Balázs miniszter-helyettessé, Vitézy Dávid államtitkárrá való kinevezése után vezető nélkül maradt BFK felszámolása, majd a romokon létrehozott Nemzeti Közlekedési Központ teljes menedzsmentjének menesztése és saját emberekkel való feltöltése.

Viharos múlt, ellentmondásos jelen: terhelt kapcsolatok

A tervezés alatt álló, illetve már elindított projektek mellett a Népszava információi szerint a beruházási minisztérium a korábbi, már lezárt állami projekteket is átvizsgálja, különös tekintettel az előző úszó vb-re készült beruházásokra és az olimpiai pályázat előkészítésére. Mindkettő kormányzati felelőse Fürjes Balázs volt, aki Budapest fejlesztéséért felelős államtitkárból a jelen ciklusban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese lett.

„Az olimpiai pályázat felelőse a MOB-Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest 2024 Zrt. (végelszámolással megszűnt), a vizes vb felelőse pedig az egykori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tulajdonában működő, ma már szintén nem létező Budapest 2017 Kft. volt – válaszolta Fürjes Balázs a lap kérdésére. Fürjes szerint ezt a miniszter munkatársai is tudják, és kizártnak tartja, hogy félretájékoztassák a tárcavezetőt. A rossz nyelvek szerint Fürjes és Lázár viszonya a Groupama Aréna építése idején romlott meg. Fürjest bízták meg az FTC új stadionjának építésével, Lázár Miniszterelnökséget vezető államtitkár volt. A helyzet a Fürjes vezette 2017-es úszó vb-re való felkészülés, Lázár minisztersége idején tovább romlott. A kapcsolat elmérgesedésére utal, hogy Lázár mindenáron meg akarta szerezni a BFK-t, amelyet államtitkárként korábban Fürjes felügyelt. A Fürjes-Lázár kapcsolatra, illetve a lezárt projektek felülvizsgálatára vonatkozó kérdésekre a minisztérium nem válaszolt.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások leállításáért tavaly látványos akciósorozatot indított a Civil Kollégium Alapítvány (CKA). Az eseménysorozattal rá akarták irányítani a figyelmet ezeknek a projekteknek az átláthatatlanságára, környezetromboló hatására, a helyi lakosok érdekeinek és a szakmai szempontoknak a semmibe vételére, valamint a beruházásokat kísérő visszaélésekre. Mint ismeretes a kormány dönt a kiemelésről. Az elmúlt években szinte minden belefért a nemzetgazdasági szempontból fontos körbe: stadion, alapítványi iskola, kavicsbánya, turisztikai beruházás, hotel vagy éppen lakópark építés. Az sem számít, ha magánbefektetői érdekeket szolgál a projekt. Az állami beruházások felgyorsításának jogtechnikai módszerét egyébként éppen Fürjes Balázs dolgozta ki még 2000-ben, de a Fidesz 2011-ben érzett rá igazán az ízére. 2010-ig összesen 24 projekt kapta meg ezt a státuszt, a következő évben már 729, az elmúlt három évben a K-Monitor összegzése szerint több mint ezer, összesen 3000 felett lehet a kiemelt projektek száma. Az eredeti jogszabályt eddig negyvenszer módosították. Az Orbán-kormány mára elérte, hogy a lakossági, a városrendezési és műemlékvédelmi szempontok, valamint az építésügyi szabályozás gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyható, ha a baráti érdekek úgy kívánják.

Két vélemény a „Kilencben az élet” csoport FB oldaláról. 

Újabb stadionos feltétel megy a kukába: a ráckevei (soroksári) Duna-ág kotrása. A Kormány ismét megszegi az atlétikai stadionra vonatkozó megállapodást – ahogyan az eredetileg is várható volt. A politikai felelősség fővárosi és kerületi szinten az alkut megszavazó testületeké, kiemelten pedig Baranyi Krisztináé és Karácsony Gergelyé, amiért a stadionstop-os jelszavakat pár hét alatt elfelejtve a nyakunkra hozták ezt a rossz alkut.
Az atlétikai stadiont érintő, a Kormány és a Főváros között köttetett alku része volt a ráckevei Duna-ág teljes revitalizációja és mederkotrása. A legújabb hírek szerint ez utóbbi is áldozatául esik a kormányzati büntetőpolitikának – ezzel a Kormány ismét felrúgja a megállapodást. Aki kicsit is ismeri ennek a rendszernek a természetét, az nem gondolhatta komolyan, hogy a deal-t a Kormány maradéktalanul be fogja tartani. Innen nézve súlyos felelőtlenség volt mind a fővárosi, mind a ferencvárosi önkormányzat részéről belemenni ebbe a játékba. Emlékezetes, hogy 2019 novemberében napok alatt, a fővárosi és különösen a ferencvárosi választópolgároknak az önkormányzati választáson kifejezett, többségi akarata ellenében jött létre a stadion-alku, a korábbi stadionstop-os választási jelszavakkal szembemenve.

Nyitókép: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. május 25-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás