Hirdetés

A 20-ik Szigeten idén negyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Hungarikum Falu. Emellett a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat is képviselteti magát augusztus 8-12. között. A Sziget Fesztiválon ingyenes bringaszerviz és bringakölcsönző is működik.

Mindenkit vár párosan vagy páratlanul a Hungarikum Falu, melynek idéi „fő témája” a néphagyomány párosító szokásai. A Hungarikum Falu esti táncházban páros táncokra perdülhetnek a táncoslábúak, ebben segítségükre lesz a Poros együttes. De itt mutatkozik be a Bartina Táncegyüttes, a Pendelyes Táncegyüttes, illetve Tanac Néptáncegyüttes is. A táncház helyszíne a rendkívül látványos Korona Teátrum épülete, mely az ország egyetlen „mobil színháza”.  Akik rákaptak a kézműveskedésre, a műhelyben népi motívumok felhasználásával készíthetnek maguknak vagy párjuknak páros ékszereket. A népi díszítőművészet motívumait pingáló lányok kezei között találhatja magát minden vállalkozó szellemű, ahol is huszonegyedik századi testfestéssel saját bőrükön tapasztalhatják meg és hirdethetik a magyar motívumok szépségét és változatosságát. Akik pedig kedvet kapnak, régi sportokban, bigében, gólyalábazásban, ugróiskolában, métában próbálhatják meg ügyességüket a Szentendrei Skanzen segítségével.

S ha a sok tánc és játék meghozza az éhséget, ne csüggedjünk hiszen megkóstolhatják akár a Magyar Pékek Fejedelmi rendjének grillázstortáját, akár a Sokacbabot vagy csülökkel főzött babos egytálételt is. De lesz olyan is ami szájnak nem, de szemnek ingere: Tukacs Roland pékmester péksüteményből készült installációi. S a rengeteg étel biztos bort kíván, tehát mindenkinek javallott a sok finomság mellé magyar borvidékről származó fröccsöt is gurítani. Az estvéli programon tűzugrásban jeleskedhetnek a bátrak. A tüzet átugró szerelmesek, a hagyomány szerint, a bátorság tűzpróbájával megerősítik kapcsolatukat, ami így örökké lángolni fog, akár a katlan. A fesztivál minden estéjén fellobban a Sziget mágikus tüze. A Szigetre látogatók, táncosokkal és zenészekkel együtt ünnepelhetik a 20-ik Szigetet.

Ettől az évtől kezdve – minden évben – a Hungarikum Falu elhoz számunkra egy honos gyógynövényt is, ami az idén a levendula lesz. A levendula nagyszerű tulajdonságai, hogy idegerősítő, nyugtató és segít áthangolni a pozitív működésre. Akik idén a Hungarikum Faluval tartanak, csak pozitívan távozhatnak.

A Hungarikum Falu tőszomszédságában pedig egy világrekord is megszületik. Itt állítják össze ugyanis a világ legnagyobb flódniját. A sütemény szakavatott készítője, Raj Ráchel megaflódnija akkora, hogy a kockákra felszelt darabok egymásra téve a budapesti Parlament épületének magasságát (96 méter) adják ki. A rekord eseményen és a rekord hitelesítésében részt vesz Koltai Lajos világhírű operatőr, Till Attila műsorvezető és természetesen jelen lesz Raj Ráchel tortatervező. Amint a rekord hitelesíttetett, már lehet is falni a hagyományos családi recept alapján, kizárólag magyar alapanygokból, mák, alma, dió és szilvalekvár felhasználásával készült finomságot.


A vidék megújulni és élni akar – idén is ott leszünk a Szigeten!

Mit hoz a jövő a vidéken élőknek? Miért lehet ez fontos a városi fiataloknak? Milyen lesz a magyar vidék 2020-ban? Hogyan vehetnek részt a civil szervezetek a kormány vidékfejlesztési törekvéseiben? Hogyan őrizhetjük meg az őshonos haszonállatainkat? Minden kérdésre választ ad a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) augusztus 8-12. között a Sziget Fesztiválon, a Civil Szigeten.  Az MNVH egyhetes Népi Vidék Olimpiát szervez: a fesztiválozók különböző ügyességi játékokat próbálhatnak ki, például a sajtlabirintust, a hordólovaglást, a kakaskodót, vagy épp a diótörőt.
Az érdeklődőket fotó- és természetfilm vetítés, mag- és terménybemutató, határőrök által elkobzott tárgyakból rendezett kiállítás, fejtörők és játékos feladatok várják a VM és az MNVH közös sátrában. A különféle vadon élő állatokról, növényekről fajismereti totóval tesztelhetik tudásukat a látogatók. Mivel a Szigeten számos külföldi vendég is lesz, a feladatlapok több nyelven készülnek.
Augusztus 9-én, csütörtökön V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár rendhagyó sajtótájékoztatón számol be a vidékfejlesztés aktuális kérdéseiről.


Ingyenes bringaszerviz és bringakölcsönző a Szigeten a MOL-tól

Ingyenes bringatárolóval, szervizzel, szaktanácsadással, illetve a Sziget bejáratánál és a belvárosi Akváriumnál működő ingyenes bringakölcsönzővel várja a Sziget ideje alatt a fesztiválozókat a MOL. A MOL közel ezer férőhelyes bringatárolóval, valamint az ingyenes szervizt és szaktanácsadást nyújtó MOL bringaMENTŐvel várja a bicajjal érkezőket a Szigeten.

Mindezek mellett a MOL azokra is gondolt, akik saját kerékpár nélkül indulnak el a fesztiválra. Ők – az aznapra szóló érvényes karszalag vagy jegy felmutatása és 10 000 forint letét fejében – négy órán keresztül ingyenesen használhatják a MOL bringakölcsönző biciklijeit. A MOL összesen száz kerékpárt biztosít erre a célra, amelyeket Budapest két pontján, a belvárosban az Akváriumnál, illetve a Sziget bejáratánál lehet kikölcsönözni és leadni. A sziget-látogató így a MOL biciklijével tekerhet ki a belvárosból a szigetre vagy vissza, de akár elindulhat pár órás városnézésre is.

További információk a helyszínen és a http://www.molbringaprogram.hu/ oldalon.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás