Hirdetés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tegnap hivatalosan is maláriamentessé nyilvánította Egyiptomot. A betegség évezredekig jelen volt, kimutatták Tutanhamon fáraó múmiájában is.

“A malária olyan ősi, mint az egyiptomi civilizáció, a betegség azonban, amely már a fáraókat is sújtotta, most már a történelmük, nem pedig a jövőjük része” – emelte ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz WHO-főigazgató.

Világszerte összesen 44 országot és egy területet nyilvánítottak hivatalosan is maláriamentessé. Szakemberek szerint a malária már Krisztus előtt legalább négyezer évvel jelen volt Egyiptom területén. Egyebek között a betegséget kimutatták a Krisztus előtt 1332-től 1323-ig uralkodó Tutanhamon fáraó múmiájában is. Egyiptomnak a WHO adatai szerint sikerült bizonyítania, hogy legalább az utóbbi három évben megtörte a maláriaszúnyogok közvetítette helyi fertőzési láncolatot. Mindez a fertőzések szigorú figyelemmel kísérésével, a szúnyogok tenyészhelyeinek következetes felszámolásával, illetve a szúnyogcsípések elleni védekezéssel sikerült elérni.

A WHO általi hitelesítés megszerzéséhez egy országnak bizonyítania kell, hogy képes megakadályozni a fertőzések visszatérését. A maláriát bizonyos nőstény szúnyogok által terjesztett paraziták okozzák. A betegség tünetei között van a láz, a hidegrázás, a fejfájás, az izomfájdalom és a fáradtság, valamint felléphet hányinger, hányás és hasmenés is. Egyes esetekben életveszélyes szövődményeket – veseelégtelenséget, agyvérzést vagy kómás állapotot – is előidézhet a fertőzés.

Nyitókép: Depositphotos

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás