Hirdetés

Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a nemzeti park igazgatóságok által végzett feladatok nagy mértékben bővültek az elmúlt időszakban, ehhez pedig a szervezeti struktúrának is törekednie kell. Az átalakítások részeként a 10 igazgatóságon belül 41 természetvédelmi feladatokat ellátó tájegységet hoznak létre.Nagy István agrárminiszter elmondta, Magyarország különleges természeti tőkével rendelkezik, mely kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból is jelentőséggel bír. Ennek megőrzésében kulcsszerepe van a tíz nemzeti park igazgatóságnak, amik fenntartása és fejlesztése a tárca alapvető feladata, egyszersmind kötelessége.

„Új struktúrát alakítunk ki a nemzeti parkokban, és bevezetjük a tájegységi modellt. Az átszervezéssel célunk, hogy az igazgatósági feladatellátás fókuszát a központokból a munkák megvalósulásának helyszínére, a tájegységekre helyezzük át.

Olyan rendszert kívánunk működtetni, amely támogatja az igazgatóságokat abban, hogy még jobban kiteljesedhessenek, s munkáltatóként és beruházóként is egy-egy térség fejlesztésének a központi szereplői lehessenek” – magyarázta a tárcavezető, aki szerint összesen 41 gyakorlati természetvédelmi kezelési feladatokat ellátó tájegység jön létre. Az új struktúrában kiemelt szerepük lesz a tájegységvezetőknek, emellett bővül a természetvédelmi őrök feladatköre is, akik esetében a szolgáltató és tanácsadó tevékenység az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap.

Az új rendszer bevezetését indokolja a nemzeti park igazgatóságok eredményeinek, illetve ellátott feladatinak nagyságrendi növekedése. Az igazgatóságok jelenleg 300 ezer hektár országos jelentőségű védett természeti terület vagyonkezelői: ennek felén mintegy 2 ezer gazdálkodó bevonásával, haszonbérleti szerződés útján biztosítják a területek megfelelő fenntartását, a 150 ezer hektárnyi kiemelten védett, speciális kezelést igénylő terület kezelését pedig maguk látják el.

Az igazgatóságok a többi közt természetvédelmi célú vadgazdálkodást is folytatnak a vadászati jogosultság alatt álló területeken – összesen 197 ezer hektáron. Az agrárminiszter hangsúlyozta, munkájuk révén 100 ezer hektáron javult az élőhelyek állapota, ez pedig – különösképp az éghajlatváltozás elleni küzdelem közepette – kiemelkedő eredménynek számít. „Ezt a tevékenységet folytatni kell. Éppen ezért az operatív programokban 92 igazgatósági projekt megvalósítása zajlik jelenleg 100 ezer hektárnyi védett természeti területet és számos barlangi helyszínt érintve, csaknem 40 milliárd forint értékben” – magyarázta Nagy István.

Az eddigi fejlesztések révén az igazgatóságok által üzemeltetett ökoturisztikai létesítmények száma 276-ról 349-re emelkedett, mindez pedig hozzájárult ahhoz, hogy 2010 és 2020 között az éves regisztrált látogatók száma 1,3 millióról 1,6 millióra nőtt. Mindemellett növekedett az intézményrendszer működtetéséhez szükséges személyi állomány és büdzsé is: a nemzeti park igazgatóságok éves költségvetése mindent összevetve 20 milliárd forint, a dolgozók száma 1372 fő.

„Ehhez igazodnia kell a szervezeti struktúrának is, mely reményeink szerint még nagyobb lendületet adhat az igazgatóságoknak, egyszersmind a hazai természetvédelemnek” – tette hozzá a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy a cél, hogy még több ember ismerhesse meg a természet szépségét, s még eredményesebben őrizhessük meg eme kiemelkedő értékünket – írta a magyarmezogazdasag.hu


A tudósítás szerint a miniszter “várakozása szerint az átszervezés hozzájárul a hosszú távú működőképességhez és az átláthatósághoz. Az új rendszer az igazgatóságokat is támogatja abban, hogy szolgáltató, tanácsadó és támogató intézményként központi szerepet tölthessenek be egy-egy térség fejlesztésében – tette hozzá”.

December végén olvashattak a Balatontippen azokról az ÁSZ-vizsgálatoktól, amik több más mellett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnál is hiányosságokat, szabálytalanságokat tártak fel, amire válasz lehet a tervezett átszervezés. A Balatontipp kérdésre jobban rálátó forrásai szerint az átalakítás valójában nem a rendszer javítását, hanem a szétverését eredményezheti. Az új, önálló vezetésű egységek beépítésével továbbgyengülnek a jelenleg még valamennyi erőt képviselő igazgatóságok. A hozzájuk tartozó, de tőlük várhatóan mégis független új tájegységek könnyebb hozzáférési lehetőséget biztosítanak a nemzeti parkok által kezelt állami földekhez, és egyszerűbbé teszik az esetleges viták rendezését a természeti érdekeket sértő fejlesztéseknél.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás