A rovat kizárólagos támogatója
Svante Arrhenius svéd származású tudós már 1896-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy mennyiségű szén-dioxid-kibocsátás globális felmelegedéshez vezethet; kár, hogy megállapítását majd száz esztendővel később kezdték komolyan venni.
Mintegy tíz évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy 2016-ban Magyarország energiatermelésének körülbelül 10 százalékát megújuló energiaforrások biztosítják, legtöbben megmosolyogtatónak tartották volna a kijelentést. Épp ilyen furcsának tűnt egy-egy, szokatlanul halk elektromos autó felbukkanása az utakon. Valami elindult néhány évtizede a fenntartható gondolkodásra való nevelés útján. Például, egy friss hazai felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezettek negyede hajlandó lenne kicsivel többet fizetni azért, hogy kevésbé környezetszennyező eljárással előállított elektromos áramot kapjon, de vállalati szinten is hangsúlyos a megújuló energiaforrások használata az energiaigények biztosítása kapcsán, ezáltal pedig a károsanyag-kibocsátás csökkentése
1955-ben Gilbert Plass, amerikai fizikus kongatta meg a vészharangot azzal a megállapításával, hogy amennyiben egyre több szén-dioxid kerül a levegőbe, az megbolygathatja a légkör üvegházhatását – a földi energiamérleg fontos tényezőjét –, ami a számunkra kellemes éghajlatért felel. A múlt század nyolcvanas éveiben az éves középhőmérséklet növekedni kezdett, ami alátámasztotta, hogy a globális felmelegedés nem légből kapott elmélet. Akkoriban a környezetvédelmi civil szervezetek olyannyira felkapták a témát, hogy pillanatok alatt média-cirkusz alakult ki. Mindenhol olvadó jégsapkákat és árvizeket bemutató fotók keringtek. A hatalmas felhajtás körüli por azonban hamar elült, s mire az emberiség ténylegesen ráébredt, hogy óvni és védeni kell az őt körülvevő szférát, sok idő telt el.
A károsanyag-kibocsátás jelentős része az iparból és a közlekedésből származik. A századforduló előtti ipart kevésbé jellemezte a fenntarthatóságra való törekvés, azonban ez a szemlélet fokozatosan megváltozott. A megújuló energiaforrások használata egyre kézenfekvőbb megoldást jelentett az energiatermelés szempontjából. A korábban luxusnak számító napelem mára sokak számára elérhető árkategóriába került, a technológiai fejlődésnek köszönhetően pedig a szélturbinák létesítési költségei is jóval alacsonyabbak lettek.
A megújuló energiaforrások felhasználására való törekvés azonban egyesek szemében egy megfoghatatlan téma. A zöld energia kiaknázásának lehetőségét nem úgy kell elképzelni, hogy egyik pillanatról a másikra minden energiaigényt száz százalékban kizárólag szélerőművek és fotovoltaikus létesítések fognak kiszolgálni, a környezetszennyező fosszilis alapú erőműveket pedig sorra lekapcsoljuk. A tiszta energiára való átállás egy hosszú folyamat, ezt pedig a Németországban történt esettel lehet érzékeltetni: a napokban jelentette be Európa vezető ipari hatalma, hogy az újonnan épülő szélerőmű-kapacitások számát mérsékelni kell az országban. A megújulóenergetika iparát nagy összegekkel támogató nemzet nem azért hozta meg a szabályozásról szóló döntést, mert csökkenteni szeretné a megújuló energia felhasználását; az új kapacitáslétesítések visszaszorításának oka a még kiépületlen (megújulóenergetika rohamos térhódítására felkészületlen, ezért még kevésbé alkalmas) áramellátó rendszer. Az újonnan telepített szélerőművek új kapacitásokat jelentenének, azonban a villamosenergia-szállító rendszer nem lenne képes befogadni ennyi megtermelt energiát.
Nem Németország az egyetlen hely, ahol a még nem eléggé felkészült hálózat korlátozza a megújulóenergetikai kapacitásbővülést, lényegében a globális energiaipar rászorulna egy nagyobb volumenű hálózatfejlesztésre. A hálózat befogadóképessége mellett más problémák is előtérbe kerülnek a megújuló energiaforrások felhasználása kapcsán. Mindig kritikus pont az alternatív erőforrásokat felhasználó erőművek esetében a méret. Hiábavaló a fenntarthatóságra való törekvés abban az esetben, ha például egy túl nagyra méretezett biomassza üzemhez naponta kamionok tucatja szállítja az alapanyagot. Ez esetben szó szerint nagyobb a folyamat füstje, mint a lángja; ha a szállítás során a nagymértékű károsanyag-kibocsátással nagyobb kárt okozunk, mint amennyit tennénk a környezetvédelemért egy megújulóenergetikai erőmű üzemeltetésével. Ha több a környezeti hátrány, mint amennyi előnnyel járna, akkor visszafelé sül el a dolog. Ezen példa megoldása egy feltörekvő szektor, az elektromos közlekedés iparága lehet. Meglepve tapasztalom nap mint nap, hogy mennyi zöld rendszámos autó közlekedik az utakon. A hibrid és teljesen elektromos személygépjárművek elterjedésének folyamata a megújuló energiaforrások az energiaiparba történő beépüléséhez hasonlítható: fokozatos, és egyre nagyobb volumenű.
A megújulóenergetikára történő átállás egy hosszú és izgalmas történet, amelynek egyelőre nem látni a végkifejletét, azonban azt érezni lehet, hogy jó úton járunk. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal egy friss felméréséből kiderült, hogy a megkérdezettek negyede nyilatkozott úgy, hogy hajlandó lenne akár öt százalékkal többet fizetni a megújuló energiaforrások felhasználásával előállított elektromos áramért. Hazánkban jelenleg körülbelül 10 százaléka származik megújulókból a megtermelt energia mennyiségének. Ez közel 3200 gigawattórát jelent, az erőforrások közül pedig a biomassza, a szélenergia és a napenergia dominál. Az iparág fejlődése folyamatos, az új METÁR (A megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamosenergia-átvételi támogatási rendszer, ami várhatóan 2017-ben lép hatályba) bevezetésével pedig akár robbanásszerű létesítési hullám is elképzelhető a hazai energiaiparban, ezzel pedig lépést tarthatunk a globális megújulóenergetikai törekvésekkel.
