Hirdetés
greenfo/MTI

Ugyan az idei csak a harmadik lett minden idők legmelegebb októberei között a mérések kezdete óta, mégis 2016 lesz az egyik legforróbb év az amerikai Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal jelentése szerint.

Az október 0,73 Celsius-fokkal volt a 20. század 13,9 fokos globális átlaga fölött – írta közleményében a NOAA. Az év átlaghőmérséklete októberrel bezárólag 0,97 fokkal haladta meg a mérések kezdete óta számított átlagot, ami magasabb, mint a 2015-ös 0,18 fokos emelkedés.

Mivel már csak két hónap van hátra, a folyamatokból úgy tűnik, 2016 lesz az egyik, ha nem a legforróbb év a 122 éve rendszeresen folyó mérések kezdete óta" – áll a jelentésben. A hőmérséklet a La Nina légköri jelenség miatt kezdett csökkenni, mely szokatlanul hideg időt hozott a Csendes-óceán egyenlítői térségébe. Az októberi rekordok között volt Alaszka és Finnország soha nem tapasztalt szárazsága.

Afrikában a 2015-ös rekord után a második legmelegebb októbert mérték. A NOAA szerint októberben érte el az ebben a hónapban tapasztalt legkisebb kiterjedését az északi-sarkvidéki jég, mióta 1979-ben mérni kezdték. Ez az érték 28,5 százalékkal kisebb, mint az 1981-2010 közötti októberi átlag. A világ tengereinek felszíni hőmérsékleti átlaga a második legmelegebb októberi érték volt, azonban 2016-ban ez volt eddig az év legmagasabb értéke a NOAA adatai alapján.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás