Hirdetés

Bár a Fővárosi Választási Bizottság korábbi határozata teret engedett az olimipáról, valamint a Városliget átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezésnek, a Kúria tegnapi döntése azonban ezt megváltoztatva megtagadta a népszavazási kérdések hitelesítését.
Itt az újabb terv, még kevesebb zöld maradna a Ligetben

Az FVB még december 14-én hitelesítette az olimpiáról és a Városliget átalakításáról szóló két helyi népszavazási kérdést. "Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?" – szólt az első kérdés. Az olimpiával kapcsolatosban úgy fogalmaztak, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?"

A Kúriára mindkét kérdés ellen felülvizsgálati kérelem érkezett, ezt bírálta el a testület. Az olimpia megrendezésével kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat már döntött a pályázaton való részvételről és az erről szóló szándéknyilatkozatát megküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A három részből álló pályázati eljárás első szakasza, a jelentkezési dokumentáció benyújtásának határideje 2016. február 17., míg a népszavazást várhatóan csak hónapokkal később lehetne csak megtartani. A Kúria szerint a kérdés azt sugallja, hogy a választópolgárok a pályázat beadásáról nyilváníthatnak véleményt, holott azt a referendum idejére már régen benyújtják.

A Kúria megtagadta a kérdés hitelesítését a Városliget megújításával összefüggésben kiírandó fővárosi szintű népszavazás ügyében is.

A bírói fórum megállapította, hogy az adott kérdést a 2013. december 24-én hatályba lépett, a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény szabályozza, fővárosi szintű népszavazás pedig nem alkalmas törvény hatályon kívül helyezésére. A népszavazás olyan rendeletmódosítás kikényszerítéséről szólna, amely ellehetetlenítené az Országgyűlés által törvényben meghatározott célt – érveltek. A Városliget beépítése ellen Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, a XIV. kerület polgármestere nyújtott be népszavazási kezdeményezést. Az olimpiával kapcsolatos kérdést pedig egy magánszemély, Erdélyi Katalin Krisztina újságíró és civil aktivista nyújtotta be. Karácsony Gergely korábban kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlésben, hogy írjanak ki helyi népszavazást Budapest olimpiai pályázatáról, a Városliget beépítéséről, valamint a Római-part árvízvédelmi megoldásáról is, de ezeket a közgyűlés többsége nem támogatta.(MTI)
 

Itt az újabb terv, még kevesebb zöld maradna a Ligetben

Újabb beépíthető területek, és az eddigi tervekben szereplőnél is kevesebb zöldfelület – ezt eredményezi a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosítása civil szervezetek számításai szerint. Hogy papíron mégse így legyen, zöldfelületnek számít a víztükör és az épületen belül telepített kert is.

Civil Női Kormány‎ tiltakozó sétája a Városliget beépítése ellenCivil Női Kormány‎ tiltakozó sétája a Városliget beépítése ellen

A Fővárosi Önkormányzat január 15-én tette közzé, hogy egy héten át, vagyis most péntekig lehet véleményezni a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) tervezett módosítását és a környezeti hatásokat összegző tanulmányt. A zöldfelületek további csökkenésére hívja fel a figyelmet a Városliget Barátai civil közösségnek a fővárosnak küldött, és a VS-hez is eljuttatott levele. A téma kezdettől a Liget Budapest projekt egyik legérzékenyebb területe: civil és szakmai szervezetek, magyar és külföldi építészek, akadémikusok, városvédők egyaránt tiltakoztak a Liget beépítése és a zöldfelületek csökkentése ellen. “Értsék meg: zöldfelületet a legnehezebb építeni”, mondta Budapesten tartott előadásában Erick van Egeraat is, a korábban Budapesten is dolgozó, és 2008 végén a Városháza Fórum tervpályázatát megnyerő holland építész. A civilek és az építészek aláírásokat gyűjtöttek, konferenciákat szerveztek, alternatív javaslatokat dolgoztak ki, a válasz azonban mindig az volt, hogy a zöldfelületek nagysága nemhogy csökken a 2013-as állapothoz képest, hanem nőni is fog.
Részletek a vs.hu-n >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás