Hirdetés

Nyert a Balaton – egyenlőre. Nem adták meg az engedélyt a siófoki magánjachktkikötő megépítésére.

Amint az a sajtóban korábban megjelent a siófok-szabadifürdői Aranypart szabadstrandon 99 férőhelyes magánjachtkikötőt építene a Divinus Befektetési Alapkezelő Zrt. Most lezárult az előzetes engedélyeztetési eljárás, a határozatból pedig kiderül, hogy táj- és természetvédelmi szempontból a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merült fel, így a tevékenység kérelem szerinti megvalósítására engedély nem adható.

A határozat lényege – melyet a 24.hu szúrt ki – , hogy az építéssel teljesen át kellene tervezni a kikötőt, mert a jelenlegi elképzelések szerint balesetveszélyes lenne, ráadásul nem illeszthető bele a balatoni kultúrtájba. Elsőfokon tehát elutasították a magánjachtkikötő építését, igaz január 21-ig a Divinius érdekkörébe tartozó Divinus Yacht Club Kft. fellebbezhet.

Az ügyben komoly tiltakozások kezdődtek, Facebook-oldal jött létre azért, hogy az egyik utolsó érintetlen partszakaszt megvédjék, a Szabadstrand Megóvó Baráti Kör pedig peticiót indított és több mint negyven beadvánnyal kereste meg a hatóságokat és minisztériumokat.

Az eredetileg 184 férőhelyesre tervezett kikötő esetében kötelező lett volna környezeti hatástanulmányt készíteni, 99 férőhelyeset viszont enélkül tervezhetnek a Natura 2000-es területen. A kikötőt a szabadstrand előtti tómederben akarják kialakítani 18400 négyzetméteren. A közmeghallgatáson viszont kiderült, a helyiek ezt nem szeretnék.

Fejlődik a fideszes újgazdagok és oligarchák magánbalatonja

Fejlődik a fideszes újgazdagok és oligarchák magánbalatonja

Felpörgött a vitorláskikötő-építés a Balatonnál az elmúlt években; kell a hely az új elit státuszszimbólumnak számító, egyre nagyobb jachtjainak. Eközben a vitorláskikötő-építések ellen tiltakozó civilek csak részeredményeket tudnak felmutatni.
Legújabban Siófok Aranypartján jött létre „mozgalom” egy száz férőhelyesre tervezett, luxuslakóparkhoz „passzított” magán jachtkikötő ellen. Használhatatlanná, élvezhetetlenné válna a fürdőzők, evezősök, szörfösök és kájtosok körében is népszerű siófok-szabadifürdői szabadstrand, ha az elé egy megakikötőt építenének – állítják a tiltakozók.
Képen a balatonfenyvesi móló építése


„Olyan kikötő, ahol hajójával saját ingatlana előtt köthet ki, nem sok van” – így ajánlja luxusapartmanjait a Balaton partjára épült Divinus lakópark, mely arról is tájékoztat: a kikötő terveit a környezetvédelmi hatóság két alkalommal már elutasította. Fellebbezésük nyomán most új eljárás indult, de az eredetileg 170-re tervezett férőhelyet időközben 100-ra csökkentették. Potocskáné Kőrösi Anita siófoki alpolgármester azt mondta, hogy a város területrendezési tervében szerepel kikötő az aranyparti területen, ám erre csak egy 60 méter széles sáv van kijelölve a strand mellett, ezzel szemben a most benyújtott terveken szereplő kikötő ennél 83 méterrel szélesebb...Részletek >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás