Egy kutatás szerint az amazonasi területen élő óriástatuk üregásási szokása számtalan állatnak nyújt menedéket és táplálkozási területet.
Az Amazonasnál élő óriástatukat alig ismerjük és igen ritkán kerülnek szem elé, mivel mély üregeket ásnak, amelyekben nappal elrejtőzhetnek, és csak este merészkednek elő. Az orrától a farka végéig az 1,5 métert is elérő óriástatu mindig mozgásban van, és általában csak két éjszakát tölt el öt méter mély üregeiben, mielőtt újat ásna. Egy új kutatás szerint ezek a lyukak meglepően fontosak más, a régióban élő állatközösségeknek, és legalább 25 fajnak nyújtanak menedéket a szárazföldi teknősöktől a dolmányos hangyászig.
„Az óriástatu egyfajta ‘ökoszisztéma-mérnökként’ tevékenykedik, más állatoknak hoz létre otthonokat” – mondja Arnaud Desbiez, a Skót Királyi Zoológiai Társaság szakembere, aki csapatával a brazíliai Pantanalnál – ez a világ legnagyobb édesvízi lápja – végezte a kutatást.
A Biotropica szakfolyóirat szeptemberi számában megjelent tanulmány szerint Desbiez és kollégája, Danilo Kluyber kameracsapdákat állított fel 70 óriástatuüreg előtt.
A készülékek lekapták az üregeket használó állatokat. Az üregek rejtekhelyet és egyben otthont nyújtanak eme állatok egy részének, védik őket a hőségtől és a hidegtől, emellett relatíve egyenletes hőmérsékletet tartanak fenn. „Olyannak képzelhetjük el őket, mint amilyenek a borospincék” – mondja Desbiez. A kiásott földbucka is számtalan látogatót vonzott, a pumáktól a tapírokig, amelyek pihenőhelyként vagy táplálék utáni kutatásra használták fel, a frissen felforgatott talaj ugyanis a kétéltűeket és rovarokat is csábítja. Az örvös pekari is kedveli eme buckákat, szeret bennük hemperegni és dagonyázni – teszi hozzá.
Az óriástatukról (Priodontes maximus) keveset tudunk, mivel egyedszámuk csekély, emellett igen félénkek, és éjszakai életmódot folytatnak. 2010 előtt, amikor Desbiez és csapata megkezdte a megfigyelési projektet, nagyon kevés óriástatut észleltek. A kutatók 11 egyedet találtak, és GPS-nyakörvekkel látták el őket.
A műszerek kimutatták, hogy a tatuk hatalmas távolságokat járnak be, lakókörzetük több mint 20 négyzetkilométer. Összehasonlításképpen: ez négyszer nagyobb terület, mint a tapíré, Dél-Amerika legnagyobb szárazföldi emlőséé – mondja Desbiez. Az állatok észlelése még Desbiez-nek is ritka ajándék. „Minden egyes alkalommal lenyűgöznek. Olyannyira prehisztorikus hatású a küllemük, hogy az ember úgy érzi, visszacsöppent a pleisztocénba.” Az egyik alkalommal a kamera rögzítette, hogy egy ocelot és egy hatöves tatu egyidejűleg látogatta meg az üreget, melynek eredményeképpen a kis méretű tatu eliszkolt – mondja.
A kutató szerint az óriástatuknak különösen ökoszisztéma-mérnöki szerepük miatt fontos védelmet biztosítani. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió sérülékenynek tartja őket, elsősorban azért, mert egyedszámuk az utóbbi néhány évtizedben az élőhelyek elvesztése miatt hanyatlásnak indult. Bár az állattenyésztők alkalmankénti megpillantásuk esetén habozás nélkül lelövik őket – mivel úgy hiszik, szerencsétlenséget hoznak -, a tatuk ritkaságuk miatt nagyon kevés alkalommal találkoznak emberrel.
A projektet egy magánkézben lévő szarvasmarhafarmon végezték Pantanalban, világszerte több állatkert, valamint a Skóciai Királyi Zoológiai Társaság és a brazíliai Ökológiai Kutatóintézet támogatta.
