Hirdetés

A GreenDependent Intézet 2021-ben a Pécsimami Egyesülettel együttműködve 21 Pécs környéki háztartás éves életmódjához kötődő karbon-lábnyomát számította ki, hogy bemutassa, életmód-változtatással is lehet csökkenteni a családok környezeti terhelését, karbon-lábnyomát.

A program részeként korábban szakmai rendezvényt is tartottak, ahol a csökkentési lehetőségeket mutatták és vitatták meg, majd lezárásként a programban résztvevő szervezetek a közösség résztvevőivel fákat ültettek.  A Daikin Hungary Kft. támogatásával megvalósult kezdeményezés fő célja, hogy a résztvevő háztartások megismerjék a mindennapi életmódjukkal járó karbon-lábnyom méretét, elkezdjék a csökkentési lehetőségek felderítését, és így támogatást kapjanak a klíma-tudatos életmód kialakításához.

A számításba bekapcsolódó családok egy főre vetített, a kutatásban mért tényezők alapján számított karbon-lábnyomának átlaga 2,74 t CO2 a 2020-as évre vonatkozóan, amely nagyon bíztató eredmény, és alátámasztja, hogy lehetséges az átlagos 6,2 t CO2e / fő / év lábnyomnál kisebb karbon-lábnyomon élni. Ennek fényében a Párizsi Megállapodás kapcsán 2030-ra vállalt, 2-2,5 t CO2e / fő / év célérték sem tűnik elérhetetlennek abban az esetben, ha a csökkenést sikerül fenntartani, tovább növelni, és a kislábnyomos életmódot széles körben elterjeszteni.

A programba bevont 21 Pécs környéki háztartás 2021. november 6-án, a GreenDependent Intézet karbon-lábnyom számításról tartott rövid beszámolója után, egy közös faültetésen vett részt, ahol őshonos gyümölcsfákat ültetett el a PécsiMami Egyesület a Daikin Hungary Kft munkatársaival együtt. A faültetéssel a résztvevők azt is jelezték, hogy mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk életvitelünkért, amelynek részeként karbon-lábnyomunk csökkentése elkerülhetetlen annak érdekében, hogy a felmelegedést a Párizsi Megállapodásban rögzített 1,5°C-ra korlátozzuk.

A PécsiMami Egyesület Pécs és Baranya megyei családok számára szolgáltat a mindennapi életükhöz fontos információkat és egy online portált is működtetnek, ahol minden egy helyen megtalálható, amire egy szülőnek szüksége lehet.

A GreenDependent Intézet küldetése a fenntartható életformák, termelési módszerek és fogyasztási szokások kutatása, kialakítása és terjesztése, az egyik legfontosabb célcsoportja pedig a lakosság. Az Intézet már eddig is számos nemzetközi projektben vett részt, amelyek szinte mindegyikében a magyar lakosság egy-egy csoportját vonta be: energiamegtakarításra, életmódváltásra fókuszálva, élő laboron, részvételi konzultáción, közösségi alapú változáson keresztül. Az elmúlt években pedig egyre nagyobb teret nyert a saját rendezvényeiken túlmutató karbon-lábnyom-számítás, és az annak ellentételezéséhez kapcsolódó faültetés.

A Daikin elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek: egyrészt nagy hangsúlyt fektet saját károsanyag-kibocsátásának csökkentésére, másrészt az általa kínált környezettudatos épületgépészeti megoldások segítik ügyfeleiket az épületek energiafelhasználásának és karbonkibocsátásának jelentős csökkentésében. Éppen ezért a Daikin örömmel támogat szemléletformáló programokat, amelyek környezetünk és klímánk védelme érdekében is ráirányítják a figyelmet egyéni döntéseink fontosságára.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás