Néhány francia kiskereskedelmi lánc indíttatására Szenegálban az utóbbi években megállíthatatlanul terjednek a szuper- és hipermarketek. Míg a fogyasztók egy része elfogadja az új fogyasztói szokást, a kisboltok tulajdonosai összefogtak, és olyan intézkedéseket követelnek, amelyek védelmet nyújtanak nekik a veszedelmes konkurenciával szemben.
Az LMP (FIDESZ) volt főpolgármester-jelöltje abszurdnak tartja, hogy Lázár János az ország másik végéből 7-10 óra utazással elérhető, de gyalog vagy tömegközlekedéssel valójában megközelíthetetlen helyre – Debrecen szélére – költöztetné az elképzelések szerinti XXI. századi létesítményt.
Az autómegosztás, vagy közösségi autózás már több, mint 30 éve jelen van Bécsben. Az első próbálkozás 1992-ben indult, azóta pedig a bécsiek mindennapjának részévé vált. Az európai piacvezető, a „Free2move” 2024 végére Bécsben 1100 járműre bővíti a flottáját.
A Magyar Víziközmű Szövetség, mint a hazai ivóvízszolgáltató- és szennyvízelvezetéssel foglalkozó vállalatok szakmai érdekképviseleti szervezete, kiemelten fontos feladatának tartja a csapvíz népszerűsítését és az ivóvíz presztízsének védelmét, valamint jóhírének erősítését!
Két géntechnológiával módosított kukoricafajtát engedélyezett az Európai Bizottság – írja az MTI a testület közleménye alapján.
Ha az otthonunkhoz tartozik egy füves terület is, akkor annak számos előnyét kiélvezhetjük, viszont van egy fontos dolog, amiről semmiképp sem feledkezhetünk meg. Ez pedig nem más, mint a gyep karbantartása, amit rendszeresen el kell végeznünk annak érdekében, hogy a terület esztétikus maradjon.
Élelmiszer önellátás a Tisza mentén. Bukják a zöld rendszámot a plug-in hibridek. A háborús CO2-kibocsátás után is fizessenek jóvátételt az oroszok. Európában egyre komolyabb viharokat hoz a klímaváltozás. Az idei volt minden idők legmelegebb májusa. Brutális hőség világszerte. Az akkugyarmattá válás ára. Ritka harangvirágfaj kiirtása a Budakeszi Vadasparknál? Turisták, haza! Tömegturizmus kontra élhetőség.
Szomorú statisztikát közölt a Központi Statisztikai Hivatal. Tíz év alatt felére csökkent a természettudományos és a műszaki képzéseken tanuló hallgatók száma.
A műanyagszennyezés már a világ legtávolabbi részeit is érinti, és jelen van az emberi testben. Ez kifejezetten problémás a bolygónkra, az élővilágra és egészségünkre nézve, ám a műanyaggyártás mértéke az 1950-es évek óta továbbra is töretlenül emelkedik, ami rendkívül aggasztó. Olyan nagy a baj, hogy minden olyan megoldást kiemelt figyelem kísér, amely azt ígéri, hogy segít megszabadítani bolygónkat… Tovább »
Markó Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szakmai igazgatója több évtizedes környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási szakterületen végzett szakértői munka után nyugdíjba vonult, feladatait a továbbiakban Kertész-Káldosi Zsuzsanna veszi át.