Olcsó éjszakai árammal töltjük föl az osztrák erőműveket, majd sokszoros áron vásároljuk vissza nappal. A Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint a paksi atomerőmű tervezett bővítése – a régi és az új blokkok néhány évig tartó párhuzamos működtetését feltételezve – nem oldható meg a Duna duzzasztása nélkül.
Ezzel a ténnyel a bővítés előkészítését végzők is tisztában voltak, sőt az elengedhetetlen vízügyi beruházások politikai kockázataira is felhívták a döntéshozók figyelmét. – A paksi atomerőmű tervezésénél elszúrták a hűtővízrendszert: nem elég mély az a csatorna, amelyik a Dunából a hűtővizet a reaktorokhoz szállítja, és a kiemelő szivattyúk is túlságosan magasan vannak. Emiatt most, a meglévő blokkoknál is vannak vízellátási krízisek a Duna alacsony vízállása esetén, annak ellenére, hogy a térségben évtizedek óta kotrási tilalom van, ami már a hajózást is veszélyezteti – állítja egy idős, már az erőműépítés idején is a paksi cégnek dolgozó építőmérnök.
Azt, hogy a vízellátással gondok lesznek, a Teller-projekt keretében készült megvalósíthatósági tanulmány (amelyet az MTA Atomenergia Kutatóintézet készített) is rögzíti: ebben az áll, hogy bár a csatorna kapacitása elvileg 220 köbméter másodpercenként, és a régi blokkokhoz csak 110 köbmétert kell kivenni, alacsony víz idején most is problémás a vízellátás. A dokumentum a hűtőtornyos megoldást javasolja, ám informátorunk szerint ez egyértelműen politikai megfontolásból került a tanulmányba: a hűtőtorony túlságosan drága – darabonként 100 milliárd forint, és kettő kellene belőle –, ráadásul ilyen méretű és technológiájú berendezést Magyarországon még soha nem építettek, gyakorlatilag mindent (a tudást, a felhasznált anyagokat és a szakembereket is) importálni kellene hozzá.
A másik, lényegesen olcsóbb megoldás a vízhűtés, vagyis a Duna Fajsznál történő megduzzasztása lenne, ami a szakértők szerint több előnyt is kínál: teljes egészében belföldi erőforrásokból megépíthető, kedvezőbb a hatásfoka, megoldja a hajózási gondokat, és az erőműből a mederbe visszatérő használt hűtővíz legnagyobb környezeti kockázatát, a Duna hőterhelését is sokkal kezelhetőbbé teszi.
Elvben létezik egy harmadik módszer is, mégpedig a hűtővízcsatorna kimélyítése, ezt azonban az előkészítők kapásból elvetették: egyrészt a létesítés alatt le kellene állítani az atomerőművet, másrészt egy tartós aszály vagy a medermélyülés folytatódása esetén ez sem nyújtana hosszú távon biztonságos megoldást. A fentieket kérdésünkre Mészáros Csaba, a Műegyetem vízépítési és vízgazdálkodási tanszékének docense is megerősítette, hangsúlyozva: legutóbb 2011 nyarán fordult elő hűtési havária, amikor csak az ország minden részéről odaszállított szivattyúkkal tudták biztosítani a paksi blokkok hűtővízellátását.
Az oktató hívta fel a figyelmünket arra a problémára is, amelyet az atomerőművi áramtermelés rugalmatlansága okoz. A reaktorok teljesítményét nem lehet rövid idő alatt csökkenteni vagy növelni, így azok nem tudják követni az áramfelhasználási igények változását. Ezt a nemzetközi gyakorlatban leginkább olyan szivattyús-tározós erőművekkel szokták kivédeni, amelyek nagyon gyorsan, 2-3 percen belül beindíthatóak. A szivattyús-tározós erőmű (amely egy felső és egy alsó víztározóból, illetve a kettőt összekötő vezetékből, a vizet felpumpáló szivattyúból meg a lefelé zúduló víz által meghajtott generátorból áll) jellemzően úgy működik, hogy „völgyidőszakban” az olcsó éjszakai árammal felpumpálják a vizet a felső tározóba, majd fogyasztási csúcsidőben leengedik, áramot termelve vele.
A Népszabadság információi szerint Magyarországnak jelenleg évi 60-70 milliárd forintjába kerül, hogy nincs szivattyús-tározós erőműve, és ezt a „szolgáltatást” külföldről, többnyire Ausztriából vesszük igénybe (összehasonlításul: a paksi atomerőmű teljes éves bevétele 180 milliárd forint). Mint egy iparági forrásunk elmondta, jelenleg az állandóan termelő paksi blokkok éjszakai árammennyisége felhasználhatatlan, sem idehaza, sem külföldön nincs rá igény (az európai árampiacon brutális éjszakai áramfölösleg van).
Ezért a paksi éjszakai árammal Ausztriában feltöltik a szivattyús-tározós erőműveket, majd nappal, csúcsidőszakban visszavásároljuk tőlük az áramot (tulajdonképpen a sajátunkat), de már a megemelt, sokszoros áron. Ez a helyzet teljességgel kezelhetetlenné válik, ha az új blokkok megépülnek, már csak az áramszállító-kapacitás hiánya miatt is. A már említett megvalósíthatósági tanulmány írja, hogy a régi és az új blokkok párhuzamos működtetése nem oldható meg egy szivattyús-tározós erőmű felépítése nélkül.
Az áram ára blog talányos találós kérdése: Nincs napirenden, de Brüsszelnek 15 oldalon taglaljuk, hogy milyen lesz, amikor 2020-ra megépül– mi az? A válasz: szivattyús-tározós erőmű!
A kormány 2012-es projektkezdéssel 2020-ra szivattyús-tározós erőmű létesítését tervezi – legalábbis ez derül ki egy az Európai Bizottság számára megküldött dokumentumból, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozott nyilvánosságra a honlapja mélyén. A papírokból egyelőre csak annyi biztos, hogy a tervek egy +/-600 MW-os erőműegységről szólnak 4X150MW-os bontásban, egy arra alkalmas helyszínen megvalósítva, az EU kvótakereskedelmi rendszere III. fázisának ingyenes kvótaallokációjáért „cserébe”. A dokumentumokból kiolvasható másik érdekesség, hogy a fejlesztés „magyarországi helyszínen” valósul meg. A projektért egy még nem létező MVM-es leányvállalat, a SZET Projekttársaság felel majd.
Úgy tudjuk, az MVM, illetve a kormány egy 600 megawattos erőmű felépítésével számol, amiről már az Európai Bizottság illetékeseit is tájékoztatták (a 2008-as tervekben 430 millió eurós becsült költség szerepel). A létesítéshez mintegy 30 helyszínt vizsgáltak meg, és végül kevesebb mint tíz maradt fenn a rostán. Környezetvédelmi okokból a legcélszerűbb egy korábbi bányaterület felhasználása lenne, ugyanakkor egy szakmai blog írása szerint „négy-öt tenné lehetővé olyan nyitott rendszer létesítését, amelyben az alsó tározót természetes felszíni víz (Duna) alkotja”.
A Népszabadság által megkérdezett szakértők egyértelműnek mondták, hogy ez a megoldás – amikor a Duna medre a tározórendszer alsó tartálya – sokkal olcsóbb az összes többinél, annak ellenére is, hogy (ugyanúgy, mint a hűtővíz esetében) feltételezi a Duna „újraszabályozását”, vagyis bizonyos fokú duzzasztását. Ebben az esetben a tározó kapacitásának 1000-1200 megawattra bővítése is lehetővé válna. A Paksra tervezett új orosz blokkok egyébként rugalmasabbak a régieknél, azaz a rendszerigényekhez igazodva megoldható a 60 vagy akár az 50 százalékra történő gyors visszaterhelésük. Ez azonban egyáltalán nem teszi szükségtelenné a szivattyús-tározós erőmű megépítését. A visszaterhelés ugyanis nem azt jelenti, hogy az erőmű olyankor nem termel áramot, hanem azt, hogy a lehetségesnél alacsonyabb teljesítménnyel üzemel. Az Orbán-kormány által készített gazdasági kalkulációk – amelyek egyébként a jelenlegi szabadpiaci árakat kétszeresen meghaladó, kilowattóránként 27-31 forintos megtérülést biztosító áramárral számolnak az új blokkok esetében – rendkívül magas, 90 százalék körüli átlagos kapacitáskihasználásra épülnek, vagyis arra, hogy az új atomerőmű (a kötelező karbantartás miatti kényszerszüneteket leszámítva) éjjel-nappal csúcsüzemben működik.
Ezt a napi rendszerességű visszaterhelés kizárná – mivel a nappali csúcs- és az éjszakai völgyidőszak áramigénye között akár kétszeres különbség is lehet –, eleve kétségessé téve bármiféle megtérülést. A visszaterheléseket az említett arányok miatt a szivattyús-tározós erőmű sem tudja teljesen kiiktatni, de a mértéküket csökkentheti. Éppen a fentiek okán akarták az MVM-ben szakértői szinten mindenképpen elkerülni azt a helyzetet, hogy az új és a régi blokkok párhuzamosan üzemeljenek: ebben az esetben ugyanis egyrészt a bővítés gazdaságossága még papíron sem igazolható, másrészt a Duna nehezen kikerülhető belépcsőzése jelentősen megnöveli a projekttel szembeni, amúgy is meglévő lakossági ellenállást, illetve a beruházás politikai kockázatát – Írta Hargitai Miklós a nol.hu-n.
Vajon szükség lesz-e a fajszi vízlépcsőre ahhoz, hogy ez a beruházás megvalósulhasson. Mivel kevés a konkrétum egyelőre csak következtetésekre tudunk hagyatkozni. Idei hír volt, hogy az Energia Klub és a TASZ beperelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy hozzák nyilvánosságra a Paks II.-vel kapcsolatos terveket, megegyezéseket és hatástanulmányt. Egyfelől megértem, hogy a tervek nyilvánosságra hozása felvet bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot, egy biztos, az NFM tíz évre titkosított minden ezzel kapcsolatos dokumentumot. Többekben felmerült a kérdés, hogy egyáltalán minek hatásvizsgálat, amennyiben azt titkosítják, hiszen ennek a dokumentumnak legfontosabb szerepe a nagyközönség tájékoztatása a beruházás lehetséges veszélyeiről. Elképzelhető, hogy nem is létezik?
De bizony létezik hatástanulmány! A tavalyi év folyamán Duna kutató tudósok végeztek méréseket a Duna paksi szakaszán, az összegyűjtött mintákat megvizsgálták és az eredményt beküldték a hatásvizsgálatot végző céghez. Egy egészen biztos, a kutatók nem tudták, hogy munkájuk a paksi bővítésével, avagy az esetleges vízlépcső építésével kapcsolatos. A kutatott szelvények elhelyezkedéséből viszont arra lehet következtetni, hogy az előbbiről lehet csak szó. Rövid keresgélés után rábukkantam egy paksi bővítéssel kapcsolatos dokumentumra, dátuma 2012.10.26, azaz körülbelül másfél éves anyag. Vagy itt: Erőterv tanulmány a paksi bővítésről (23 MB pdf)
Olvassa tovább Szávoszt-Vass Dániel írását a dunaiszigetek.blogspot.hu-n.
