A klímaváltozás témája nagy hangsúlyt kapott a közbeszédben és a politikában, mégsem sikerült eddig csökkenteni annak kockázatait. Antal Z. László új könyve a miértekre keres magyarázatot, és bemutatja azokat a közösségeket, amelyek reményt adnak a válasz megtalálására.
Nemrég mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) könyvtár épületében Antal Z. László, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet tudományos főmunkatársának új, „Klímaparadoxonok” című könyvét. A mű érdekes és aktuális témát feszeget: a fejlett ipari országok miért nem tudják megvalósítani azokat a célokat, amelyeket a saját biztonságuk és jövőjük szempontjából a klímaváltozás miatt annyira fontosnak tartanak.
Manapság sokan beszélnek arról, hogy milyen fontos kérdés a klímaváltozás. Az e miatt növekvő kockázatok csökkentéséről és a változásokhoz való alkalmazkodásról tudományos kutatók, szakértők és civil szervezetek képviselői mellett évtizedek óta magas rangú politikusok, egyházi vezetők, ENSZ tisztségviselők is rendszeresen nyilatkoznak. Antal Z. László elmondta: „amikor 2004-2005-ben Angliában töltöttem egy évet, Tony Blair akkori miniszterelnök nagyszabású beszédeket mondott a klímaváltozásról. A G8-ak tanácskozására és az EU elnökségre készülve összehívott egy nemzetközi konferenciát az angol álláspont kialakítása céljából. Mégsem sikerült se neki, se más a megoldást kereső tekintélyes politikusnak érdemi változásokat elérnie,” A könyv szerzője szerint a klímaváltozás szociológiai szempontból különösen izgalmas kérdés, mert számos más, a társadalmak működését veszélyeztető, a természetben tapasztalható változás közül (többek között az energiaforrások és a ritkaföldfémek kimerülése, az édesvízkészletek szűkössége, a biodiverzitás csökkenése, a megművelhető talaj mennyiségének és minőségének csökkenése) ez váltott ki a legkomolyabb társadalmi és politikai érdeklődést.
Mindezek ellenére a népesség és a fogyasztás növekedése miatt a szén-dioxid és más üvegházgázok emberi eredetű kibocsátása globális szinten továbbra is emelkedik. Ez azért is egy veszélyes tendencia, mert az erre vonatkozó becslések alapján a szén-dioxid kibocsátása ma már közel kétszerese annak a mennyiségnek, amit a természet el tud nyelni. (Ezt szemlélteti a mellékelt ábra.) Antal Z. László szerint „mivel egy társadalom csak akkor maradhat fent, ha képes arra, hogy elkerülje a létét és a jövőjét fenyegető veszélyeket, fontos szociológiai kérdés, hogy a modern társadalmak miért nem tudják elkerülni azokat a veszélyeket, amelynek kockázatait nagyon is jól ismerik.” A szerző ezért adta könyvének a „Klímaparadoxonok” címet, és a paradoxon okait, lehetséges megoldásait keresi a műben.
Antal Z. László több éves kutatás után arra a következtetésre jutott, hogy nem csak mi, állampolgárok vagyunk foglyai a „fogyasztói társadalomnak”, hanem a társadalmak vezetői is. A fogyasztói társadalmak nekik sem adnak lehetőséget az ökológiai krízisek megoldására, hiszen a megoldás – a természeti törvények betartása – a fogyasztás csökkentéséhez vezet, ami a legfontosabb céljukat – a fogyasztás minden korlát nélküli, így a természet korlátai nélküli növekedését – kérdőjelezi meg. Pedig egyetlen társadalom sem létezhet úgy hosszú ideig, hogy folyamatosan megsérti a természeti törvényeket.
A hét legnagyobb össz-CO2-kibocsátó EU-tagország és Magyarország egy főre jutó éves kibocsátásértékei, illetve a természetes nyelők szintje 1990 és 2010 között (tonna).
Forrás: ENSZ Milleniumi Fejlesztési Célok indikátorai
A modern társadalmak további jellegzetessége, hogy a tudományos gondolkodás domináns és egyoldalú szerephez jutott. A könyv konklúziója, hogy akkor találunk megoldást a klímaparadoxonra, és akkor tudjuk kialakítani a természet és a társadalom közötti összhangot, ha a holisztikus megközelítésben keressük a megoldást. „Ez alatt azt értem, hogy érdemi változások akkor érhetők el, ha ebben a tudományos megközelítések mellett a művészetek és a vallások is meghatározó szerepet töltenek be, hiszen ezek nélkül az ökotudatos társadalmi értékek és normák nem alakulhatnak ki és erősödhetnek meg. A könyvben ezért szerepel minden egyes fejezet előtt egy vers. Ez megmutatja, hogy a költők is segítenek nekünk abban, hogy a társadalom és a természet közötti különleges kapcsolatot minél jobban megéljük és megértsük. S ezért szerepel a könyv záró fejeztében a homo oecologicus, a holisztikus szemlélet alapján élő ember bemutatása ” – jelentette ki a kutató.
A szerző a klímabarát településeken, illetve a klímabarát közösségekkel közösen végzett kutatási eredményeiről is beszámol a könyvben. Antal Z. László a holisztikus szemléletmód megerősödésére és az ezen az alapon működő ökotudatos közösségek kialakulására helyi szinten lát lehetőséget. Európában és más földrészeken már számos ilyen közösség létezik, amelyek egy része ismeri és segíti is egymást. A holisztikus szemléletmód társadalmi támogatottságának további erősödése és az ilyen közösségek számának növekedése a Föld minden országában vezethet a természet és a társadalom közötti összhang helyreállításhoz és a klímaparadoxon feloldásához.
Antal Z. László (2015): Klímaparadoxonok. Lehet-e harmónia természet és társadalom között?
L’Harmattan Kiadó, Budapest. 200 o., 2100 Ft.
