A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hvg.hu

Az ukrán állami atomenergiai vállalat az Energoatom bejelentése szerint a Roszatom képviselői megjelentek az intézményben és az irányításuk alá akarják venni az atomerőművet.

A zaporizzsjai atomerőművet már több mint egy hete elfoglalták az orosz csapatok, és az Energoatom korábban azt állította, hogy alkalmazottait „fegyverrel fenyegetve” kényszerítették munkára – írja a CNN. Az Energoatom közölte, hogy a Roszatom, az orosz állami atomenergetikai vállalat 11 embere két napja érkezett az erőműbe, és a csoport egyik képviselője szerint az erőmű most már a Roszatomé.

„A képviselő szerint azért küldték őket, hogy felmérjék a nukleáris és sugárbiztonságot a harcok befejeződése után, valamint hogy segítséget nyújtsanak a javításokban” – áll a közleményben. „Megjelenésük másik okaként azt hangoztatták, hogy az ukránbarát vezetés és az erőmű személyzete nem hajlandó együttműködni a megszállókkal” – tették hozzá.

A közlemény szerint a március 11-én érkezett 11 orosz között ott volt a balakovói és a rosztovi orosz atomerőművek két vezető beosztású mérnöke is, valamint beszámoltak arról is, hogy az erőmű mind a hat blokkja működik, de hozzátették, hogy az intézmény vezetése kénytelen minden műszaki kérdésben egyeztetni az oroszokkal.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tegnap közölte, hogy az erőmű négy nagyfeszültségű külső áramvezetékéből kettő megsérült, de az erőmű biztonságos működéséhez szükséges árammennyiséget egy rendelkezésre álló vezetékkel is biztosítani lehet. A Roszatom nem kommentálta a történteket.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás