A rovat kizárólagos támogatója

Kormánykörökben kizártnak tartják, hogy Orbán Viktor újabb négy évre felkéri Fazekas Sándort a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetésére – írta az Index. Az utód Györffy Balázs lehet. Illés Zoltán államtitkár is pályamódosításra kényszerülhet?

A portál emlékeztet: a miniszter tavaly nyáron kilobbizta, hogy a szülővárosáról, Karcagról elnevezett birkapörkölt felkerüljön a hungaricumok listájára. Helyben meg is ünnepelték, de néhány hónappal később sorjázni kezdtek a súlyos kudarcok. Októberben a rendőrök bilincsben vitték el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egyik vezetőjét munkahelyéről, és a hivatal további három alkalmazottját is letartóztatták. A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete, valamint hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt indította meg a nyomozást. A gyanú szerint a vezető beosztású dolgozó és bűntársai szervezett módon követtek el visszaéléseket: az uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénybevétele céljából saját cégekkel több százmillió forintnyi területalapú támogatást próbáltak kicsalni. Néhány nappal később leváltották a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökét is.  Előtte már az egész földügyet Bitay Márton államtitkár irányítása alá helyezték. A soros személycserét a földalap élén a szaksajtó azzal magyarázta, hogy nem kezdődött meg határidőre azoknak a földeknek a birtokba adása, amelyek haszonbérletére az NFA idén írt ki pályázatokat. 100 ezer hektárnyi területről van szó. Közben egymást követték a sajtóban a politikusok földügyei is.

A napokban a bíróságon is vereséget szenvedett a tárca. A Kúria ítélete nyomán az NFA-nak 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a 2012 márciusáig meghirdetett állami földbérleti pályázatok értékelését, bírálati lapjait és pontszámait. Ez a választások után újabb frontot nyithat az ellenzék számára, amely azt állítja, hogy jó néhány esetben, például a Bükki Nemzeti Park pályázatainál belenyúltak az értékelésekbe.

Decemberben kiderült, hogy az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója, Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin, akit Fazekas nevezett ki a posztra, nem rendelkezik azzal a diplomával és nyelvvizsgával, amit hivatalos életrajzában szerepeltetett.

Fazekas számára jelzés lehetett, hogy a napokban tartott karcagi fórumon Orbán Viktor népes közönség és több Fidesz-vezető előtt köszönetet mondott a városnak, hogy két minisztert is adott a jelenlegi kormánya számára, és reményét fejezte ki, hogy Varga Mihállyal a jövőben is együtt tud majd dolgozni.

 

Az utódként emlegetett Györffy Balázs a kevéssé ismert fideszes politikusok közé tartozik, de Magosz-alelnökként és agrárkamarai elnökként a 13. helyet kapta meg a Fidesz országos listáján. Györffynek számos saját birtoka van a vagyonbevallása szerint, és különféle posztjai révén több mint 2 milliós havi fizetést könyvelhetett el 2013-ban – írja az Index.

Az index forrásai szerint Fazekas vezetői kvalitásairól sem alakult ki jó véleményt az elmúlt négy évben. A balhék mellett felróják neki, hogy nem tudta kézben tartani a vidékfejlesztési és a mezőgazdasági irányítást, és 2014-re gyakorlatilag szétesett a tárca apparátusa. Valószínű, hogy elhagyja a tárcát Budai Gyula eddigi parlamenti államtitkár, és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár is pályamódosításra készül.  Az Index információi szerint Budai Gyula maga is szívesen lépett volna Fazekas helyére, a miniszterelnök azonban Györffy Balázs fideszes országgyűlési képviselőt nézte ki az agrártárca vezetői posztjára. Györffy a kevéssé ismert fideszes politikusok közé tartozik, de Magosz-alelnökként és agrárkamarai elnökként a 13. helyet kapta meg a Fidesz országos listáján. Györffynek számos saját birtoka van a vagyonbevallása szerint, és különféle posztjai révén több mint 2 milliós havi fizetést könyvelhetett el 2013-ban.
 


Ha van biztos vesztese az Orbán-kabinet munkásságának, akkor az egyértelműen a környezet- és természetvédelem. A zöld szakterület e ciklusban elveszítette önálló minisztériumát, a zöldhatósági intézményrendszer létszámának és költségvetésének 40 százalékát, a teljes vízügyet, a klímavédelmet és a nemzeti parki védett földek fölötti rendelkezést.  A zöldek vesztes évei

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás