Hirdetés
greenfo/MTI

Robbanás történt a francia Flamanville-ben található atomerőmű gépházában, de a létesítmény „nukleáris zónáján” kívül. A hatóságok beszámolója szerint éppen ezért nincs is sugárzásveszély, öt dolgozó állítólag mérgező anyaggal érintkezett, de állapotuk egyáltalán nem súlyos.

A délelőtt 10 órakor történt balesetben öten "könnyebb füstmérgezést" szenvedtek, de senki nem sérült meg – közölte Olivier Marmion, a prefektus kabinetfőnöke. "Jelentős technikai esemény történt, de nincs szó nukleáris balesetről, s az incidensnek már vége" – tette hozzá. A prefektúra később arról tájákoztatott, hogy egy ventillátor felmelegedett és felrobbant az egyes reaktor géptermében, a tűz nem volt súlyos.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók és a mentők, de az úgynevezett rendkívüli riasztási tervet nem léptették életbe a hatóságok, miután nincs sugárveszély. A BFM hírtelevízió azt közölte, hogy a robbanás a nukleáris övezeten kívül, az erőmű gépházában történt, és nincsenek környezetszennyezési kockázatai. A tűzoltóság és az erőművet működtető EDF áramszolgáltató tájékoztatása szerint robbanás történt, majd tűz ütött ki, amelyet délre az erőmű biztonsági szolgálata eloltott a gépteremben, a tűzoltóknak már nem volt dolguk. Az erőmű két reaktora közül az egyiket leállították.

Franciaország lakossági energiaszükségletének 80 százalékát az országban működő 19 atomerőmű összesen 58 reaktora biztosítja. Flamanville-ben a harminc évvel ezelőtt épített jelenlegi atomerőmű közelében áll majd üzembe 2018 végén az európai nyomottvizes reaktor (EPR), amelynek teljesítménye 1600 megawatt lesz (a paksi atomerőmű teljesítménye reaktoronként 500 megawatt), és már zajlik egy további építésének az előkészítése is az ugyancsak normandiai Penly-ben.
Flamanville rendszeresen kerül reflektorfénybe, miután az új reaktor átadása már többször halasztást szenvedett, és a költségek a kezdeti 2007-es tervekhez képest megtriplázódtak.
 

A 1986-ban megnyílt Flamaville-i atomerőműben jelenleg két, egyenként 1300 megawatt teljesítményű reaktor működik. Az egyes reaktorban 2012-ben rádioaktív szivárgást észleltek, akkor is le kellett állítani a reaktort, de sugárveszély nem merült fel. Az EDF 2015-ben egy a hetes skálán egyes erősségű incidenst jelzett mindkét reaktorban, ahol a csövek csatlakozását nem találta elég biztonságosnak. Az EDF szerint az erőmű legfontosabb prioritása a biztonság. A telepen 810 alkalmazott és 350 külső vállalkozó dolgozik, a technikai incidensek aránya tavaly csökkent az előző évhez képest: 2016-ban öt olyan meghibásodás történt, amelyek miatt fel kellett függeszteni a reaktor működését, 2015-ben nyolc ilyen esetet regisztráltak.

A Greenpeace szerint az elmúlt tíz napban ez volt a harmadik tűzeset a franciaországi atomerőművekben, a másik kettő a lotaringiai Cattenom reaktorai közelében ütött ki. A környezetvédő szervezet úgy látja, hogy a francia reaktorok elöregedtek, a többségükkel már mintegy száz súlyos meghibásodás történt. A jelenlegi francia kormány azt vállalta, hogy 2025-ig ötven százalékra csökkenti az atomenergiát a lakossági energiaellátásban.

FRISSÍTÉS február 10:

Nincs veszély a francia atomerőműben történt üzemzavar miatt

A környezeti mérések megerősítették, hogy nincs eltérés a háttérsugárzástól Franciaországban és Magyarországon sem – közölte Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a normandiai Flamanville-i atomerőműben történt robbanás kapcsán.

A főigazgató az M1 aktuális csatornán elmondta: a francia erőmű nagyon hasonló a paksi atomerőműhöz. A legfontosabb, hogy a turbinacsarnokban nincs radioaktív víz, tehát ha tűz, robbanás volt, akkor sem kerülhet radioaktív közeg a környezetbe – ismertette. Feltehetően egy szellőztető ventillátor gyulladt ki, források szerint az üzemzavart rövidzárlat okozta – tette hozzá.

Fichtinger Gyula hangsúlyozta: a tervezésnél számoltak esetleges tűzesettel is, vannak tűzjelző berendezések, automata tűzoltó berendezések és tűzoltók is készenlétben állnak. Kitért arra is, hogy a paksi atomerőműben 70 tűzoltó van, de szükség esetén be tudnak kapcsolódni a paksi városi, a szekszárdi, a dunaföldvári vagy akár a dunaújvárosi tűzoltók is.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás