Az Ecology and Evolution szaklapban frissen publikált magyar kutatás szerint a hím parlagi sasokat jobban tizedelheti a mérgezés, mint a tojókat. Az MME az Állatorvostudományi Egyetem Molekuláris Ökológia Kutatócsoportjával és a nemzetipark-igazgatóságokkal együttműködve már több mint 20 éve követi nyomon a hazánkban fészkelő parlagi sasok túlélését. Ennek legfontosabb oka, hogy az elmúlt évtizedekben több mint száz példány esett az illegális mérgezések áldozatául.
A parlagi sasok félénk és zavarásra érzékeny madarak, ezért nagyon nehéz őket hagyományos módszerekkel egyedileg azonosítani. Ebben áttörést jelentett az a magyar-spanyol tudományos együttműködés során 2005-ben kidolgozott módszer, amely lehetővé teszi, hogy akár egyetlen vedlett tollból is megfelelő mennyiségű és minőségű DNS-t lehessen kivonni.
Ennek segítségével a fészkek környékéről évente gyűjtött vedlett tollakból a kutatócsoport munkatársai DNS-ujjlenyomatot készíthettek. Így minden évben megállapítható a költő madarak kiléte és a sokéves adatsorokból a túlélési rátájuk is megbecsülhető. Egy újonnan publikált tanulmányban azt mutatták ki, hogy a hazánkban költő parlagi sasok túlélése miként függ a mérgezéstől, amely a mai napig az egyik legjelentősebb veszélyeztető tényező a fokozottan védett fajra nézve.
Összesen több mint 600 költő parlagi sas (208 hím és 411 tojó) életét követték nyomon az egyedi DNS-ujjlenyomatokkal a vizsgálat 12 éve alatt (2011-2022). Az azonosított hímek jóval alacsonyabb számának az volt az oka, hogy hímektől kisebb eséllyel sikerült vedlett tollat gyűjteni, mivel a költési időszakban főleg a hímek vadásznak, így kevesebb időt töltenek a fészek környékén és kisebb eséllyel hullatják el ott a tollukat. Annak érdekében, hogy a hímekről is elegendő mennyiségű adatot szerezzenek, sok esetben apasági vizsgálattal állapították meg a hímek kilétét a fiókáik DNS-mintáit felhasználva.
Az eredmények alapján a hazánkban költő parlagi sasok éves túlélése általánosságban véve magas (92%), azonban mindkét ivar túlélésében csökkenés volt kimutatható azokban az években, amelyekben nagyobb mértékű volt a mérgezések előfordulása. Az eredmények arra is utalnak, hogy a hímek túlélési rátája a tojókénál erőteljesebben csökkent a mérgezések hatására. Különösen igaz volt ez a 2011-2012-es időszakra, amelyre kifejezetten nagymértékű mérgezés volt jellemző.
A talált ivari különbséget több tényező is okozhatja. Egyrészt, valószínűleg fontos szerepet játszik benne a már előbb említett viselkedésbeli különbség, azaz, hogy a hímek többet vadásznak a költési időszakban, mint a tojók, így feltételezhetően több lehetőségük is van mérgezett tetemmel vagy prédával találkozni. Másfelől a hímek valamivel kisebb termetűek mint a tojók, és emiatt feltehetően kisebb dózisú méreg elfogyasztása is elegendő a pusztulásukhoz.
Az eredmények megerősítik a mérgezések negatív hatását a parlagi sasok populációjára, alátámasztva ezáltal, hogy a mérgezéses esetek felderítése és megelőzése nagy jelentőséggel bír a fokozottan védett parlagi sas megőrzése szempontjából.
A fajmegőrzési programot és a genetikai vizsgálatokat az Európai Unió LIFE Nature programja támogatta (Helicon LIFE és PannonEagle LIFE, www.parlagisas.hu).
Zsinka Bernadett PhD-hallgató
Orbán Zoltán nyitóképén egy második éves parlagi sas
