A szárazföldi ászkarákok élőhely igényeiket tekintve nem alkotnak egységes csoportot és testfelépítésük fajonként nagymértékben különbözik. A változatos élőhelyek fajösszetétele jelentős mértékben eltér egymástól, melyet a fajok eltérő ökológiai igénye magyaráz.
Munkánk során különböző zavartságú, növényzetű, vízellátottságú és klímájú területek ászkafaunáját vizsgáltuk meg. Legnagyobb fajszámban tölgyesben és bükkösben fordultak elő ászkarákok, ami a lombos erdők nyújtotta párás klímának köszönhető. Bokorerdőkben és urbanizált területeken fele annyi fajt figyeltünk meg és valamivel kisebb fajszám mutatkozott a patakpartokon. A lápréteken, a lejtősztyeppeken pár faj bukkant fel és a legalacsonyabb fajszám a fenyvesekre volt jellemző. A lombos erdőkben 20 faj, a réteken ellenben csak 4 faj vált ismertté.
Nem csak a fajok számában, hanem a fajok összetételében is mutatkoztak különbségek. A lejtősztyeppen és a lápréten kizárólag generalista (azaz sokféle táplálékot fogyasztani képes) fajok jelentek meg. A bokorerdőkben, patakpartokon, fenyvesekben és az urbanizált területek generalista és gyakori fajok kerültek elő. Ritka fajok kizárólag tölgyesekben és bükkösökben találtak megfelelő mikrohabitatot, de emellett generalista, zavart- és természetes élőhelyen gyakori fajok is megfigyelhetők voltak.
Az ászkák életmenet-jellemzői és az ökomorfológiai típusok kiegészítik egymást. A beosztás az adott faj előfordulási helyének természetességi-zavartsági állapotát, valamint hazai elterjedését jelzi. Ezek alapján a korlátozott elterjedésű fajok, melyek kizárólag természetes élőhelyekről kerültek elő (Ligidium hypnorum, Trichoniscus pusillus, Hyloniscus riparius, Androniscus roseus, Haplophthalmus montivagus) rejtett életmódot folytató, kis testméretű sztenodinamikus fajok, melyek a lombos erdőket preferálták. (A sztenodinamikus /K-stratégista/ fajokra jellemző a kis méret, lassú mozgás, kevés szem, kis pigmentáltság, kevés utód, lassú növekedés és talaj aktivitás.) Egyes felszín-aktív életmódot folytató fajok (Lepidoniscus minutus, Trachelipus ratzeburgii, Orthometopon planum, Porcellio spinicornis) szintén erősen kötődtek a lombos erdők nyújtotta körülményekhez, bolygatott és füves élőhelyeken nem jelentek meg. Míg a H. montivagus kifejezetten természetközeli élőhelyekről került elő, a Haplophthalmus mengii kizárólag az utak menti bolygatott területeken volt jelen. Az A. roseus, a P. spinicornis és az Armadillidium versicolor, melyek zavart élőhelyek ritkán előkerülő fajai, a vizsgálat során természetes élőhelyeken is előfordultak, bizonyítva ezzel adaptálódó (alkalmazkodó) képességüket.
Cylisticus convexus
Nagyrészt zavart élőhelyen gyakori r-stratégista (gyors egyedfejlődésű, korai ivarérésű, sok utódot létrehozó) fajok (Cylisticus convexus, Porcellio scaber, Porcellionides pruinosus) előkerüléséről tudunk beszámolni az urbanizált területekről, mely fajok elterjedésének hátterében jó diszperziós képességűk áll. A legtöbb élőhelytípusban megfigyelhető volt a Platyarthrus hoffmannseggii, a Porcellium collicola, Trachelipus rathkii, Trachelipus nodulodud és az Armadillidium vulgare, ezek a generalista fajok sok esetben kozmopoliták, a Kárpát-medencében számukra megfelelő körülmények uralkodnak.
A fás területeken kimutatott 20 faj 65%-a felszíni aktivitást mutatott, míg 35% talaj-aktív életmódot folytatott. Ezzel szemben a füves területeken megjelent ászkák 100%-a felszín-aktív faj volt. A talaj-aktív fajok kitinezettsége és légzőszerve nedvességben gazdag élőhelyet kíván, ezzel szemben a felszín-aktív fajok széles ökológiai toleranciája még a nyáron veszélyesen kiszáradó és felmelegedő területeken való megtelepedést is lehetővé teszi. Az ászkarákok élőhely választását befolyásoló tényezők egyike az élőhelyek nedvességtartalma, amely a legnagyobb hatással van a fajgazdagságra, emellett a tápanyagtartalom hatása is kimutatható közvetve. A nyílt növényzet az erdőkhöz képest negatívan hat a heterogenitásra és a degradált területek fajösszetétele is szegényebb, mint a természetes területeké. Elmondhatjuk, hogy a szárazföldi ászkarákok a felsorolt háttérváltozók alapján választják meg azt a habitat (élőhely) típust, amelyben túlélési esélyeik a legnagyobbak.
A cikk a 9. Magyar Ökológus Kongresszuson bemutatott anyag alapján készült.
