Hirdetés
greenfo/MTI

Klímakutatók már évek óta jelezték, hogy Brazília erdőségeinek, köztük trópusi erdők egy része hamarosan szénelnyelőből szénkibocsátóvá válik, mivel a térségben emelkedik a hőmérséklet és folytatódik az erdők felégetése.

Brazil kutatók az ország délkeleti részén fekvő Minas Gerais 32 erdőségében 1987-ben kezdték el mérni a szén-dioxid-elnyelést és kibocsátást. A máig nyúló mérések eredményéből kiderült, hogy az erdők 2,6 százalékkal kevesebb szenet nyeltek el 2020-ban, mint 1987-ben. Ugyanezen időszakban pedig a térségben mintegy 3,4 százalékkal több szén-dioxidot bocsátottak ki.

A térség ma már több CO2-t bocsát ki, mint amennyit elnyel, a fordulópont 2013-as év volt.

A kutatók szerint a problémára van megoldás: még a globális felmelegedés ellenére is lehetséges visszafordítani a folyamatot, ha megváltoztatják a földdel, erdőkkel való gazdálkodás módját. Kezdeményezik, hogy a brazil kormány tiltsa be az erdők felégetését és támogassa az erdőtelepítést, és felhívták a figyelmet, hogy ha ezek a változások nem valósulnak meg, még több erdő válik szén-dioxid-kibocsátóvá, köztük az Amazonas-medence esőerdői.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás