Hirdetés

Az ENSZ nukleáris ügynökségének vezetője szerint az Oroszország által az ukrajnai invázió során elfoglalt hatalmas atomerőmű “teljesen irányíthatatlanná vált”.
Rafael Grossi szerint a zaporizzsjai erőműnek számos ellenőrzési eljárásra és javításra is szüksége lenne. Az erőmű jelenleg is működik, ukrán személyzettel, de orosz ellenőrzés alatt.

Egy sor olyan dologgal kell szembenézni, amelyeknek soha nem szabadna megtörténniük egyetlen nukleáris létesítményben sem – mondta az Associated Press hírügynökség szerint. Európa legnagyobb atomerőműve veszélyesen közel fekszik a harcokhoz.

Az ENSZ New York-i székhelyén tartott sajtótájékoztatón Grossi elmondta, hogy a nukleáris biztonság minden elvét megsértették, és ennek azonnal véget kell vetni. Az ügynökség vezetője „nagyon törékenynek” tartja a helyzetet. Grossi szerint a NAÜ nem tudta megfelelően tartani a kapcsolatot az atomerőmű személyzetével, továbbá a berendezések és az alkatrészek ellátási lánca is megszakadt. Hozzátette, hogy rengeteg nukleáris anyagot kellett megvizsgálni. Az NAÜ vezetője szerint, amennyiben katasztrófa következik be, azért ezúttal nem okolhatjuk a természeti erőket, az kizárólag az emberiség hibája lesz- írta

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a hét elején azzal vádolta meg Oroszországot, hogy katonai támaszpontként és „nukleáris pajzsként” használja az erőművet, amelyet az még márciusban foglalt el. Ukrán tisztviselők szerint az oroszok csapatokat állomásoztatnak és haditechnikai eszközöket tárolnak a dél-ukrajnai Dnyipro folyónál mellett fekvő erőmű területén. Egy, a térségben állomásozó, oroszok által kinevezett tisztviselő azonban azt nyilatkozta, hogy az ukrán erők nyugatról szállított fegyverekkel támadják az erőművet.

Jevgenyij Balickij elmondta, hogy készek megmutatni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ), hogy az oroszok milyen eljárásrend mellett őrzik a létesítményt, és azt is bizonyítani tudják, hogy az ukránok folyamatosan támadják azt.

A NAÜ főigazgatója elmondta, hogy igyekszik minél hamarabb összehozni egy missziót az erőmű meglátogatására, de ehhez mind az ukrán, mind az orosz fél jóváhagyására, valamint az ENSZ engedélyére van szükség, tekintettel a háborús övezet látogatásának kockázataira. Júniusban az ukrán állami atomenergiai vállalat azt mondta, hogy Ukrajna nem hívta meg a NAÜ-t – és bármilyen látogatás legitimálná Oroszország ottani jelenlétét.

Grossi szerint neki és csapatának védelemre van szüksége ahhoz, hogy eljusson Zaporizzsja területére – ami Oroszország és Ukrajna együttműködését jelentené.
Könyörgöm mindkét félnek, hogy hagyják ezt a missziót folytatni – mondta.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás