A mezőgazdaságnak kell a legsebesebben felkészülnie a klímaváltozás miatt növekvő szárazságra. Lassan egy évtizede már, hogy erre jutottak a tudósok, azóta azonban az öntözött terület csak tovább csökkent.
Egyre több szélsőségesen száraz nyarat, vagyis az agrárium számára aszályos szezont hoz a klímaváltozás belátható időn belül; akad olyan modell, amely egyenesen azzal számol, hogy Magyarországon megduplázódik az aszállyal érintett területek nagysága. A mediterránra váltó klíma miatt az évszázad második felében az eddiginél várhatóan egynegyeddel kevesebb lesz az augusztusi csapadék.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság, aszálymonitoring-csoportot hozott létre, amely az árvízi készültségi fokozatokhoz hasonló skálát állít fel a szárazságra. Ami viszont az egyik legfőbb ellenszert, az öntözést illeti, eddig nem mutatkozott különösebb tüsténkedés, sőt 1990 óta megfeleződött, és az ezredforduló óta is durván a negyedével csökkent az öntözött területek nagysága (lásd ábránkat). Ehhez képest áttörésnek tekinthető, hogy a 2014–2020 közötti időszakban, uniós forrásból, 53 milliárd forintot fordítanak vízgazdálkodási feladatok támogatására – jelentette be néhány hete Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára. Ezzel az elmúlt húsz év legnagyobb fejlesztésére nyílhat mód e területen.
A pályázatokat várhatóan az év végén vagy a jövő év elején írják ki, annyi azonban már tudható, hogy a mezőgazdasági termelők új öntözőberendezések kiépítésére, a régiek korszerűsítésére, meliorációra (talajjavításra), vízvisszatartásra igényelhetnek majd pénzt, és a támogatás mértéke legfeljebb 50 százalék lesz. A kilátásba helyezett 53 milliárd forint uniós forrás alsó hangon több mint 100 milliárd forintnyi fejlesztést indíthat be, ami többszöröse a 2007–2013 közötti időszak öntözési beruházásainak. Ezzel a becslések szerint akár 50 százalékkal nőhet az öntözhető területek nagysága.
Van honnan feljönni, hiszen a több mint ötmillió hektár mezőgazdaságilag művelt területből két százalékot se, mindössze 100 ezer hektárt öntöznek a gazdálkodók. S bár meteorológiai idősorok bizonyítják, hogy menetrendszerűen újra meg újra eljön az aszály – 100 évből 28 aszályos –, a mesterséges vízpótlás az elmúlt másfél évtizedben meg sem közelítette a valamikori csúcsot, az 1970-es évek 300 ezer hektárját. Pedig a gazdálkodóknak ennél is nagyobb volna az igénye: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavalyi felmérése szerint további 300 ezer hektár öntözését tervezik. Ehhez viszont 200 milliárd forintnyi beruházás szükséges. Van, ahol a pénz hiányzik, máshol a vízkivételi lehetőség, de akadályt jelent a birtokszerkezet elaprózottsága és az öntözési infrastruktúra leromlott állapota is – összegezte a problémákat Győrffy Balázs, a kamara elnöke egy szarvasi konferencián. Magyarország a víz nagy részét átengedi az országon, miközben a nagy hőség miatt egymillió tonna kukorica vész kárba – villantotta fel a gazdasági károkat Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. Egyben érintve a legfontosabb teendőt: a víz megtartását, víztározók létesítését. A klímaváltozással ugyanis nemcsak az aszályos nyarak, hanem az árvizeket okozó téli-tavaszi árhullámok is gyakoribbá válnak az előrejelzések szerint. A töltések magasítása már nem járható út a kiszámíthatatlan és egyre újabb csúcsokat döntő árvízszintek miatt, így kézenfekvő megoldás az ár- és a belvízvédelem, valamint az öntözés feladatainak integrálása mesterséges, illetve természetes tározók bevetésével.
Abban teljes az egyetértés, hogy égető szükség van az uniós pénzből történő öntözésfejlesztésre, ugyanakkor kérdéses, célba érnek-e a milliárdok. A beruházási kedvet fékezheti mindenekelőtt a földforgalmi törvény, amely a korábbi szabályozással szemben nem biztosít előbérleti jogot a jelenlegi bérlőnek. Márpedig a jelentős ráfordítást igénylő öntözésfejlesztés hosszan megtérülő beruházás, vagyis csak biztosan előre látható, hosszú távú földhasználat esetén érdemes bele invesztálni.
Másfajta korlátot jelent az, hogy a pályázathoz már meglévő vízjogi engedély szükséges, vadonatúj területek mesterséges vízpótlásba vonása ebben az etapban az uniós forrásból nem lehetséges. Az ezredforduló óta egyébként a vízjogi engedéllyel rendelkező terület is jelentősen, 235 ezerről alig 170 ezer hektárra zsugorodott. Az is igaz, hogy az ilyen engedélyeket közel sem használták ki, a 170 ezer hektárból ténylegesen alig 100 ezret öntöztek, vagyis ettől a kitételtől akár még teljesülhet is a terv, az öntözött területek 50 százalékos növelése. Megint másfajta vízválasztó a gazdaságos méret. A vidékfejlesztési politikában preferált családi gazdaságok számára a támogatás ellenére nem biztos, hogy érdemes lesz belevágni a fejlesztésbe, mivel 50 hektár alatt aligha térül meg a befektetés. A szétaprózott birtokrendszer mellett megtérülő fejlesztésre gazdálkodói összefogás mellett volna esély. A majdani pályázat számol is ezzel, mezőgazdasági termelők csoportjai számára is elérhető lesz, más kérdés, hogy ilyen típusú együttműködés eddig nem volt jellemző az ágazatban.
VITÉZ F. IBOLYA
