Hirdetés

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes cáfolja, hogy a Csömörre tervezett hulladéklerakó projektje forrásvesztést okozott volna a fővárosnak. Közleménye szerint nem teltek be Budapest hulladéklerakói, több évtizedre biztosított a fővárosi hulladék-elhelyezés.

A főpolgármester-helyettes közleményében az index.hu-n  "Elbaltázták a főváros szemétlerakóját" címmel közölt cikkre reagált. E szerint a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága hétfői ülésén úgy döntött, hogy eláll a 838 millió forintért félig már megvásárolt csömöri ingatlan adás-vételi szerződésétől. A terület szemétlerakóként működött volna a megtelt dunakeszi lerakó helyett, s mint írták: most nem lehet tudni, hogy a rákospalotai szemétégető évi 90-100 ezer tonna salakját hova fogják elhelyezni. Az index szerint Budapest "futhat az előlegként kifizetett 381 millió forint után, sőt az erre szánt 800 milliós uniós forrás is veszélybe került".

Szeneczey Balázs az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a főváros a projektelem előkészítése kapcsán mindvégig körültekintően járt el, a projekt szakmai előkészítését és végrehajtását a közszolgáltatást végző Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. teljes körű bevonásával végezte. A csömöri ingatlan kiválasztásakor, s a projekt előkészítése során több esetben kértek információt Csömör Nagyközség Önkormányzatától is – tette hozzá. A főváros vezetése a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció előkészítése során tudta meg, hogy a Csömör által korábban tájékoztatással ellentétben, az 500 méteres védőtávolságon belül több olyan ingatlan is van, ahol bejelentett lakosok vannak – írta a városvezető.

Szemétlerakó telep Dunakeszi határában 2009 április Szemétlerakó telep Dunakeszi határában 2009 április

A lehetséges elállás kapcsán – melyet a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága is támogatott hétfői döntésével – Szeneczey Balázs kiemelte: a terület megfelelőségétől függetlenül, az adásvételi szerződésben rögzített május 31.-i határidő "anyagi jogi határidőnek minősül". A csömöri önkormányzatnak legkésőbb ezen időpontig kellett volna teljesítenie a szerződésben vállalt kötelezettségeit, de ezt – mint a főpolgármester-helyettes írta – "állításukkal ellentétben" nem teljesítették hiánytalanul.
A főváros a csömöri projekt véghatáridejének módosítását, illetve szakaszolását kezdeményezte az illetékes minisztériumnál. Ezzel együtt a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségtől állásfoglalást kértek, hogy – a felmerült új ismeretekre figyelemmel – a csömöri ingatlan területén létesíthető-e hulladéklerakó. Arra az esetre, ha a hatóságtól nemleges választ kapnak, már más alternatív salak lerakó helyszíneket is vizsgál a főváros – tették hozzá.

A főpolgármester leszögezte: a főváros az ingatlant 660 millió forintért vásárolta meg, a pályázati ártól és a becsült értéknél is alacsonyabb áron. A projekt során forrásvesztés nem következett be.  Szeneczey Balázs cáfolta azt is, hogy a Dunakeszi hulladéklerakó betelt. Mint kifejtette: ez a lerakó az FKF Zrt. a Hulladékhasznosító Műben (HHM) keletkező salakot a jelenlegi tervek szerint 2015. végéig tudja befogadni. A tervek módosításával, megváltoztatásával ez a határidő tovább kitolható – tette hozzá.
Ezen felül: Budapest hulladéklerakói sem teltek be. A Pusztazámori lerakó II. ütemének első szakaszát már átadták, s a nyáron a teljes II. ütem elkészül. Ez pedig hosszú időre (több évtizedre) biztosítja a kommunális hulladék, és akár az égetőművi salak elhelyezését is – olvasható a főpolgármester-helyettes közleményében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás