Hirdetés
greenfo/MTI

Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára ma Budapesten.

Weingartner Balázs a minisztérium sajtótájékoztatóján közölte, hogy a pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat. Háztartásonként több konvektor cseréjére is lehet pályázni, egy készülékre legfeljebb bruttó 96 ezer forint igényelhető, az alprogram a cseréhez kapcsolódó beszerelést is támogatja – tette hozzá.

A támogatás – mint mondta – akár 15 ezer korszerűtlen készülék cseréjéhez is hozzájárulhat. A pályázat a korszerű, zárt égésterű, legalább A energiaosztályú, programozható termosztáttal ellátott készülékek beszerzését és beszerelését támogatja. A részletes műszaki kiírásokat a februárban megjelenő pályázat tartalmazza majd – jegyezte meg az államtitkár.

Weingartner Balázs felidézte, hogy az Otthon melege program a háztartások rezsiköltségeit és károsanyag-kibocsátását egyszerre csökkenti. Öt év alatt az alprogramok 35 milliárd forinttal, 320 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járultak hozzá – tette hozzá.

Az államtitkár közölte, hogy az ITM a lakossági igények és a szakmai javaslatok alapján várhatóan további alprogramokat indít újra 2019-ben. Ismertette egyúttal, hogy a decemberben lezárt háztartási gépcsere alprogram első 20 ezer pályázatának eredményét az internetes felületen nyilvánosságra hozták, a támogatói okiratokat januárban kapják meg az érintettek. (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás