Varga Gábor, a Gaja Környezetvédő Egyesület elnöke örökre lehunyta szemét. Elkötelezett, a természetet rajongással szerető ember volt, akinek a teremtett világ iránti alázatát, a környezetvédelem ügyébe fektetett munkáját nem feledjük! Lovelock Gaia Föld-istennőjének nevére szépen rímelt a Gaja patak, ezért választottuk a városi és megyei környezetvédelemmel foglalkozó egyesületünk nevének, több mint harminc éve, amikor a Gaja Környezetvédelmi Egyesületet alapítottuk. A lokális célokkal jól kiegészítette az inkább globális megoldásokkal foglalkozó BOCS Civilizációtervezés Alapítvány munkáját, amit már akkor is vezettem. Nagyon hálás vagyok az egyharmad évszázados együttműködésért, barátságért. A jó munkát folytatjuk – írta FB oldalán Simonyi Gyula.
Szomorú hír érkezett augusztus 7-én: elhunyt Varga Gábor (1953-2023), a Gaja Környezetvédő Egyesület elnöke. Kevés a saját szakterületén hitelesebb embert ismerhettünk Székesfehérváron, mint Varga Gábor. A kezdetektől ’civil’ volt, ’zöld civil’, aki az általa megszerzett és szakmájában mindennaposan használt tudást adta át közérthetően gyermekeknek és felnőtteknek.
Tőle tanultunk komposztálni, spórolni a felhasznált ívóvíz mennyiségével, hallhattunk a fák és a zöld környezet fontosságáról – és még sorolhatnánk azokat a témákat, amelyekben a végsőkig hitt, és amelyeket a maga – hétköznapokban csendes, ám szakmai programokon igenis határozott – módján próbált megtanítani nekünk.
A környezettudatosság alapvető fontosságú a jövőnk, a bolygónk szempontjából – vallotta. Éppen ezért szerinte nem lehet eleget beszélni az embernek a természethez való viszonyáról, természeti kincseinkről, értékeinkről, adottságainkról, lehetőségeinkről. Ezekben a témákban tanított bennünket a Gaja Környezetvédő Egyesület elnökeként, és ezekért dolgozott mikrobiológusként a Fejérvíz Zrt-nél is.
Varga Gábor számára mindig a környezetvédelem ügye volt fontos, az a szemléletformálás, amelyet az Egyesületi tagokkal végeztek. Álljon itt most néhány idézet tőle, rá emlékezve és tanítására emlékeztetve mindannyiunkat:
„Számomra a fa a jövő.” (Arconic sétány avatása, 2021)
„Tudás ez, ami méltó az emberhez és megéri tovább adni.” (A Komposztáljunk! Komposztáljunk! Komposztáljunk! Komposztáljunk! kiadványból)
„Az emberen kívül nincs más élőlény, aki átalakítaná a vizet, mielőtt meginná. Az utóbbi két évtizedben az 1 főre jutó elérhető ivóvíz mennyisége 1/5 résznyivel csökkent a Földön. Hihetetlennek tűnik, hogy a boltokban megvehető 1 db 1 l-es egyszerhasználatos palack gyártásához 5,3 l víz fogy. Nem csak azt a vizet fogyasztjuk el, amit megiszunk, azt a 2-3 l-nyit naponta, és amit lehúzunk a vécén, hanem azt is, amit egy szelet marhasült, vagy krumplistészta formájában magunkhoz veszünk; ezt hívják vízlábnyomnak. Ez az a láthatatlan vízmennyiség, ami a fizikai valóság nem látható részeként jelen van az életünkben. Egy farmernadrág vízlábnyoma például 8000 l, 1 kg búzáé 800 l, egy csésze kávéé 120 l.”
„Székesfehérváron a 14 ezer családi házból évente 12 ezer köbméter zöldhulladék kerül a Depóniához szemétként – ennek a kertekben történő felhasználásával nem szakadna meg a biológiai körforgás, és pótolhatnák a humuszt a talajban.” (2020 október, A legszebb kertek is a talajon nőnek című interaktív foglalkozássorozat kapcsán) https://www.szekesfehervar.hu/in-memoriam-varga-gabor
Nyitókép Varga Gáborról Simon Erika / ÖKK
Tegnap reggelre elment egy régi kedves barátom, Varga Gábor, a Gaja Környezetvédő Egyesület elnöke, számomra a székesfehérvári David Attenborough. Az élet, a természet, a fák, a víz és minden örökkévaló érdekében senkit sem hallottam még olyan szelíden, okosan érvelni, mondani, kiáltani, veszekedni, tanítani, mint ahogy ez a kedves, intelligens, csöndes férfi tette évtizedeken át.
Ismertük egymást szerintem valami harminc éve. Együtt keringtünk a Velencei-tó északi partján illegálisan, sunyin a talajba temetett olajos hulladék felett jajongva, tehetetlen dühhel, és olykor együtt mosolyogtunk a vízminták szabad szemmel nem látható parányain a mikroszkópba tekintve, valamelyik zöld rendezvényen.
Közösen tanakodtunk rajta, hogy lesz ebben a városban közösségi komposztálás. Neki nagyon jó ötletei voltak, nekem működőképes diktafonom.
Szemlélődése, remetealkata – ha kellett – tüzességet és kemény odamondogatást is eredményezett. Megszólalt bármilyen, számára akár nem is annyira releváns, de társadalmilag fontos témában, nagypolitikától a nemdohányzó nők tüdőrák-kockázatáig. A természet mellett az ember is érdekelte, bár igaz: az ember megértése több erőfeszítésébe került. A természetben sosem csalódott. A közéletből nemrég kivonta magát, úgy érezte, annak farkastörvényei és farkasfogai már a lelket rágják ki, jobb ebből inkább kimaradni. Aki akarta, innentől is megtalálta. Ő sosem tudott igazán haragudni a saját csapdájába esett emberiségre, nem ellenfélként, mindig jobbítva gondolt rá.
Gondolhatnánk most akár azt is, hogy Gábor elbukott a végső, a legkérlelhetetlenebb ellenféllel szemben – de ez nem így van. Valójában csak feltette a két kezét – minden jól van úgy, ahogy. Igaza volt, amennyit ő megtett szeretett témájáért, a környezetért, azt úgyis kevesen tették meg így és ennyire.
Az utolsó képem róla egy workshopon készült pár éve, éppen a rá jellemző hévvel magyaráz a talaj minőségének és a komposztálás fontosságáról egy helyi iskola udvarán. S míg ezt a fotót nézem, a sok, számára kedves vers közül az egyik utolsóként posztolt Pilinszky-darab cseng a fülembe:
“Te győzz le engem, éjszaka!
Sötéten úszó és laza hullámaidba lépek.
Tünődve benned görgetik fakó szivüknek terheit a hallgatag szegények
A foszladó világ felett te változó és mégis egy, szelíd, örök vigasz vagy; elomlik minden kívüled, mit lágy erőszakod kivet, elomlik és kihamvad.
De élsz te, s égve hirdetik hatalmad csillagképeid, ez ősi, néma ábrák: akár az első angyalok, belőled jöttem és vagyok, ragadj magadba, járj át!
Feledd a hűtlenségemet, legyőzhetetlen kényszerek vezetnek vissza hozzád; folyam légy, s rajta én a hab, fogadd be tékozló fiad, komor, sötét mennyország.”
Gábor, kösz mindent, egy egész város nevében!
Kocsis Noémi FB.
