Hirdetés
greenfo/MTI

Visszavonta a Pilismarótra tervezett kavics- és homokbánya környezetvédelmi engedélyét, egyúttal elutasította a társaság engedély iránti kérelmének kiadását a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal – tette közzé honlapján a település.

A tájékoztató szerint a kormányhivatal a korábban kiadott engedélyhez érkezett észrevételek vizsgálata után megállapította, hogy a tervezett bányanyitás nincs összhangban a község szabályozási tervében és a helyi építési szabályzatban rögzített előírásokkal. A hivatal földhivatali osztálya szerint a tervezett beruházás az átlagnál jobb minőségű termőföldet is érint, olyat, amelynek “más célú hasznosítása nem javasolt”.

A Dunakanyarban fekvő, kétezer lakosú község képviselő-testülete és polgármestere augusztus elején lemondott. A testület közleményében azzal indokolta távozását, hogy “nem kíván továbbiakban a bányanyitáshoz szükséges településrendezési terv módosításában semmilyen döntést hozni vagy falugyűlést összehívni”.
Pilismarót lakói néhány hete tudták meg, hogy a Duna-parti lakóházak szomszédságában, 122 hektáron külszíni sóderbányát nyitna egy vállalkozás, amely az engedélyeket már meg is szerezte a bányatelek kialakítására.

A kitermelés megkezdéséhez a képviselő-testületnek módosítania kellett volna a településrendezési tervet és a helyi építési szabályzatot. A lakók népszavazási kezdeményezést nyújtottak be, hogy megállítsák a szerintük jelentősen környezetkárosító beruházást.
A feltett kérdés hitelesítését a helyi választási bizottság megtagadta, indoklása szerint a megfogalmazás nem egyértelmű, eldöntése településrendezési szakértelmet igényel a válaszadóktól. A községben november 8-án lesz az időközi választás.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás