Hirdetés

A román kormány és a minisztérium kimondta a szakértői igent a verespataki aranybánya megnyitására. Ezt ezen a héten államtitkári szinten megerőstik – írta Facebook-oldalán ma reggel Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter. Az RMDSZ képviselője délelőtt a parlamentben is állást foglalt az ügyben. Romániában is visszaüt a kétharmad.

Felszólalásában a politikus emlékeztetett arra, hogy környzetvédelmi miniszterként felfüggesztette a bányaberuházás engedélyeztetését. "Nem adhattam zöld utat egy olyan beruházásnak, amely még procedurális szempontból sem felelt meg a törvényes előírásoknak, a technikai elemekről nem is beszélve. Utóbbiak a beruházás leggyengébb pontjai, amelyeken ha nem javítanak, nagyon sokat árthatnak a környezetnek" – fogalmazott Korodi.

A beruházás várható engedélyezéséről napok óta keringenek információk a világhálón. Kovács Csongor, az Zöld Erdély Egyesület elnöke egy hete azt az üzenetet posztolta ki Facebook-oldalára, hogy a román kormány meghozta döntését a verespataki bányaprojektről, és ezt május 22-23-án jelentik be.  Kovács Csongor a maszol.ro-nak ma elmondta, bukaresti kormányzati körökből értesült arról, hogy ezen a héten a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román cég gyakorlatilag a kitermelés elkezdéséhez szükséges összes engedélyt megkapja. Információ szerint a kormány "fű alatt" készítette elő a szükséges dokumentumokat, melyeket egyszerre készül nyilvánosságra hozni. "Azért járnak ilyen hirtelen, mert akkor a beruházást ellenző szervezetneknek nincs idejük tiltakozó akciókat szervezni. Legfennebb ismét megtámadják a bíróságon az engedélyeket, de addig is a jóváhagyások alapján a beruházás elkezdhető" – magyarázta Kovács Csongor.

A Zöld Erdély Egyesület elnöke elmondta, a környezetvédelmi engedély mellett a beruházás elkezdésének feltétele, hogy a tervezett legnagyobb aranykitermelési helyszín, a Krinyik hegység lekerüljön az országos műemlékvédelmi listáról. "A Kirnyik a régészeti mentesítési bizonylatot már 2011-ben megkapta, ám addig nem lehet hozzányúlni, amíg A kategóriás műemléknek számít a hely gyomrában rejlő római kori leletek miatt. A hegység azonban ezen a héten lekerül a listáról" – magyarázta. Kovács Csongor emlékeztetett arra, hogy a szociálliberálisoknak kétharmados többségük van a parlamentben, ezért bármit megtehetnek. Nagyon veszélyes jelzésnek nevezte, hogy Victor Ponta az allkotmánymódosítás kapcsán a magántulajdon elkobázásnak lehetőségét is felvetette.

Intő jelek

Korodi Attila és Kovács Csongor értesüléseit támasztja alá, hogy a miniszterelnök nemrégiben az évek óta jóváhagyásra váró nagy gazdasági beruházások engedélyezését szorgalmazta. Victor Ponta kijelentette, hogy a kormány a bányatervek jóváhagyására készül, és ehhez a parlament támogatását kérte. A kormányfő az engedélyre váró beruházások között elsősorban a palagáz-kitermelést említette. Szerinte a kitermelés jóváhagyásával Romániának többé nem kell földgázt importálnia az orosz gázóriástól, a Petromtól.  Ponta ugyan nem említette név szerint, de a verespataki aranybánya megnyitása évek óta a kormány jóváhagyására vár. A befektető román-kanadai RMGC környezeti hatástanulmányát már tavaly februárban kielemezte az illetékes tárcaközi műszaki bizottság, ám az engedélyeztetésről az egymást követő kormányok egyike sem hozott döntést. A miniszterelnök azonban nagy valószínűséggel a verespataki beruházás engedélyezésére is gondolt, ugyanis nemrégiben a kormány önálló cégbe szervezte a román állam részesedését az RMGC-ben – írta a kitekinto.hu.

orbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, volt környezetvédelmi miniszter. – See more at: http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/12706-borbely-elhamarkodottan-dontott-a-miniszterium-verespatak-ugyeben#sthash.pUV85kDA.dpuf
orbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, volt környezetvédelmi miniszter. – See more at: http://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/12706-borbely-elhamarkodottan-dontott-a-miniszterium-verespatak-ugyeben#sthash.pUV85kDA.dpuf

Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, volt környezetvédelmi miniszter szerint elhamarkodottan döntött a minisztérium Verespatak ügyében.


 

Verespataki bányanyitás: Romániában is visszaüt a kétharmad

Információk szerint a román kormány és az ottani szakminisztérium kimondta a szakértői igent a verespataki aranybánya megnyitására. A Korodi Attila ellenzéki RMDSZ-es képviselő (volt környezetvédelmi miniszter) által megszellőztetett, pótolhatatlan természeti és kulturális kincsek pusztulásával, a helyi közösség felszámolásával fenyegető lépést a PM magyar és az európai környezeti diplomácia súlyos kudarcának tekinti – a magyar kormánynak és az EU illetékeseinek mindent meg kell tenniük a ciános technológiájú aranybánya beindításának megakadályozása érdekében.

Amennyiben a Rosia Montana Gold Corporation ezen a héten valóban megkapja az induláshoz szükséges engedélyeket, akkor – ahogy arra a Zöld Erdély Egyesület vezetője is felhívta a figyelmet – a további fellépésnek alig marad tere: mire tiltakozó megmozdulásokat szerveznének vagy bírósághoz fordulnának, már el is kezdődik a kitermelés. A román kormányerőknek kétharmados többségük van a parlamentben, így az ellenzék sem tudja fékezni az engedélyezési folyamatot. Remus Cernea zöldpárti képviselő cianidos bányászati technológiát betiltó javaslatának sorsa sem kétséges. A bányanyitás, a római kori emlékek elpusztítása illetve a helyi lakosság kényszerű kitelepítése ellen a tervek első megszellőztetése óta tiltakoznak a romániai, a magyarországi és a nemzetközi környezet-, műemlék- és jogvédő szervezetek. A PM szerint megdöbbentő, hogy egy ilyen kimagasló környezeti kockázatú, közös európai kulturális örökségünket megsemmisítő és emberi jogi szempontból is aggályos terv megvalósulhat az EU egyik tagállamban. Az ökopárt a magyar kormány és az uniós fórumok hatékony fellépését sürgeti annak érdekében, hogy Romániát rászorítsák az európai kulturális örökségvédelmi és környezetvédelmi normák betartására.

Budapest, 2013. május 21.

Jávor Benedek országgyűlési képviselő, a Fenntartható fejlődés bizottság tagja

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás